2024. április 15. 04:21

KezdőlapF1Amatőr hibái után kizárták első F1-es futamán az embert, aki felfedezte Alonsót

Amatőr hibái után kizárták első F1-es futamán az embert, aki felfedezte Alonsót

-

63 éve született Adrián Campos, aki a Forma-1-ben versenyzőként és csapatvezetőként sem alkotott maradandót. Az utánpótlás-sorozatokban viszont annál inkább, többek között Fernando Alonso is az ő istállójánál teljesítette első együléses szezonját.

A mai lenne 63 éves Adrián Campos, aki pilótaként és csapatvezetőként is belekóstolt a Forma-1-be. Mindkét próbálkozása negatív értelemben maradt emlékezetes, ennek ellenére elévülhetetlen érdemeket szerzett a motorsportban, hiszen számos utánpótlás-kategóriában versenyzett saját csapatával, ahol jó néhány későbbi F1-es pilóta megfordult, köztük egy világbajnok is.

Campos a Valencia tartományban található Alzirában született. Családja elsősorban az üzleti életben volt sikeres: anyai nagyapja, Luis Suñer ismert iparmágnás volt Spanyolországban, míg édesapja alapította az Avidesa nevű, fagyasztott élelmiszereket forgalmazó vállalatot. Az ebből szerzett vagyon alighanem jelentős szerepet játszott abban, hogy fia eljutott a Forma-1-ig.

Campos kezdetben rádióvezérelt autókkal lett sikeres, 1980-ban megnyerte a spanyol bajnokságot ebben a kategóriában. Három évvel később együléses kocsikra váltott, és 1983-tól 1985-ig a Forma-3-ban szerepelt. Utóbbi szezonban megnyerte a német bajnokságot, hogy aztán egy évet a Forma-3000-ben is eltöltsön, ahol azonban pont nélkül zárt.

Embed from Getty Images

Campos F1-es debütálása rémálomszerűen sikerült

A szülői támogatásnak köszönhetően azonban így is eljutott a Forma-1-ig, hiszen a Minardi szerződtette őt. Első futama a szezonnyitó Brazil Nagydíj volt, amely kifejezetten emlékezetesre sikeredett, csak éppen korántsem pozitív értelemben. Az még kifejezetten dicséretes volt, hogy az időmérőn kevesebb mint 1 tizeddel maradt el másodéves csapattársától, Alessandro Nanninitől, a gondok a versenyen kezdődtek.

A spanyol pilóta ugyanis nem tudott elindulni a tizenhatodik helyről a felvezető körre, mivel elfelejtette betenni a füldugóit, és így rádiózásra sem lett volna lehetősége. Miután ezt végül megtette, a mezőny után indult, majd amikor utolérte a többieket, elkövette második, végzetesnek bizonyuló hibáját: visszavette a rajtpozícióját. A szabályok szerint ezt ebben a helyzetben tilos volt megtenni, és az utolsó pozícióból kellett volna megkezdenie a viadalt. Azt a viadalt, amelyről így három kör után kizárták.

Campos további tizennégy versenyen indult el az évben, egyedül Monacóban nem rajtolt el. Azonban mindössze a Spanyol Nagydíjon tudott célba érni, a többiről kiesett, többségében műszaki hibák miatt. A következő évben ez a motivációján is meglátszott: Rióban kiesett, Imolában tizenhatodik lett, majd zsinórban három futamra nem tudta magát kvalifikálni. Csapata ezt megelégelve kirúgta őt, és Pierluigi Martinit ültette be a helyére.

Campos ezt követően közel egy évtizeden át versenyzett, és 1994-ben megnyerte a spanyol túraautó-bajnokságot. 1997-ben akasztotta szögre a bukósisakot, de ez korántsem jelentette azt, hogy teljes mértékben kiszállt volna az autósportból. Épp ellenkezőleg, a következő évben megalapította az Adrian Campos Motorsport elnevezésű csapatot, amely aztán hamarosan Campos Racing néven működött tovább.

Az alakulat már első évében sikeresnek bizonyult, hiszen Marc Gené révén megnyerte a Euro Open by Nissan sorozatot. 1999-ben ez megint összejött, abban az évben egy bizonyos Fernando Alonso vezette az autót. A későbbi kétszeres F1-es világbajnoknak ez volt az első szezonja együléses szériában, vagyis Campos volt az, aki megadta neki az áttörés esélyét. 2000-ben aztán Antonio García révén ismét összejött a címvédés.

A Campos Racing 2005-ben az akkor induló GP2-höz is csatlakozott. Az első dobogót 2006-ban szerezték, az első győzelem pedig a 2007-es idényben jött össze. Akkor a Forma-1-et már megjáró Giorgio Pantano két diadallal a harmadik helyen végzett az összetettben, Vitalij Petrov pedig a szezonzáró fordulóban, Valenciában ért célba elsőként.

Embed from Getty Images

Giorgio Pantano aratta a Campos Racing első GP2-es győzelmét

Bár az egyéni bajnoki cím soha nem jött össze, 2008-ban meglett a csapatbajnokság, majd Campos eladta részesedését, és kiszállt a csapat vezetéséből. Az irányítást a Formula E jelenlegi vezére, Alejandro Agag vette át, az istálló pedig Barwa Addax néven működött tovább. Campos a Forma-3-ban továbbra is vállalt szerepet, de a háttérben jóval komolyabb projekten dolgozott.

2009-ben felvásárolta az előző évben megszűnt Super Aguri részvényeit, és beadta jelentkezését, hogy 2010-ben csatlakozhasson a Forma-1-es mezőnyhöz. Az FIA elfogadta a kérelmet, ám a név időközben változott: eredetileg Campos Grand Prix néven szerepeltek volna, ami aztán Campos Metára módosult, de itt még nem volt vége.

Még el sem indult a szezon, amikor a csapat már gondba került pénzügyileg. Az istálló megmentésének érdekében egy másik részvényes, José Ramón Carabante vette át a csapat irányítását: a név Hispania Racing (HRT) lett, Campos helyett Colin Kolles lett a csapatfőnök, ő pedig az ügyvezető alelnöki feladatokat látta el.

Ugyanebben az évben csatlakozott a Forma-1-hez a Team Lotus (későbbi Caterham) és a Virgin (későbbi Marussia, majd Manor). Egyik istálló sem hagyott mély nyomot a sorozatban, de ha választani kell, minden szempontból a Hispania nyújtotta a legrosszabb teljesítményt, még ha első évükben meg is előzték a Virgint az összetettben. Egyetlen pontot sem tudtak szerezni, és 2012 végén kénytelenek voltak lehúzni a rolót.

Embed from Getty Images

Campos csapatvezetőként is megpróbálkozott az F1-ben

Ami a továbbiakat illeti, a Campos Racing 2014-ben visszatért a GP2-be a Barwa Addax helyén, és bár a mai napig ott vannak az azóta Forma-2-re átkeresztelt sorozatban, a korábbi sikerek elmaradnak. Sajnos ez a harmadik év, hogy az alapító már nem vehet részt az istálló működésében, ugyanis Campos 2021. január 27-én hirtelen szívmegállás következtében életét vesztette.


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss