Az 1998-as Belga Nagydíj alighanem örökre belevésődött azoknak az emlékezetébe, akik a helyszínen vagy a televízió képernyője előtt élőben figyelték, ahogy a mezőny több mint fele ripityára töri magát az Eau Rouge-kanyar felé száguldva. Azóta sem láttunk ennyi autót lenullázó tömegbukást az F1-ben, és valószínűleg már nem is fogunk.
Michael Schumacher és a Ferrari Magyar Nagydíjon aratott mesteri győzelme után két héttel az Ardennekben sorakozott fel a Belga Nagydíj rajtrácsára. A 16 futamos 1998-as szezon 13. állomására 7 pontosra olvadt a tabellát vezető Mika Häkkinen előnye Schumacherrel szemben, a német pedig nagyon nehéz feladat előtt állt Spában, hiszen a McLaren-Mercedes csak úgy szárnyalt a 6968 méter hosszú aszfaltcsíkon.
A finn 0,163 másodperccel verte David Coulthardot az időmérőn, a meglepetésre a Jordant a harmadik helyre hozó Damon Hill-lel szemben viszont már több mint 1 másodpercre rúgott az előnye, míg a negyedik rajtkockából induló Michael Schumacher hiába repült át mindenkinél gyorsabban az Eau Rouge-on (11 km/órával gyorsabban, mint csapattársa, Eddie Irvine) már 1,3 másodperccel maradt el a pole-t érő köridőtől.
Az időmérő után nagyon Häkkinennek állt a zászló
Vasárnapra azonban megjött az eső, ami felcsillantotta a reményt a vizes pályán az autók közötti különbséget pályafutása során számtalanszor eltüntető kétszeres világbajnok előtt arra, hogy elkapja a McLareneket. Hogy sikerült-e volna neki, azt viszont már soha nem tudhattuk meg, a szervezők ugyanis úgy vélték, hogy az egy évvel korábbiakkal ellentétben most nem a biztonsági autó mögött indítják el a mezőnyt, hanem a vizes pálya ellenére álló rajtot rendelnek el. Mint kiderült, ez hiba volt.
Hill pocsékul rajtolt, így a két Ferrari rögtön megelőzte, miközben Jacques Villeneuve a 6. helyről a külső íven tört előre. Häkkinen eljött az élen, mögötte Irvine, Coulthard és Villeneuve egymás mellett fordult be a La Source-hajtűbe, míg Michael Schumacher igyekezett kimaradni a bajból. A kigyorsításra a kanadai került a második helyre, míg Schumacher szűkebben fordulva elment Irvine és Coulthard mellett.
Az élmezőny tehát Häkkinen, Villeneuve, Schumacher, Coulthard, Irvine sorrendben kezdte meg a száguldást az Eau Rouge felé, de a legtöbben nem jutottak el a lejtő aljáig, mert Coulthard a kigyorsítás közben ráment egy csatornafedélre, amitől elveszítette az uralmát az autója fölött, majd a pályán keresztbe átcsúszva az átellenes betonfalnak csapódott. Ez pedig olyan, nagyjából 16 másodpercen át tartó láncreakciót indított el, aminek a végére 13 autó tört ripityára.
A baleset videója a bejegyzésre kattintva nézhető meg:
The craziest start to an #F1 race?! 🤯#F1Classics
— Formula 1 (@F1) May 27, 2020
A roncsderbi azzal ért véget, hogy a 20. helyről rajtoló Riccardo Rosset teljesen vakon érkezve padlógázzal száguldott bele a roncstemetőbe, az övé lett így a 13. autó, ami összetört a 22-ből. Darabszámot nézve a mai napig ez minden idők legnagyobb F1-es tömegbalesete. A kár utólagos becslések alapján nagyjából 13 millió dollárra, akkori árfolyamon 2,9 milliárd forintra rúgott, ami nyilván sokkal nagyobb pénz volt 1998-ban (a nettó átlagkereset 45 ezer forint volt abban az évben), mint ma.
