2024. április 19. 22:23

KezdőlapF1Az Aston Martin csapatfőnöke mást mond, de Alonso igenis nyerhetett volna Monacóban

Az Aston Martin csapatfőnöke mást mond, de Alonso igenis nyerhetett volna Monacóban

-

Mike Krack, az Aston Martin csapatfőnöke valamiért úgy véli, Fernando Alonso akkor sem nyerhette volna meg a Monacói Nagydíjat, ha az első bokszkiállásánál köztes esőgumikat kap. Ez azonban nem igaz, mert ebben az esetben a 41 esztendős veterán minden bizonnyal 10 év elteltével ismét futamgyőzelmet ünnepelhet a Forma-1-ben. 

Fernando Alonso nem igazán értette a Monacói Nagydíj utáni sajtótájékoztatón, hogy miért firtatják a stratégiáját az újságírók, majd elmondta, hogy egyszerűen nem volt miért intermediate gumikra váltania, amikor az 55. körben kiállt az első kerékcseréjére. Ezzel nagyon nem is lehet vitatkozni, azzal viszont már igen, hogy Mike Krack, az Aston Martin csapatfőnöke szerint semmin sem változtatott volna, ha többek között a két Mercedes és két Alpine-pilótához hasonlóan Alonso ekkor köztes esőgumikat kap.

Alonso és az Aston Martin elszalasztotta az esélyt a győzelemre a monacói esőkáoszban

„Nem, nem gondolom, hogy elveszítettük – reagált a német szakember az Autosport azon felvetésére, hogy Alonsónak a győzelmébe kerül a döntés, miszerint közepes keverékű gumikat szereltek az autójára interek helyett. – Ha intermediate gumikat teszünk fel, Max ugyanígy tett volna, és ott volt az előnye is. Szóval nem hiszem, hogy ez sok mindenen változtatott volna.”

Krack modanivalójának egy része élből nem állja meg a helyét, hiszen Max Verstappen így is rögtön reagált Alonso kerékcseréjére és intermediate gumikat kapott. Mivel ő vezetett, miután Alonsóval ellentétben nem állt ki az 55. körben, leghamarabb ezt az 56.-ban tehette meg. Ekkor meg is tette, és bejött a zöld oldalfalú Pirellikért.

A csapatfőnök tehát vélhetően nem emlékezett pontosan az események sorrendjére, vagy csak próbálta követni az Alonso által is alkalmazott retorikát, és minél kisebb jelentőséget tulajdonítani a futamgyőzelem szempontjából igenis kulcsfontosságú pillanatnak.

Merthogy Verstappen előnye valamivel több mint 8 másodperc volt Alonsóval szemben, amikor a 14-es rajtszámú Aston Martin az 55. kör végén a boksz felé vette az irányt. Amennyiben a spanyol slickek helyett intermediate-eket kap, ennyit kellett volna ledolgoznia egy kör alatt ahhoz, hogy az 56. kör végén kereket cserélő Verstappen elé térjen vissza.

Miután Alonso a Portier-kanyar előtt hibázó és falnak koccanó, a kopott közepes gumikon elképesztően szenvedő Verstappenen így is másodperceket faragott az új gumijain (csak a középső szektorban adott neki majdnem 4-et), már alapból feltételezhető, hogy intermediate gumikon simán hozott volna rajta 8 másodpercet, de hogy ne feltételezésekből induljunk ki, nézzük meg, mire volt képes az Alonsóhoz hasonlóan az 55. körben kereket cserélő, vele ellentétben intermediate gumikat kapó Lewis Hamilton a kivezető körén.

Fernando Alonso, Max Verstappen, Red Bull Racing, Aston Martin, Monacói Nagydíj
Tempóból nem, de hazardírozással el lehetett volna kapni Verstappent Fotó: Ryan Pierse/Getty Images/Red Bull Content Pool

A hétszeres világbajnok a bokszutca Saint Dévote kanyar utáni kijáratának vonalától számítva 1 perc 38,5 másodperc alatt tett meg egy kört (a kivezető köre, és az utána levő körének első kanyarja tartozik bele ebbe). Miközben Hamilton ezt a kört teljesítette, Verstappen a pályán előrébb haladva a slick gumin birkózott a bokszba igyekezve. Az ő esetében ugyanattól a bokszkijárati vonaltól számítva 2 perc és 13 másodpercen át tartott egy kör, amiben benne volt a kerékcseréje is.

Monacóban 3 másodperces kerékcsere esetén 19 és 20 másodperc közötti a bokszutcai időveszteség mértéke, de mivel Verstappennek 2,4 másodperc alatt lecserélték az abroncsait, számoljunk 19-cel. Ha a 2 perc 13-as körből levonunk 19 másodpercet, még mindig 1 perc 54 másodperc kellett neki ahhoz, hogy eljusson vonaltól vonalig, ami 15 és fél másodperccel több, mint az egy körrel korábban interekre váltó Hamilton esetében. A hétszeres világbajnokot a második szektor elején ráadásul kanyarokon keresztül feltartotta az egyik Alfa Romeo, mígnem az alagút bejáratán félre tudott állni.

