back to top
2024. május 06. 08:42

KezdőlapF1Verstappen leigázta a mezőnyt, majd Pérez bukdácsolása ellenére szállította a konstruktőri címet...

Verstappen leigázta a mezőnyt, majd Pérez bukdácsolása ellenére szállította a konstruktőri címet Szuzukában

-

Max Verstappen győzelme egyetlen pillanatig sem forgott veszélyben Szuzukában, ahol a címvédő közel 20 másodperces előnnyel nyerte meg a Japán Nagydíjat Lando Norris előtt. A harmadik helyen a másik McLarennel Oscar Piastri végzett, a Red Bull pedig úgy biztosította be a konstruktőri világbajnoki címet, hogy Sergio Pérez ismét nagyon gyengén szerepelt.

Az időmérő edzésen mutatott fölénye alapján sokan már előre odaadták volna a győzelmet Max Verstappennek a Japán Nagydíjon, a Red Bull holland pilótája pedig bizonyította, hogy ezen a hétvégén a futamon sem volt ellenfele. A rajtnál ugyan le kellett védenie a belső ívet, mert a második helyről induló Oscar Piastri jobban gyorsított ki az első kanyar felé, aztán pedig a kívülről támadó és a Red Bull mellé érő Lando Norrist kellett visszavernie, de a kettes kanyarban okosan zárta a külső ívet a McLaren előtt, innentől pedig többet vissza sem nézett.

Hátrébb történt néhány incidens: az ötödik helyről rajtoló Sergio Pérez beszorult a jobbján haladó Carlos Sainz és a balján levő Lewis Hamilton közé, majd miután egyszerűen nem volt hová mennie, összeért a hétszeres világbajnokkal, akinek a fűre sodródva kellett mentenie. A Mercedes csak nagyon kis mértékben sérült, a mexikói autójának első szárnyát azonban a pályára kerülő törmelékek miatt életbe léptetett biztonsági autós fázis alatt cserélni kellett.

Bottas és Albon összeérése:

A törmelékek azonban nagyrészt nem ebből az ütközésből származtak, hátrébb ugyanis Valtteri Bottas megpróbált bemenni egy nemlétező résbe, aminek következtében nekiment Alex Albonnak, megrongálva többek között a Williams padlólemezét. A finn defektet kapó autójáról leszakadó darabok ráadásul a hátrébb érkező másik Alfa Romeót is eltalálták, így Csou Kuan-jü is a boksz felé vehette az irányt. Bottas végül hiába folytatta, hamarosan Logan Sargeant újabb mutatványának áldozatául esett, amikor a hajtűben kívülről próbálta előzni az amerikait, aki nemes egyszerűséggel nekiment. A sérült autó miatt Bottas nem sokkal ezután beparkolt a garázsba, de később Sargeant is feladta a küzdelmet.

Pérez ismét Red Bull-pilótához méltatlanul vezetett

Pérez vesszőfutása nem ért véget a rajt utáni incidenssel, ugyanis a biztonsági autós fázis alatt a bokszba behajtva megelőzte a kint maradó Fernando Alonsót, majd onnan kifelé nem figyelt a Safety Car-vonalra, és ahelyett, hogy beállt volna a sor végére, több pilóta mellett is elment. Noha néhány kanyaron belül visszaengedte őket, így sem kerülhette el az 5 másodperces időbüntetést. Mindezt pedig még fokozta, hogy miután az újraindítást követően megkezdte a felzárkózást, jó néhány rivális megelőzése után sikerült megtorpedóznia a 12. helyen haladó Kevin Magnussent.

Pérez megtorpedózza Magnussent:

Az eredmény újabb szárnycsere, de röviddel ezután a Red Bull szólt neki, hogy fel kell adnia a futamot az egyéb sérülések miatt. Ám mivel a dán pilóta kiütéséért is büntetést kapott, később visszaküldték két körre, hogy letöltse azt, és így elkerülje a hátrasorolásos büntetést a következő futamra.

A Red Bull ugyanakkor ennek ellenére bebiztosította a konstruktőri világbajnoki címet, Verstappen győzelmével és a leggyorsabb körért járó egy ponttal ugyanis 318 pontos előnyre tettek szert a Mercedesszel szemben, amit már nem lehetne behozni a hátralevő versenyeken. Ez a bikások történetének 6., zsinórban második konstruktőri vb-címe.

