2024. március 28. 15:07

KezdőlapF1Verstappen és Alonso egy csapatban? – utóbbi szerint van esély, hogy ez...

Verstappen és Alonso egy csapatban? – utóbbi szerint van esély, hogy ez megvalósuljon

-

Fernando Alonso egy napon szeretne egy csapatban versenyezni Max Verstappennel. Az együttműködésre a spanyol pilóta elképzelései szerint az egyik legnagyobb hagyományú versenyen kerülne sor.

Max Verstappen és Fernando Alonso köztudottan kiváló viszonyt ápolnak egymással, még a jelentős korkülönbség ellenére is. Mindketten rendszeresen dicsérik a másik teljesítményét és az elért eredményeit. Tekintve, hogy idén már négyszer állhattak együtt a dobogón, a nézők is meggyőződhettek arról, hogy remek a kapcsolatuk.

Egy napon pedig akár csapattársak is lehetnek, legalábbis a 41 éves versenyző szerint. Persze a Forma-1-ben erre gyakorlatilag nulla százalék az esély, hiszen Alonso szinte biztosan az Aston Martintól fog visszavonulni egy-két éven belül, míg Verstappent 2028-ig köti szerződés a Red Bullhoz. Máshol azonban ennek sokkal nagyobb a realitása.

A 32-szeres F1-es futamgyőztes egészen konkrétan a Le Mans-i 24 órás versenyre gondolt, ahol egy autót hárman vezetnek felváltva. Ennélfogva könnyedén meg lehet oldani, hogy ugyanabban a trióban szerepeljenek egy harmadik pilótával együtt. Alonso már tavaly is felvetette ennek a lehetőségét, most pedig hangsúlyozta, hogy szeretné, hogy ez megvalósuljon.

Forma-1, Max Verstappen, Fernando Alonso, Miami Nagydíj 2023, futam, dobogó
Verstappen és Alonso jó viszonyban vannak (Fotó: Jared C. Tilton/Getty Images/Red Bull Content Pool)

„A jövőben biztosan, ha lesz rá lehetőség – válaszolta az arra vonatkozó kérdésre, hogy fognak-e egy csapatban versenyezni Le Mans-ban. – Nagyon jó barátok vagyunk, mindig tartjuk a kapcsolatot. Szeretnék Maxszal [egy csapatban] versenyezni Le Mans-ban, ha még egyszer indulok. [Amikor] az ember átadja az autót, amikor elmegy pihenni, akkor a legjobb pilótáknak adja át, így a legjobb kezekben lenne a kocsi. Ez megtiszteltetés lenne.”

Alonso eddig kétszer indult Le Mans-ban, és 2018-ban, valamint 2019-ben is megnyerte a viadalt a Toyota színeiben, Sébastien Buemivel és Nakadzsima Kazukival együtt. Forma-1-es karrierje alatt aligha fog elindulni a legendás megmérettetésen, utána viszont lesz még rá lehetősége, hiszen ott kifejezetten idősnek számító pilóták is rendszeresen részt szoktak venni.

Verstappen még nem indult el a 24 órás viadalon, ám valamennyi tapasztalata azért akad mind a pályával, mind a hosszútávú versenyzéssel kapcsolatban, igaz, csak a virtuális térben. A holland pilóta ugyanis többször is részt vett a virtuális Le Mans-i 24 órás versenyen, igaz, sok jó emléke nincs róla: legutóbb például a szerverhiba miatt vesztették el a vezetést, amire az F1 címvédője úgy reagált, hogy a jelenlegi formában többet nem indul ezen a viadalon.


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss