back to top
2024. október 09. 19:14

KezdőlapF1Embertelenül bánt a feleségét gyászoló technikai igazgatóval a Ferrari, és ma is...

Embertelenül bánt a feleségét gyászoló technikai igazgatóval a Ferrari, és ma is ennek a levét issza

-

Le Turrini ismert olasz szakíró szerint a Ferrarinak manapság azért is nagyon nehéz átcsábítania neves külföldi szakembereket Maranellóba, mert a 2018 nyarán váratlanul elhunyt egykori elnöke megbélyegezte a csapatot.

Amikor Mattia Binotto a 2019-es szezon előtt átvette a Ferrari csapatfőnöki székét, legfőbb feladata az volt, hogy új kultúrát honosítson meg Maranellóban, és leszámoljon az alkalmazottakat rettegésben tartó, a hibákat nem toleráló korábbi vezetés módszereivel. És itt nemcsak Binotto elődje, Maurizio Arrivabene örökségét kellett kiirtani, hanem bizonyára a Ferrari hirtelen elhunyt elnöke, Sergio Marchionne által meghonosított kultúrát is.

A 2018 júliusában, 66 éves korában meghalt elnök ideje alatt történt azonban valami, ami Leo Turrini szerint a mai napig hatással van a csapatra. Nevezetesen az, hogy a Ferrarihoz a Lotustól visszatérő (korábban 2000 és 2005 között erősítette már a maranellóiakat) és a technikai igazgató pozícióját elfoglaló James Allison nem kapta meg azt a bánásmódot, amit megérdemelt volna.

Maurizio Arrivabene, Sergio Marchionne, Ferrari, teszt, Barcelona, 2015
Arrivabene és Marchionne vezetési módszerei finoman szólva is megkérdőjelezhetők  Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

„Számos külföldi szakember hezitál a Ferrari ajánlata láttán, mert ismerik a Scuderia közelmúltjának történelmét. Az Allisonnal Marchionne és Arrivabene alatt történtek pedig megbélyegezték a Ferrarit a csatornán túl (Nagy-Britanniában – a szerk.). Egyes adósságokat nem azonnal hajtanak be, hanem később” – írta blogjában Turrini, majd felelevenítette a történteket.

„Allison korábban már dolgozott a Ferrarinál, aztán elment, majd visszatért. Mindenki nagyra tartotta őt. 2016-ban, miközben az Ausztrál Nagydíjról utazott haza, hirtelen meghalt a felesége. Három gyermek apjaként James kérvényezte, hogy egy ideig otthonról, Angliából dolgozhasson, és meg is kapta az engedélyt. Eközben Vettel és Räikkönen autója azonban egyáltalán nem volt versenyképes. Marchionne ideges lett, és megkérte Allisont, hogy menjen vissza a gyárba, ő azonban még egy kis időt kért, de ezt nem adták meg neki. A többit pedig ismerjük, átigazolt a Mercedeshez. Szomorú történet, és visszatekintve, hiba volt.”

Mint azt Turrini is említette, Allison útja a Ferraritól a Mercedeshez vezetett, ahol részese volt a páratlan sikerszériának, majd háttérbe húzódott, hogy az idén ismét visszatérjen a technikai igazgató szerepébe. Mint arról az idén beszélt, ennek a háttérbe húzódásnak az oka mostani párkapcsolata, szavaiból pedig kiderült, hogy a Mercedes jóval megértőbb volt vele.

Új párkapcsolata állt a Mercedes technikai igazgatójának háttérbe húzódása mögött

Hogy Sergio Marchionnéval finoman fogalmazva is nehéz lehetett együtt dolgozni, arról egyébként Mattia Binotto is vallott 2020-ban a Beyond the Grid podcastban, és felidézte, hogy munkamániás volt főnöke milyen eszement elvárásokat támasztott vele szemben (is).

„A nyomás mindig ott volt, ez kétségtelen. Ez volt a legnehezebb dolog vele kapcsolatban. Akkora volt a nyomás, hogy a mobiltelefonodnak éjjel-nappal melletted kellett lennie, mert ha küldött egy üzenetet WhatsAppon, 30 másodpercen belül válaszolnod kellett. Ekkora nyomás alá helyezett. Ha nem válaszoltál azonnal bármilyen üzenetre, amit küldött neked, akkor egyértelműen rosszul indult a nap.”

„Nem volt könnyű úgy élni, hogy mindig nálad legyen a telefon. Ő így helyezett nyomás alá, hogy mindig éber legyél, készen arra, hogy válaszolj. A versenyek közben is írt. Talán az éjszaka közepén nem, de korán reggel igen” – ecsetelte a svájci-olasz.

James Allison, Ferrari, Magyar Nagydíj, 2015
Allison a 2015-ös Magyar Nagydíjon átveszi a konstruktőri győztesnek járó trófeát  Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

A Ferrari jelenlegi vezetése alighanem nem ennyire elvetemült, de ettől még tény, hogy valóban nem nagyon akaródzik a nagy neveknek Maranellóba költözni, pedig Frédéric Vasseur csapatfőnök minden erejével azon van, hogy megerősítse a Scuderiát.

„Ez hamar a munkám fő elemévé vált. Jó kapcsolatokat kell építeni, és embereket kell szerezni. Az első néhányat a legnehezebb, aztán őket látva a többiek már jönnek” – nyilatkozta a Gazzetta dello Sportnak.

Eddigi legnagyobb fogása a hírek szerint a Mercedes teljesítményigazgatója, Loic Serra, de őt is csak 2025-ben csatlakozhat majd a Ferrarihoz.

Friss