2024. április 18. 03:38

KezdőlapF1Hamilton nagy bajban lehet a barcelonai időmérőn

Hamilton nagy bajban lehet a barcelonai időmérőn

-

Nem alakult jól a Spanyol Nagydíj első napja a Mercedesnek, Lewis Hamilton szerint pedig találniuk kell valamit ahhoz, hogy ne érjen véget számukra idő előtt az időmérő.

Miután az Emilia Romagna Nagydíjat törölték, a Mercedes Monacóban volt kénytelen bevetni jelentősen módosított autóját, ám mivel a szűk utcai pályán nem lehet igazán jól lemérni, hogy a fejlesztések mennyit hoztak a konyhára, az autók erősségeit és gyengéit kidomborító barcelonai versenyhétvége az új W14-es első tesztje. Ez a teszt pedig a Spanyol Nagydíj pénteki edzésnapján nem alakult valami jól, hiszen Lewis Hamilton egyszer sem tudott bekerülni a legjobb tízbe, és George Russellnek is a második szabadedzésen elért 8. idő volt a legjobbja.

Ijesztően nagyra nőtt, majd csökkent a Red Bull fölénye, a Ferrari megújult Barcelonában

Persze alap esetben a Red Bulloktól, a Ferrariktól és Fernando Alonsótól kikapni nem lenne meglepő, de Spanyolországban egyelőre a két Alpine is nagyon jónak tűnik, ami rögtön kérdésessé tette a Mercedes Q3-as részvételét az időmérőn.

„Az autó érzésre rendben van, olyan keményen küzdünk, ahogy csak tudunk. Nehéz első nap volt, próbáltunk megbirkózni a gumikopással, az autó pedig olyannak érződik, mint az autó. Természetesen nagyon más a múlt héthez képest. A megtankolt autós tempónk nem tűnt borzasztónak, azon kell dolgoznunk, hogy rájöjjünk, miként hozhatunk ki többet az autóból egy körön – nyilatkozta Hamilton a Sky Sports-nak, majd előrevetítette, hogy amennyiben nem javulnak, számára már két szakasz után véget érhet a szombati időmérő, ami az idén eddig egyszer, Miamiban történt meg vele. – A mai tempóm alapján nehéz lesz bekerülnöm a legjobb tízbe az időmérőn, de remélhetőleg holnapra elvégzünk néhány változtatást. Nagyon-nagyon szoros az állás köztünk és a legjobb tíz közepe között, az ötödiktől a tizedik helyig.”

„Lenyűgöző látni, hogy a jelek szerint a körülöttünk levők mennyit fejlődtek. Az Alpine-ok remekül mennek, az Aston Martin pedig a második erő a Red Bull mögött, ami igazán lenyűgöző. Az biztos, hogy nem lesz könnyű dolgunk.”

George Russell eközben abból igyekezett erőt meríteni, hogy a Mercedes általában rosszabbul teljesít péntekenként.

George Russell, Mercedes, Spanyol Nagydíj
Russell bízik benne, hogy javulnak szombatra és vasárnapra  Fotó: Sam Bloxham

„Ez még csak a péntek volt, rengeteget tanultunk és belevetjük magunkat az adatokba. Tudjuk, hogy nem a péntek az erősségünk, és gyakran előrelépünk szombaton és vasárnap. Vagyunk, ahol vagyunk, rengetegen hoztak fejlesztéseket az autójukra, és nem vártuk, hogy hirtelen odacsapunk. Tanulnunk kell, amit tudunk, a rendelkezésünkre álló információkból, és meg kell próbálnunk előrelépni holnap” – nyilatkozta a fiatalabbik brit a Sky Sports-nak.

„Az időmérő szerintem szoros lesz, van néhány autó, amely egyértelműen gyors szombaton. Az Alpine nagyon erősnek tűnik, úgyhogy valószínűleg szoros lesz a csata köztünk, a Ferrarik és az Alpine-ok között. Nem számítok arra, hogy elképesztően jó szombatunk lesz, de arra igen, hogy a szombat és a vasárnap is jobb lesz a pénteknél. Erre készülünk.”


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss