2024. április 20. 11:32

KezdőlapF127 millió forintot érő történelmi relikvia eladó Schumacher első ferraris bajnoki évéből

27 millió forintot érő történelmi relikvia eladó Schumacher első ferraris bajnoki évéből

-

Több szempontból is történelmi volt a 2000-es Forma-1-es világbajnoki szezon, amely Michael Schumacher és a Ferrari közös sikerkorszakának első világbajnoki címét hozta. Ebből az évből vásárolhat most meg egy nem mindennapi szerkezetet az, akinek van rá 27 millió forintnak megfelelő eurója.

Tíz éves tiltást követően 1994-re visszahozták a verseny közbeni tankolást a Forma-1-ben, és egészen a 2010-es szezonig nem lehetett enélkül teljesíteni futamot (nem is tudtak volna, hiszen nem volt elég nagy az autók tankja). A rendkívül veszélyes, számos balesetet és tűzesetet eredményező műveletet erre a célra külső beszállító(k) által gyártott tankolóberendezésekkel hajtották végre, amelyek a hétköznapi, benzinkutaknál használt töltőpisztolyokhoz képest elképesztő átfolyási sebességgel üzemeltek.

A tankolás természetesen rögtön kulcsfontosságú stratégiai elemmé vált – azon túl, hogy a kerékcserét végző szerelőkről némileg levette a terhet, hiszen az esetek többségében a tankolás hossza határozta meg a kiállások időtartamát –, hiszen a csapatok maguk dönthették el, hogy mennyi üzemanyagot töltenek az autóba, és inkább beiktatnak egynél több kerékcserét a pályán való gyorsabb haladás miatt.

Embed from Getty Images

Tankolják Schumacher Ferrariját a 2000-es Brazil Nagydíjon

Különösen nagy mestere volt ennek a Ferrari és Michael Schumacher, hiszen a német pilóta metronómszerűen képes volt végrehajtani a csapat (többnyire Ross Brawn) által megálmodott stratégiát, és akár zsinórban 19 időmérős kört repeszteni (1998, Magyar Nagydíj) azért, hogy beleférjen még egy extra kerékcsere, és a bokszban lehessen átugrani az aktuális riválist.

Kulcsszerepet játszott az üzemanyaggal való taktikázás a 2000-es szezonban is, amelyben a Ferrari véget vetett az 1979 óta tartó böjtnek, és végre ismét egyéni világbajnoki címet nyert. Ha pedig valaki nosztalgiával gondol vissza erre az időszakra, és szívesen magáénak tudna ebből az évből egy ferraris tankolóberendezést, annak most nem kell mást tennie, mint ellátogatnia erre az oldalra, majd ott kicsengetnie 75 ezer eurót (jelenlegi árfolyamon valamivel több, mint 27 millió forintot), és máris az övé lehet egy Shell és Ferrari logós monstrum.

Eladó a Ferrari, ami részese volt Schumacher kedvenc világbajnoki címének

Tankolni mondjuk alighanem nem fog tudni vele, mert ha még be is üzemelné a vélhetően működésképtelenné tett berendezést, kellene hozzá egy korabeli Forma-1-es autó is, így leginkább kiállítási tárgynak felel meg a 23 éves masina. Persze, az is érthető, ha valaki inkább másra költene ennyi pénzt…


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss