1950 május 13-án, azaz a mai napon rendezték Forma–1 történetének első világbajnoki versenyét, a Brit Nagydíjat. A szombaton tartott futamra a brit királyi család is kilátogatott, ami azóta sem történt meg újra.
1950. május 13-án olyasmi indult útjára, amiről akkor még aligha gondolta bárki is, hogy odáig jut, ahol manapság tart. A Forma–1-es világbajnokságról van szó, amelynek ekkor rendezték meg az első versenyét. A helyszín nem volt más, mint a nem sokkal korábban még katonai reptérként használt Silverstone.
A második világháború előtt már virágzott az autósport, és bár nem hasonlított a mai formátumra, de már akkor előfordult, hogy a gyártóknak világ-, míg a versenyzőknek Európa-bajnokságot írtak ki. 1939 és 1945 között azonban természetesen szinte ez is teljesen leállt, utána pedig rövid időn belül megreformálták a sportágat.
Ekkor alakult ki a ma is ismert Nemzetközi Automobil Szövetség, vagyis az FIA, amelynek végrehajtó szervezete próbálta egységesíteni a szabályokat. Mindez akkoriban még csak a motorokat jelentette: a kompresszoros erőforrások maximum másfél, míg az atmoszferikusak legfeljebb négy és fél literesek lehettek. Ez lett a versenyautók első számú kategóriája, azaz a Formula–1, amelyet korábban Formula–I-nek és Formula–A-nak is hívtak, és amely a magyar köztudatban Forma–1-ként honosodott meg. Az első ilyen futamot 1946 szeptemberében, Torinóban teljesítették, de akkor még nem jártak érte pontok.
73 éve rendezték az első F1-es vb-futamot
Végül három évvel később, 1949 végén született meg a döntés, hogy a következő évben útjára indítják a világbajnokságot. Akkoriban úgy nézett ki egy szezon, hogy volt néhány fontos viadal, és emellett jóval több olyan, amelynek nem volt akkora jelentősége. Ez a felosztás 1950-re is megmaradt: előbbiek alkották a vb-versenynaptárat, utóbbiak pedig nem számítottak bele a pontversenybe. A hat világbajnoki helyszínt az Indy 500-zal egészítették ki, hogy ténylegesen világbajnokságnak lehessen nevezni, de az eltérő szabályok miatt szinte semmilyen átfedés nem volt a „normál” és az ottani mezőny között.
A világbajnokság létrehozásának azonnal meg is lett az eredménye, hiszen a formátum visszacsábította a mezőnybe a korszak legjobb gyártóját, az Alfa Romeót. Az olasz márka kihagyta az 1949-es szezont, mivel egyrészt rövid időn belül három pilótájukat is elvesztették (kettő versenybalesetben, egy betegségben hunyt el), másrészt a gyáruk újjáépítésére, illetve az utcai részlegre koncentráltak. A három állandó autóba két olasz veteránt, Luigi Fagiolit és Giuseppe Farinát, valamint az akkor még csak néhány éve Európában versenyző Juan Manuel Fangiót ültették. Utóbbi nagy port kavart Olaszországban, de az argentin versenyző hamar igazolta a döntés helyességét.
Ilyen felállásban látogattak el Silverstone-ba, a Brit Nagydíj helyszínére. Pontosabban a futamnak furcsa módon két neve is volt: eredetileg Grand Prix d’Europe-ként hirdették meg, amit nem a mostani értelmében használtak, hanem minden évben volt egy viadal, amely ezt a nevet viselte. Emellett pedig, mivel a versenynek az Egyesült Királyság adott otthont, Brit Nagydíjnak is nevezték, később pedig ez terjedt el a köztudatban.
A hétvége másik érdekessége, hogy a Forma–1 történetében eddig egyedülálló módon a brit királyi család is kilátogatott a helyszínre. VI. György király mellett ott volt két lánya, Erzsébet (a későbbi II. Erzsébet királynő) és Margit hercegnő. A pilótákat egyenként bemutatták a családnak, és ők mindenkivel váltottak néhány szót. Fangio a nap egyetlen pozitív eseményeként emlékezett vissza azokra a percekre, és az akkor még csak a brit Forma–3-ban versenyző Stirling Mossnak is életre szóló élményként maradt meg a találkozás.
Ami a mezőny összetételét illeti, a gyári csapatok közül az Alfa Romeo mellett csak a Maserati és a Talbot volt ott, rajtuk kívül ügyfélautók versenyeztek. A Ferrari akkor úgy döntött, hogy nem vesz részt a viadalon, így az ő bemutatkozásukra a Monacói Nagydíjig kellett várni. A versenyre kilenc nemzet 26 versenyzője nevezett (végül csak 21-en voltak ott a rajtrácson). Mai ésszel elképzelhetetlen, de a pilóták korátlaga nem kevesebb mint 39 év volt. Fagioli, Louis Chiron és Philippe Étancelin személyében hárman is 50 felett jártak, további öt versenyző pedig túl volt már a 40-enen. Geoffrey Crossley 29 évesen a mezőny legfiatalabb tagja volt.
