back to top
2024. május 09. 16:26

KezdőlapF1Mindenkit megrémisztett az őrült, aki 20 éve a száguldó F1-es autókkal szemben...

Mindenkit megrémisztett az őrült, aki 20 éve a száguldó F1-es autókkal szemben futott

-

20 évvel ezelőtt rendezték a 2003-as Brit Nagydíjat, amelyen egy ír pap a forgalommal szemben kezdett el futni a Hangar-egyenesben. Tragédia szerencsére nem lett belőle, ráadásul annyira megkavarta a sorrendet, hogy a verseny későbbi része is emlékezetesen alakult.

2003. július 20-án, azaz éppen 20 évvel ezelőtt tartották a Brit Nagydíjat, amely meglehetősen emlékezetesen alakult. Maguk a pályán zajló csaták is élvezetesek voltak, ám a legtöbben egy oda enyhén szólva nem illő eset miatt emlékeznek a versenyre. Egy olyan esetről van szó, amelyből akár szörnyű tragédia is lehetett volna, de az érintett pilóták szerencsére kellően éberek voltak.

A pole pozícióból Rubens Barrichello indulhatott, mellőle Jarno Trulli, mögüle Kimi Räikkönen kezdhette meg a versenyt. Utánuk jött a két Schumacher, de ezúttal Ralf gyorsabbnak bizonyult Michaelnél az időmérőn. A brazil pilótát aztán a Renault és a McLaren versenyzője is lerajtolta, míg mögöttük maradt a sorrend a testvérek között.

A 6. körben jött az első fordulat, David Coulthard fejtámlája ugyanis elmozdult, és a biztonsági előírásoknak megfelelően be kellett mennie a bokszutcába. Ekkor a biztonsági autót is beküldték, hogy fel lehessen takarítani a törmelékeket a pályán. Ezt követően Barrichello a 11. körben visszaelőzte Räikkönent, de egy körrel később ismét be kellett jönnie a Safety Carnak, az ok pedig nem mindennapi volt.

Embed from Getty Images

Barrichello szerezte meg a pole pozíciót

A világ tévénézői ugyanis egyszer csak azt látták, hogy valaki a forgalommal szemben rohan a pálya egyik leggyorsabb szakaszán, a Hangar-egyenesben. Nem a pálya mellett, mint ahogyan azt három évvel korábban tette a Mercedes kirúgott alkalmazottja Hockenheimben, hanem magán az aszfalton. Ezzel pedig nyilvánvalóan óriási veszélybe sodorta elsősorban magát, másodsorban a pilótákat, hiszen jó néhányan elmentek mellette körülbelül 300 km/h-val.

Szerencsére egyik versenyző sem bambult el, ellenkező esetben a világ egy szörnyű tragédiának lehetett volna szemtanúja. Persze nyilvánvaló, hogy így is mindenki ereiben meghűlt a vér: James Allen, a Forma–1-et az Egyesült Királyságban akkoriban közvetítő ITV kommentátora őrültnek nevezte az illetőt, aki másodpercekig futott a forgalommal szemben.

Na de ki is volt valójában ez az őrült, és mi volt a célja? Nos, egy Neil Horan nevű ír papról volt szó, aki „Olvassatok Bibliát”, illetve „A Bibliának mindig igaza van” feliratú transzparensekkel rohant be a pályára. A tárgyalások során elmondta, hogy nyitva állt előtte a kapu, amit úgy értelmezett, hogy jelet kapott Istentől.

Miután az ember már-már azt hitte, hogy Horant soha nem fogják levinni a pályáról, egy pályamunkás leterítette, és levitte őt a pályáról. „Nem igazán gondolkodtam, az adrenalin csak úgy beindult – emlékezett vissza nemrég a most 72 éves Stephen Green az Independentnek adott nyilatkozatában. – Úgy döntöttem, hogy megvárom, amíg a mezőny nagy része elhalad mellettem. Múlt héten megnéztem [az esetről készült felvételt] a YouTube-on. Olyan, mintha a fickó örökké ott futna, aztán elkapom. Szerintem csak nekirohantam. Aztán elesett, én megragadtam a csuklóját, és húztam. A kerítés mögött egy fehér furgon várakozott. Emlékszem, mit mondtam neki, de ez nem tűr nyomdafestéket.”