Azzal együtt, hogy nem tudhatjuk, Alonso milyen kivezető körös tempóra lett volna képes az intermediate gumikon az 56. körben, azt bizton állíthatjuk, hogy nem ment volna 6-7 másodperccel lassabban Hamiltonnál ugyanolyan pályaviszonyok között, tehát bőven ledolgozta volna a 8 másodperces hátrányát Verstappennel szemben, és amint a holland is megejti a kerékcseréjét, akár 6-7 másodperces előnnyel átvehette volna tőle a vezetést.

Fernando Alonso, Max Verstappen, Red Bull Racing, Aston Martin, Monacói Nagydíj
Fordított is lehetett volna kettejük sorrendje a verseny végén  Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

Nem hibázott az Aston Martin

Az, hogy ez nem történt meg, ugyanakkor nem igazán róható fel hibaként az Aston Martinnak. Mike Krack azt is elmondta tegnap, hogy akárcsak más csapatok, ők sem számítottak ekkora esőre, ezért próbálták a lehető legtovább kint tartani Alonsót, hátha eláll, és akkor a gyorsan száradó pályán maradhatnak a slickeken. Eközben látták, hogy a használt kemény gumi hőmérséklete egyre csökken a spanyol autóján, így elkerülhetetlenné vált a kerékcsere, de mivel továbbra sem esett annyira, hogy indokolt legyen az intermediate-ek használata, a közepes gumi mellett döntöttek.

Az Aston Martinnak legyen mondva, hogy Verstappen és a két Ferrari-pilóta sem nem állt ki az 55. körben, azaz ők is úgy ítélték meg, hogy a pálya megfelelő állapotban van még a száraz pályás gumikhoz. Az élen álló két pilótának a döntését vélhetően pusztán az befolyásolta, hogy amikor ők áthaladtak az 55. körben a szemerkélő eső által leginkább érintett második szektoron, még nem volt túlságosan vizes a pálya a slickeknek, míg a maranellóiak esetében a frissebb közepes keverék biztosíthatott nagyobb tapadást. A fedélzeti kamerás felvételek is ezt bizonyítják, és azokon látszik az is, hogy amikor például a két Mercedes és a két Alpine átment ezen a szakaszon, már sokkal jobban küszködött a tapadással, mint Alonso és Verstappen.

Krack azért elismerte, hogy valószínűleg „kissé rosszul ítéltük meg a helyzetet, mert úgy véltük, hogy az interek nagyon el fognak kopni a pálya száraz részein, de végső soron tudatos döntés volt a közepes gumira váltani”, majd arra is válaszolt, hogy azért nem változtattak az utolsó pillanatban, mert nem szabad kapkodni az ilyen szituációkban, azaz, ha egyszer hoztak egy döntést, ki kell tartani mellette, különben két slick és két intermediate gumi kerül az autóra.

Fernando Alonso, Aston Martin, Monacói Nagydíj
Alonso itt már intermediate gumin Fotó: Aston Martin

Azt tehát nem érdemes hibaként felróni az Aston Martinnak, hogy nem az intereket tették fel elsőre, hiszen ilyen körülmények között tényleg lutri volt, hogy mi lesz. Nem véletlen, hogy Alonso és a csapat sem kesergett, és igyekeztek abszolút a pozitívumokat megtalálni a második helyükben. A kétszeres világbajnok kiemelte, hogy végig száraz versenyen esélyük sem lett volna, és nem a stratégia miatt veszítettek, hanem mert Verstappen egyszerűen gyorsabb volt náluk. Ezt a véleményt a csapatfőnök is osztotta.

„Összességében nem lehetünk morcosak, mert meg kell néznünk, hogy mik voltak a céljaink – nyilatkozta az Autosportnak. – Úgy jöttünk ide, hogy jobban legyünk, mint amilyenek ezelőtt voltunk, ami sikerült. A Red Bull viszont egy kicsit túl gyors volt nekünk”

Az azonban tény, hogy amennyiben kockáztatnak és 19-re lapot húzva rögtön felteszik az intermediate gumikat, az ölökbe hullhatott volna a győzelem. Persze érthető, ha ezt utólag nem erre szeretnék fektetni a hangsúlyt, hanem arra, hogy az Aston Martin eddigi legjobb F1-es eredményét érték el, de attól még azok a kijelentések, melyek szerint mindegy lett volna, hogy milyen gumit raknak Alonso autójára az 55. körben, nem állják meg a helyüket.

A Ferrari a Monacói Nagydíjon is hibát hibára halmozott? – megmondjuk, hogy miért nem


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss