back to top
2024. május 30. 06:35

KezdőlapF1Látványos balesettel és legendás istállók ünneplésével indult a goodwoodi fesztivál (videók)

Látványos balesettel és legendás istállók ünneplésével indult a goodwoodi fesztivál (videók)

-

Csütörtökön elindult az idei Goodwoodi Sebességfesztivál. Az első nap többek között egy látványos balesetről, valamint a Forma–1 két igazán sikeres csapatának megünnepléséről szólt.

Csütörtökön délelőtt elindult a 30. Goodwoodi Sebességfesztivál. Nemcsak az alkalom, hanem az évforduló is kerek (2020-ban nem rendezték meg), hiszen éppen 30 éve tartották meg először az azóta rendkívül nagy népszerűségnek örvendő eseményt. Ennek megfelelően Richmond hercege ugyanazzal a D-típusú Jaguarral nyitotta meg ünnepélyesen a rendezvényt, amellyel 1993-ban tette.

Azonban nemcsak az eseménynek ünnepelték az évfordulóját, hanem két nagy múltú Forma–1-es csapatnak is. Az egyik esetében tényleg csak múltról lehet beszélni, hiszen a Lotus ma már semmilyen formában nem tagja a sorozatnak, úgy pedig pláne nem, hogy ha az eredeti istállóról beszélünk. A brit alakulatot éppen 75 éve, 1948-ban alapította Colin Chapman.

Az egykori istálló autói közül többet is felvonultattak. Ott volt például a Lotus-Climax 18-as, amellyel Stirling Moss híres győzelmet aratott az 1961-es Monacói Nagydíjon, maga mögött tartva a sokkal gyorsabb Ferrarikat. A nézők a Lotus 72-est is megcsodálhatták, amely 1970 és 1975 között zajló szereplése során két egyéni és három konstruktőri vb-címet nyert. A 77-es ennél jóval kevésbé volt sikeres, és csak egy éven át, 1976-ban szerepelt, de az utolsó futamát megnyerte Japánban.

A másik ünnepelt csapat a McLaren volt, hiszen Bruce McLaren éppen 60 éve hozta létre a később az F1 történetének második legsikeresebbjévé váló istállóját. A wokingiak szintén felvonultattak egy világbajnok autót az első napon: az M23-as 1973 és 1978 között versenyzett, ezalatt két egyéni és egy konstruktőri elsőséget szerzett, köztük a csapat történetének első sikerét 1974-ben, Emerson Fittipaldi révén. Az M29-es ennél jóval eredménytelenebbnek bizonyult, hiszen 1979 és 1981 között még csak dobogót sem szereztek vele.

A felsoroltakon kívül meg lehetett csodálni Graham Hill BRM-jét is. Emellett szintén F1-es kötődésű volt a Brabham és a McLaren egykori legendás mérnöke, Gordon Murray által tervezett Rocket, amely a brit szakember első utcai autója volt. A 2010-ben és 2011-ben a Forma–1-ben szereplő Karun Chandhok pedig az 1970-es és 1971-es Le Mans-i 24 órás versenyt megnyerő Porsche 917-est vezethette.

A Goodwoodi Sebességfesztivál alapvetően nem a balesetekről szól, hiszen a résztvevők általában még akkor sem hajtanak a maximumon, amikor mért időt autóznak. Persze néha-néha azért becsúszik egy-egy baki, így volt ez az első napon is. A leglátványosabb esést egy Hyundai produkálta, amely a szalmabálákba csapódott, de nagyobb baj szerencsére nem lett belőle.

Friss