2024. március 29. 16:58

KezdőlapF1Eldőlt a Honda jövője a Forma-1-ben, topcsapatra váltják le a Red Bullt

Eldőlt a Honda jövője a Forma-1-ben, topcsapatra váltják le a Red Bullt

-

Létrejött az, amit már korábban is pedzegettek, és eldőlt, hogy az Aston Martin 2026-tól a Hondával közösen folytatja az F1-ben, azaz a japán motorgyártó a nem egészen három év múlva érkező következő generációs erőforrásokkal is részt vesz majd a száguldó cirkuszban.

Már egy ideje lógott a levegőben, hogy a Honda azután sem fog kiszállni a sportágból, hogy 2026-tól életbe lép a Red Bull és a Ford házassága, és az energiaitalos csapat már a saját motorrészlege, a Red Bull Powertrains által fejlesztett és épített erőforrásokkal kezd el versenyezni a Forma-1-ben.

Ez most megerősítést nyert, a japánok ugyanis bejelentették, hogy maradnak, és azt is, hogy ezt a jelenleg Mercedes-erőforrásokkal versenyző Aston Martinnal teszik. Mindez azt jelenti, hogy az idei szezonra hatalmasat előrelépő, magát az élmezőnybe katapultáló silverstone-i istálló exkluzivitás élvez majd a Honda új, 2026-os motorjának esetében, ami egyértelműen előnyösebb lehet, mint a Mercedesszel jelenleg fennálló partneri együttműködés.

Még ki sem szállt rendesen, máris hivatalossá vált az F1-es gyártó visszatérése

„Az egyik fő oka a döntésünknek, hogy nekivágunk az új kihívásoknak az F1-ben az, hogy a világ csúcssorozata fenntartható versenysorozattá szeretne válni. Ez megegyezik azzal az iránnyal, amelybe a Honda tart a karbonsemlegesség terén és így [a Forma-1] olyan platformmá válik, amely megkönnyíti villamosítási technológiáink fejlesztését” – nyilatkozta Mibe Tosihiro, a Honda vezérigazgatója.

„Az F1-ben bekövetkezett változások fényében a Honda sok fiatal mérnöke kifejezte vágyát, hogy új kihívásokkal nézzen szembe a csúcsversenysorozatban, és ragaszkodik ahhoz, hogy az új F1-es szabályok lehetővé teszik számunkra, hogy Honda által felhalmozott képességek és a technológiák teljes kihasználásával versenyezzünk.

„Az afféle törekvés, hogy kihívjuk a versenyzés csúcskategóriájában versenyzőket a cégünk alapításától kezdve mindig is a Honda DNS-ének része volt. Figyelembe véve ezeket a tényezőket, beleértve a humánerőforrás-fejlesztés lehetőségének hatékonyságát, megerősítettük, hogy jelentős értéket nyerhetünk az F1-ben való részvétellel.”

A bejelentésről szóló sajtótájékoztatón részt vett Lawrence Stroll, az Aston Martin résztulajdonosa, valamint Watanabe Kodzsi, a HRC (Honda Racing Corporation) elnöke is, az új F1-es program ugyanis már a HRC égisze alatt fut majd, miután a kétkerekű motorsport után a tavalyi átszervezés során a négykerekű is ez alá került.

Stroll „globális titánnak” nevezte a Hondát, míg Martin Whitmarsh, az Aston Martin Performance Tehcnologies vezérigazgatója szerint ez a megállapodás „a kirakós egyik utolsó darabja” az Aston Martin hosszú távú F1-es tervében. A csapat hamarosan új gyárba költözik, és folyamatban van az új szimulátor és szélcsatorna építése is, a Honda érkezése pedig lehetővé teszi, hogy az erőforrás terén is maximalizálják a lehetőségeiket.


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss