back to top
2024. június 14. 19:41

KezdőlapF1Mégis szabályt módosítanak az F1-ben, hogy visszafogják a Red Bullt?

Mégis szabályt módosítanak az F1-ben, hogy visszafogják a Red Bullt?

-

Noha korábban az F1 vezére kijelentette, hogy nem tesznek ilyet, német sajtóértesülések szerint szabályváltozás jöhet a Red Bull előnyének mérséklésére.

Nem lenne példa nélküli a Forma-1 történetében, ha a szabályalkotók azért nyúlnának bele egy kicsit a szabályokba, hogy csökkentsék az éppen domináló csapat előnyét. Hogy ez mennyire valós veszély arra az istállóra, aki éppen leigázza a mezőnyt, remekül bizonyítja, hogy a Mercedesnél a hibrid-éra kezdetén folyamatos vitatéma volt, hogy az időmérő edzésekre mennyire tekerjék fel a motort, mert attól tartottak, hogy a túl nagy fölény szabályváltoztatásra sarkallja majd az FIA-t.

A Red Bull második éve tartó egyeduralma során már többször is felmerült, hogy a szövetség közbe fog lépni, de Stefano Domenicali, az F1 elnök-vezérigazgatója kijelentette, hogy nem tesznek ilyet, és még Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke is azt mondta, hogy nem szabad mesterségesen elejét venni a Red Bull-uralomnak, mert a riválisuk megérdemelten aratja le a munkájának gyümölcsét.

De lehet, hogy mégis jön egy kis szabálymódosítás, ami, ha nem is fogja eltüntetni a bikások fölényét, mindenképpen annak csökkentésére irányul. Az Auto Motor und Sport értesülései szerint az F1 ugyanis szeretné megtiltani az állítható hátsó szárny használatát az időmérő edzéseken, hogy így tegyék szorosabbá a kvalifikációkat, a Red Bull RB19-es DRS-e ugyanis mindenki másénál hatékonyabb.

Nem értik a riválisok a Red Bull trükkjét, de a Ferrari megszerezte a megfejtés kulcsát

Hogy pontosan miért, arra nincs pontos válaszunk, de annyi bizonyosnak látszik, hogy okos megoldással a szárny nyitásakor Max Verstappen és Sergio Pérez autójának hátsó részén jelentősen csökken a légellenállás, ezáltal nagyobb sebességet tudnak elérni az egyenesben.

Egyelőre ez csak sajtóhír, tehát az is lehet, hogy minden marad a régiben, de az biztos, hogy amennyiben eltörlik a DRS-használatot az időmérőn, a Red Bull joggal érezheti majd úgy, hogy azért büntetik, mert jobb munkát végzett a riválisainál. Indokolni persze lehet azzal a változtatást, hogy azt 12 évvel ezelőtt az előzések elősegítésére vezették be, az időmérőn pedig senkit sem kell előzni, tehát nincs is értelme „feleslegesen” nyitogatni a szárnyat.

Friss