back to top
2024. május 26. 14:41

KezdőlapF1A szurkolók és a pilóták számára is örömteli lépésre készül az FIA

A szurkolók és a pilóták számára is örömteli lépésre készül az FIA

-

Az FIA jelentős mértékben csökkenteni akarja az autók tömegét az új, 2026-os szabályrendszerben. Erről Nikolasz Tombazisz, a szövetség együléses bizottságának igazgatója számolt be, aki a korábban elhangzott kritikákra is reagált.

A tavalyi korszakváltás után mindössze négy évvel, 2026-ban ismét rengeteget fog változni a Forma–1 technikai szempontból. Ezúttal leginkább a motorokon lesz a hangsúly, hiszen eltörlik az MGU-H-t, vagyis a hőenergia-visszanyerő rendszert, és nagyobb elektromos teljesítménye lesz az erőforrásnak. Emellett viszont természetesen a kocsikat is jelentősen átalakítják, részben azért, hogy passzoljanak a motorhoz.

A Mercedes főnökének van egy rossz híre Verstappen és a többi kételkedő számára

Azt már korábban lehetett tudni, hogy az FIA lépéseket tenne az aktív aerodinamika felé, ám nem ez az egyetlen törekvés. Nikolasz Tombazisz elárulta, hogy jelentősen csökkenteni akarják az autó tömegét, amivel mind a pilótáknak, mind a szurkolóknak a kedvükben járhatnak. A versenyzők az élvezetesebb vezetésnek, a rajongók pedig a szorosabb küzdelmeknek örülhetnek.

A kerekek méreteivel, amelyek keskenyebbek [lesznek], valamint a hátsó szárnnyal és általánosságban az autóval az a célunk, hogy körülbelül ötven kilogrammal csökkentsük az autók súlyát – nyilatkozta az FIA együléses bizottságának igazgatója a Motorsport.com olasz kiadásának. – Szóval kisebb, rövidebb és keskenyebb autókat lehet majd látni. Azonban olyan megoldásokról beszélünk, amelyeket még meg kell vitatni. Azzal, hogy az autó fogyni fog, kicsit csökkenteni tudjuk majd a kanyarsebességet. Mivel könnyebbek lesznek, az egyenesben gyorsabban fognak menni, de kisebb aerodinamikai terhelést generálnak. Tehát növelnünk kell majd a hibrid energia-visszanyerést, hogy megfelelő teljesítményt biztosíthassunk.”

Amióta 2007-ben a Forma–1 bevezette az autó és a pilóta összesített minimumsúlyára vonatkozó szabályt, ez az érték szinte folyamatosan növekedett, de legjobb esetben is stagnált. A 2023-as idény előtt úgy tűnt, hogy a tavalyi 798 kg minimálisan csökken, ám végül az a döntés született, hogy ugyanannyi lesz a határ, mint az előző idényben. A versenyzők ellenben sokszor megfogalmazzák azt a vágyukat, hogy könnyebb versenygépeket szeretnének.

Tombazisz a 2026-os autókkal kapcsolatban megfogalmazott kritikákra is reagált. Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke nemrég kijelentette, hogy a szimulációk alapján Frankensteinhez hasonlította az autót. Pilótája, Max Verstappen pedig kijelentette, hogy amikor virtuálisan kipróbálta a versenygépet, előfordult, hogy az egyenes közepén le kellett váltania. A görög szakember szerint azonban ezeket a felvetéseket olyan adatokra alapozták, amelyek már nem relevánsak.

Verstappen visszahozná az üvöltő V8-asokat, és más szempontból is a régebbi F1-es autókra vágyik

Ha a 2026-os erőforrásokat a jelenlegi autókba szerelnénk, valószínűleg az lenne az eredmény, amit az aggodalmaskodók felvetettek – fogalmazott. – Az elmúlt hónapokban viszont egy sor nagyon pozitív fejlemény volt, így a megjegyzések régebbi helyzetet tükröznek. Azt is figyelembe kell vennünk, hogy a motornak és az alváznak együtt kell fejlődniük, és egyiket sem lehet elképzelni a másik nélkül.”

Tombazisz emellett leszögezte, hogy sok munkát végeztek annak érdekében, hogy minden rendben legyen az új autóval, illetve erőforrással. „Rengeteget dolgoztunk azért, hogy megértsük, hogyan zajlik az energia visszanyerése és menedzselése, és miként lehet majd előzni – magyarázta. – Sok szimulációt végeztünk ezen paraméterek megváltoztatásával, és találtunk olyan megoldásokat, amelyek megfelelőnek tűnnek.”

Friss