A királyi család is ott volt a történelmi futamon
Az időmérőn a papírformának megfelelően a négy Alfa Romeo 158-as, azaz Alfetta zárt az élen, kisajátítva ezzel az akkor még négy autóból álló első sort. Nem elírás, valóban ennyien voltak, hiszen a három „Fa”-hoz arra a futamra csatlakozott egy helyi pilóta is Reg Parnell személyében. A pole-t Farina szerezte meg 1:50.8 másodperces idővel, 2 tizeddel megelőzve Fagiolit, és további 2-vel Fangiót. Parnell lemaradása 1,4 másodperc volt.
A Forma-1 történetének első világbajnoki futamát nem vasárnap, hanem szombaton rendezték, mivel akkoriban vasárnap nem versenyeztek az Egyesült Királyságban. Az érdeklődés hatalmas mértékű volt, bizonyos források szerint 120, mások szerint 150 ezren látogattak ki az eseményre. Ennek egyik következménye az volt, hogy a leintés után a parkolók 4 és fél óra alatt ürültek ki.
Na de ne szaladjunk ennyire előre: a rajt után a négy Alfa Romeo változatlan sorrendben maradt az első helyen, és mögöttük sem történt semmi különös. A 3. körben aztán megszületett a vb-k történetének első kiesése: Leslie Johnson autója kigyulladt, a brit versenyző pedig félrehúzódott, és még azelőtt kiugrott ERA-jából, hogy az megállt volna. Mivel ez volt az egyetlen világbajnoki viadala, kijelenthető, hogy ő lett a sorozat első visszavonulója is.
Ezt követően az első hármas egyre nagyobb különbséggel vezetett a többiek előtt, Parnell negyedik helye sem forgott veszélyben, mögötte pedig a thai Bira herceg autózott. A három éllovas oda-vissza előzgette egymást, mígnem a futam közepén nekik és a többieknek is ki kellett állniuk tankolni. Akkoriban a bokszutcát semmi nem választotta el a pályától, így a pilóták egyszerűen jobbra húzódtak. Természetesen a bokszmunka sem volt olyan gyors, mint manapság: még az ezen a téren szintén a legjobbnak számító Alfák is fél percet vesztegeltek, mások pedig ennél is több időt buktak.
Az 55. körben Farina vezetett, de Fangio csupán 2,6 másodperccel maradt el tőle, és folyamatosan közeledett rá. Hamarosan utol is érte, ám nem sokkal később végzetes hibát követett el, és nekiment az egyik szalmabálának, aminek következtében fel kellett adnia a futamot. Később kiderült, hogy ennek a vb-cím szempontjából is döntő jelentősége volt.
Farina nyerte a történelmi futamot
Farina győzelmét innentől kezdve senki nem veszélyeztette: az olasz pilóta 2 óra 13 perc 23.6 másodperc alatt teljesítette a 70 kört, és az is belefért neki, hogy öt kör alatt 40 másodpercet bukjon Fagiolival szemben. A harmadik helyen Parnell végzett, aki egyébként a futam közben elütött egy nyulat, ami az állat sajnálatos halála mellett az autó megrongálódását is eredményezte. Az Alfa Romeo tehát kisajátította a dobogót. Olyan, hogy egy gyártó ezt megtegye, összesen csupán tizenhárom alkalommal fordult elő, utoljára szintén a Brit Nagydíjon, csak éppen 1961-ben nem Silverstone, hanem Aintree látta vendégül a mezőnyt.
Bira herceg kiesett, így a negyedik helyen Yves Giraud-Cabantous zárt, de ő már kétkörös hátrányban volt, míg az utolsó két pontot Louis Rosier gyűjtötte be. Akkoriban a hatodik helyezettet még nem jutalmazták, ehelyett a leggyorsabb kör tulajdonosa szerzett egy egységet, aki jelen esetben Farina volt. A futamot összesen tizenegyen fejezték be, az utolsó pozícióban Johnny Claes ért célba, aki egyébként jazztrombitásként kereste a kenyerét.
Akkoriban még nem volt dobogó, így az első három helyezett a királyi páholy elé állt fel, ahol meghallgatták a Farina és az Alfa Romeo tiszteletére lejátszott olasz himnuszt. Ami viszont változott az előző évhez képest, hogy a győztes immáron kapott trófeát. A világbajnokságot szintén Farina nyerte, miután három győzelme mellett egy negyedik helyet is fel tudott mutatni, az ugyanannyi diadallal záró Fangio viszont ezt nem mondhatta el magáról.