Szinte a csodával határos, hogy a mindenfelé repkedő törmelékek és abroncsok egy nézőt sem sebesítettek meg, és a pilóták közül is csak Rubens Barrichello és Irvine szenvedett kisebb sérülést, de mindketten önerőből szálltak ki a roncsból, az ír pedig a több mint egy órán át tartó romeltakarítás után ismét felsorakozott a rajtrácsra.
„Be kell ismernem, kicsit ijesztő volt – nyilatkozta utólag a balesetről. – Nem volt fékem, kormányzásom, semmi sem működött. Csak ültem az autóban és verődtem lefelé a pályán, miközben kerekek találtak fejen és mindenfelé autók voltak. Semmit nem tehettem azon kívül, hogy ültem ott és arra gondoltam: »Basszus, mi lesz ennek a vége?«. Nem volt kellemes…”
Irvine és Coulthard autója a roncsderbi után
Az óriási bukást Häkkinen, Schumacher, Villeneuve, Hill, Ralf Schumacher, Frentzen, Fisichella, Alesi és Tuero úszta meg sértetlenül, azaz csak az aznap története első győzelmét, ráadásul mindjárt kettős futamgyőzelmét ünneplő Jordan-istállónak nem sérült egyik autója sem. Ez a szerencse mellett annak volt köszönhető, hogy mind Hill, mind Ralf Schumacher azonnal lassított, amint látták, hogy elszabadult a pokol.
„Elég vicces volt, mert észrevettem, ahogy az egyik McLaren csúszik keresztbe előttem, aztán láttam az őrületet, ami körülvett. Ezért félrehúzódtam, üresbe tettem a váltót és csak vártam. Éppen időben tettem ezt ahhoz, hogy lássam, az egyik Arrows hirtelen elrepült mellettem, és nagyjából 10 centivel került el. Aztán, amikor minden elcsendesedett, egyesbe raktam az autót és áthajtottam a roncsmezőn” – összegezte Ralf Schumacher, hogy miként sikerült megúsznia a törést.
Az újraindításhoz végül csak 18 autó sorakozott fel, mert a Stewart, a Prost, az Arrows és a Tyrrell is mindkét autóját elveszítette a rajtbalesetben, és mivel csak egy tartalék állt a rendelkezésükre, azt Jos Verstappen, Jarno Trulli, Pedro Diniz és Tora Takagi kapta meg.
Häkkinennek kétszer egy kanyarig tartott az 1998-as Belga Nagydíj
Hab a tortán, hogy ezek után másodszor is az állórajt mellett döntöttek, és ismét történt baleset, noha ezúttal jóval kisebb: Häkkinen a Schumacherrel való csatározás közben megpördült a La Source kijáratán, Johnny Herbert pedig már nem tudta elkerülni őt és nekicsúszott a McLarennek, mindkettejük futamának véget vetve ezzel.
A vezetést Damon Hill ragadta magához, de Schumacher rövidesen utolérte és megelőzte őt, majd úgy tűnt, senkitől sem zavartatva megnyeri a Belga Nagydíjat, a 25. körben azonban lekörözés közben eltalálta David Coulthardot és kiesett. A versenyt így végül Hill nyerte Ralf Schumacher előtt, a már említett történelmi első győzelmével ajándékozva meg a Jordant.
Noha azóta is történtek kisebb-nagyobb rajtbalesetek az F1-ben, olyat, amit az 1998-as Belga Nagydíjon láthattunk, remélhetőleg soha többet nem fogunk. Ennek egyik oka, hogy azóta a versenyirányítás sokkal jobban odafigyel arra, hogy mostoha viszonyok között ne engedje el álló rajttal a mezőnyt – a 2022-es Japán Nagydíj mondjuk pont nem ezt mutatta –, Dilano Van ‘T Hoff idei spái halála pedig ismét megmutatta, mekkora veszély rejlik abban, ha rossz látási viszonyok mellett ér oda egy balesethez valaki.
Persze kizárni soha nem lehet a baleseteket, és biztos, hogy előbb-utóbb ismét belefutunk egy hatalmas roncsderbibe.