A tárgyalás során Horan bűnösnek vallotta magát, ráadásul az is kiderült, hogy az akcióját előre eltervezte, hiszen a transzparenseket már korábban megcsinálta. Végül két hónapos börtönbüntetésre ítélték magánterület megsértéséért. Ő azonban később is hallatott magáról, ugyanis a 2004-es, athéni olimpián a nézők közé lökte a férfi maratonfutás akkor éllovasát, Vanderlei de Limát, aki aztán csak a bronzérmet tudta megszerezni. Pár hónappal korábban pedig az Epsomi Derbyn próbált akciózni, de ott a rendőrök lekapcsolták.

Évekkel később, 2009-ben az ismert tehetségkutatóban, a Britain’s Got Talentben is feltűnt. Sőt, néhány éve Greent is felkereste, aki egyébként kitüntetést kapott „kiemelkedően bátor” tettéért. „Furcsa módon öt évvel ezelőtt írt egy e-mailt nekem, hogy megkérdezze, hogy vagyok – árulta el. – Váltottunk néhány e-mailt, és ennyi. Furcsa egy fickó, mondhatom.”

Az incidens különösen rosszul jött a Brit Nagydíjnak, illetve a silverstone-i pályának, hiszen akkoriban komoly veszélyben volt a helyszín jövője. Bernie Ecclestone, a sportág akkori vezérigazgatója meg is jegyezte, hogy az eset finoman szólva sem nyerte el a tetszését. „Erre nem volt szükség, enélkül is izgalmas volt a futam – jelentette ki. – A biztonsági szolgálat azonban nem volt elég jó.”

Embed from Getty Images

Barrichello már a második olyan futamot nyerte, amelyen egy ember behatolt a pályára

A pilóták és a csapatfőnökök egy része azonban megvédte a szervezőket, illetve a pályát. „Ez volt az év egyik legjobb versenye, még a [pályára behatoló] szurkolóval együtt is – fogalmazott Juan Pablo Montoya. – Nagyon szórakoztató volt.” A Saubert irányító Peter Sauber pedig próbált párhuzamot vonni más esetekkel: „Amikor egy ember felgyújtja magát az utcán Párizsban, senki nem Párizst hibáztatja” – mondta. Ron Dennis szintén védelmébe vette az illetékeseket, mondván, „az ilyesmit nem lehet megakadályozni”. Végül Silverstone nem került ki a versenynaptárból, sőt, azóta is minden évben otthont ad a Brit Nagydíjnak.

Ami a futam további alakulását illeti, a mezőny nagy része kiállt, aminek következtében a csapaton belül hátrébb haladó pilótáknak várakozniuk kellett, és Michael Schumacher, Fernando Alonso, valamint Montoya egyaránt a legjobb tízen kívülre került. A futamot a kereket nem cserélő Toyoták vezették Coulthard előtt. Azok közül, akik meglátogatták a bokszot a biztonsági autó alatt, Trulli volt a legelőrébb, megelőzve Räikkönent, Ralf Schumachert és Barrichellót.

Az újraindítás után Räikkönen rögtön elment Trulli mellett, aztán csapattársát is maga mögé utasította. Később megelőzte Olivier Panist, Cristiano da Matta pedig kiállt előle. Persze a riválisok is folyamatosan jöttek fel: végül Barrichello került a finn pilóta mögé, aki hibába hajszolta ellenfelét, és a 2000-es Német Nagydíj után ismét egy olyan futamot nyert meg, ahol egy ember behatolt a pálya területére. A második pozícióban a nagyot zárkózó Montoya végzett, miután Räikkönen ezúttal egy ki nem kényszerített hibát követett el. Michael Schumacher végül a negyedik helyen ért célba.

Friss