back to top
2024. október 10. 03:17

KezdőlapF1Megidézte a Simpson-család szereplőjét, majd sört osztogatott Bottas egy bicikliversenyen (videó)

Megidézte a Simpson-család szereplőjét, majd sört osztogatott Bottas egy bicikliversenyen (videó)

-

Valtteri Bottas részt vett egy körülbelül 100 mérföldes, jelentős részben murván zajló bicikliversenyen, amelyen szép eredményt ért el. A finn pilóta ezúttal is jól láthatóan remekül szórakozott.

Amióta Valtteri Bottas az ausztrál profi kerékpárossal, Tiffany Cromwell-lel alkot egy párt, a finn pilóta is beleszeretett a biciklizésbe. Az Alfa Romeo versenyzője sokszor ebben a formában edz, olykor segédkezik barátnője versenyen, de az is előfordult már, hogy ő maga is részt vett két keréken zajló eseményen. A legutóbbi hétvégén is ez történt, és a tízszeres F1-es futamgyőztes ezúttal sem hazudtolta meg az elmúlt másfél évben látott önmagát.

Bottas egészen pontosan az SBT GRVL elnevezésű versenyen indult el. A Colorado északnyugati részén tartott viadalon a kék pályán zajló futamra nevezett be. Ez azt jelenti, hogy a finn versenyzőnek 100,1 mérföldet, vagyis körülbelül 161 kilométert kellett megtennie, amelynek több mint 70 százaléka murvás terep volt. Ha mindez nem lenne elég, a táv során összesen 6768 lábnyi, vagyis több mint 2000 méternyi szintemelkedést kellett leküzdenie.

A 33 éves versenyző számára azonban talán nem is maga az eredmény volt a legfontosabb, hanem az, hogy jól érezze magát. Ennek érdekében a hétvége korábbi szakaszában a Simpson-család egyik szereplőjének, Duffmannek öltözött. Utána pedig rengeteg sört elosztogatott, aminek a helyszínen tartózkodók bizonyára igencsak örültek.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Valtteri Bottas (@valtteribottas) által megosztott bejegyzés

„Duffman részt vett az SBT GRVL hegyi versenyen, Duffman megnyerte a jelmezversenyt – írta Bottas az Instagramon közzétett videója mellé. – Duffman megnyerte a súlyának (és társaiénak) megfelelő mennyiségű, Denver Beer Co. [által készített] sört. És Duffman mindezt az SBT GRVL-en nézőként vagy versenyzőként részt vevő embereknek adományozta. Egészségetekre!”

Mindez egy újabb látványos jele annak, hogy Bottas igencsak megváltozott azóta, hogy 2021 végén elhagyta a Mercedest. A finn pilótát egészen addig nem igazán ismerhettük erről az oldaláról, ami vélhetően annak volt betudható, hogy világbajnoki címért küzdő csapatnál versenyzett. Amióta viszont az Alfa Romeo foglalkoztatja, már jó néhány hasonló jellegű akcióval megörvendeztette a szurkolókat.

Persze a szórakozás mellett az eredmény sem elhanyagolható, pláne jelen esetben, hiszen Bottas remekül szerepelt. A 34. születésnapját jövő hétfőn ünneplő pilóta a 926 indulóból a huszadik helyen ért célba, miután 5:17:29 másodperc alatt teljesítette a távot. Ezzel egyébként 27:04 másodperccel maradt el a győztes versenyzőtől.

„Teljesítettem az SBT GRVL 100 mérföldjét – büszkélkedett a közösségi médiában. – A végén nagyon görcsöltem. A 20. helyen végeztem az 1000-ből. Jól éreztem magam, néha [átléptem] a határt, ami új távlatokat nyit az életben.” Bottas ezen a hétvégén már ismét négy keréken fog versenyezni, hiszen az F1 visszatér a nyári szünetből, és a Holland Nagydíjjal folytatódik a világbajnokság.

Friss