back to top
2024. október 15. 17:28

KezdőlapF1Kirepült az autóból, majd sértetlenül elsétált a pilóta a legkülönlegesebb F1-es futamon

Kirepült az autóból, majd sértetlenül elsétált a pilóta a legkülönlegesebb F1-es futamon

-

64 évvel ezelőtt rendezték az 1959-es Német Nagydíjat, amely a pálya vonalvezetése és a lebonyolítás miatt is egyedinek számított. A futamon egy óriási, de szerencsés kimenetelű baleset is történt.

1959. augusztus 2-án, vagyis éppen 64 éve különleges versenyt tartottak a Forma–1-ben. A mezőny tagjai aznap a Német Nagydíjon mérték össze tudásukat, ám a bajnokság történetében először nem a Nürburgringen, hanem egy Berlinhez közeli pályán. Mindez pedig két szempontból is igazán különleges versenyt eredményezett.

A helyszín az Automobil-Verkehrs- und Übungsstraße, vagy rövidebb és ismertebb nevén az AVUS volt. A pálya mindössze két hosszú egyenesből állt, amelyet normál esetben a közúti forgalom használt. Ezeket a délnyugati részen egy hajtűkanyar, míg északkeleten egy hivatalosan három kanyarból álló rövid emelkedő kötötte össze.

Embed from Getty Images

Extrém pályán rendezték az 1959-es Német Nagydíjat

A pályát egyébként 1921-ben nyitották meg, és 1926-ban itt rendezték az első Német Nagydíjat, akkor még sportautókkal. Azután egészen az említett alkalomig a Nürburgring vette át a rendezést, míg az F1 csak 1954-ben, egy bajnokságon kívüli futam keretében látogatott el az extrém helyszínre. A futam egyébként hármas Mercedes-sikert hozott, hiszen Karl Kling mögött Juan Manuel Fangio és Hans Herrmann ért célba. Ekkorra egyébként már 8,3-ra csökkentették az eredetileg 19,569 kilométeres hosszt.

1959-ben aztán a sportág történetében először és utoljára normál bajnoki fordulót tartottak az AVUS-on. Az eseménynek azonban nem a furcsa vonalvezetés volt az egyetlen különlegessége, hanem a lebonyolítás is. A Dunlop ugyanis tartott tőle, hogy a gumik nem bírnák ki a versenyt, így a 60 kört két egyenlő részletben teljesítették, majd az időket összeadva hirdettek sorrendet. Ilyenre azelőtt és azóta sem volt példa a Forma–1-ben, sőt, a sprintfutamok 2021-es bevezetéséig az sem fordult elő, hogy egy hétvégén két versenyt rendezzenek.

A hétvégét beárnyékolta egy tragédia, ugyanis Jean Behra a szombati napon életét vesztette egy betétfutamon elszenvedett balesetben, miután kirepült a Porschéjából. A rajtot Tony Brooks várhatta a pole pozícióból, miután Stirling Mosst 9, Dan Gurney-t pedig további 4 tizeddel verte meg az időmérőn. A listavezető Jack Brabham a negyedik helyről indulhatott.

Leszakadt a füle, óriási baleseteket élt túl, de túl sokáig kísértette a sorsot az F1 gladiátora

Az első futamon Moss hamar kiesett, majd a verseny felénél Brabham alatt is megállt az autó. A két Ferrari vezetett, ám Masten Gregory mindkettőjüket megelőzte, így az élre állt. Az amerikai pilóta egészen a 24. körig reménykedhetett a „szakaszgyőzelemben”, ám akkor egy csavar eltört a kocsijában, így ő sem tudta befejezni a viadalt. Végül Brooks nyert Gurney előtt, a harmadik helyet pedig a szintén a Ferrari vezető Phil Hill szerezte meg.

A második versenyen szintén a Ferrarik csatáztak az élen, de Bruce McLaren személyében ezúttal is akadt, aki megnehezítette a dolgukat. Legalábbis a 7. körig, ugyanis az új-zélandi versenyzőt is műszaki hiba hátráltatta, egészen pontosan az átvitellel voltak gondok. Az első három sorrendje nem változott az első futamhoz képest, így összesítésben is a Ferrari versenyzői zártak elöl, Brooks pedig 4 pontra megközelítette Brabhamet az összetettben.

A második futamon egy óriási baleset is történt, ugyanabban a körben, mint amelyikben McLaren kiesett. Herrmann fékhiba miatt a pálya melletti báláknak csapódott a hajtűkanyarban, aminek következtében kirepült az autóból. Ez a legtöbb esetben borzasztóan hangzik, de akkor ez volt a szerencséje, ugyanis a BRM ripityára tört, ő viszont sértetlenül megúszta az incidenst, miután valamennyit csúszott a pályán.

Miután a pálya az addigi legnagyobb átlagsebességű versenyt hozta, a Forma–1 soha többé nem tért vissza az AVUS-ra. Kisebb kategóriák azonban 1998-ig versenyeztek rajta, ám a berlini fal leomlása után ez egyre nagyobb problémát jelentett a közúti forgalom miatt. Végül 1999-ben veteránok búcsúztatták a helyszínt, amely manapság a német autópálya részét képezi.

Friss