Az alkalomra készített zászló is előkerült az ünneplésnél:

Az AlphaTaurik és a Mercedesek is keménykedtek

Nem maradtunk csapattársak közötti rivalizálás nélkül sem az 53 körös versenyen. A sort Liam Lawson és Cunoda Júki kezdte, miután az új-zélandi a rajtnál megelőzte a csapattársát, ám Cunoda még az S-kanyarokban visszatámadott. Ezután a két autó kanyarokon át fej-fej mellett haladt, és a Dunlop-kanyarban a japán előbbre is került, ám Lawson a Degner 1-ben visszaelőzte a csapattársát, majd a Degner 2-ben agresszívan levédte a belső ívet. Ugyanezt megtette a hajtűben is, ahol Cunoda kívülről próbálkozott, majd a Spoon-kanyar felé vezető padlógázas szakaszon ismét Lawson mellé ment, aki kiterelte őt a bukótérbe. A biztonsági autós újraindítás után már nem estek egymásnak, majd Cunoda az első kerékcseréknél elévágott a csapattársának, aki viszont a második kiállásánál ugyanígy vette vissza a pozícióját, és végül a 11. helyen zárt a 12. pozícióban célba érő japán előtt.

De nemcsak a két AlphaTauri, hanem a két Mercedes is egymásnak feszült, ráadásul kétszer is. Először a biztonsági autós újraindítás után, amikor George Russell a célegyenes előtti sikánban bevetődött Lewis Hamilton mellé, majd miután a sikánban fej-fej mellett fűzték át magukat, a hétszeres világbajnok elé került, aki viszont a célegyenesben visszatámadva rögtön visszaelőzte őt.

Russell ezután beállt a sorba és Hamilton mögött autózott, ám csapattársa a 16. körben hibázott és a kavicságyba hajtott a Degner2-es kanyarban, ami miatt Russell ráesett a nyakára, hogy aztán a Spoon-kanyar előtt külső íven támadjon, ám Hamilton agresszíven kiterelte őt a bukótérbe. Russell ezután fel is tette a kérdést a rádióban, hogy „kivel akarunk versenyezni, egymással, vagy a többiekkel?”

És még ezzel sem volt vége a Mercedesek meccsének, Russell ugyanis egykiállásos stratégián ment Hamilton két kiállásával ellentétben, ami azt eredményezte, hogy utóbbi a verseny hajrájában frissebb kemény gumikon érte őt utol úgy, hogy a nyakán ott lihegett Carlos Sainz. A 6. helyen haladó Hamilton közölte is a rádióban, hogy ha Russell feltartja őt, Sainz mindkettejüket meg fogja előzni, mire a Mercedes félreállította a fiatalabbik britet, de ő még bepróbálkozott azzal, hogy inkább elöl maradna, és Hamiltonnak DRS-t adva biztosítaná, hogy a Ferrari mindkettejük mögött maradjon.

Mérnöke azonban világossá tette, hogy ez „utasítás”, így Russell félreállt, majd annak ellenére nem tudta visszaverni Sainz támadását a következő körben, hogy Hamilton DRS-t adott neki. A hétszeres világbajnok kissé frusztráltan meg is jegyezte, hogy a semmiért vesztegették el az idejüket, de Sainz őt végül már nem kapta el.

Alonso régi önmagát idézte

Újabb nehéz futamon van túl a Szingapúrban csak bukdácsoló Fernando Alonso, aki ugyan a 10. helyről rajtolva 8.-ként zárt, de a rajt után 6. is volt, azt a helyezést pedig nem sikerült megtartania. A két kiállásos taktikán levő, a két AlphaTaurival, a két Alfa Romeóval, valamint Hülkenberggel és csapattársával egyetemben lágy gumikon rajtoló (a többiek mind közepes keveréken kezdtek) spanyolt igencsak korán kihívták az első kiállására, aminek következtében hiába nyert pozíciókat, később többen is nagyon simán előzték őt meg (Hamilton például a padlógázas 130R-ben bújt be mellé).

Már Alonso testbeszédén is látszott (egyszer a Spoon utáni egyenesben dühös bikaként fejelt egyet előre a pilótafülkében, miután hiába próbált közel maradni az őt megelőző Sainhoz, a kigyorsításon majdnem eldobta az autót), hogy kezd felmenni benne a pumpa, de aztán szóban is világossá tette mindezt. „Odadobtatok az oroszlánoknak a túl korai kiállással, haver. Hihetetlen” – mondta a rádióban, majd nem sokkal ezután elkezdte sürgetni a mérnökét, hogy találjon ki valamit.

Hamilton előzése Alonso ellen:

Az Aston Martin szezon második felében bemutatott formahanyatlását látva persze érhető Alonso frusztráltsága, de feltűnő, hogy olykor már nyomát sem látni a szezon első felében jellemző, a csapatot méltató üzeneteknek. Eközben a McLaren olyannyira megtáltosodott, hogy már csak 49 pontra van az összetettben a már gyakorlatilag a dobogóra is esélytelenné váló silverstone-i istállótól, amelyet továbbra is Alonso visz a hátán.

A McLaren lehet a Red Bull kihívója jövőre?

Persze még korai kijelenteni, hogy a wokingiak megérkeztek a Red Bull mögé, de azután, hogy Lando Norris a második helyen hozta be Szingapúrban a továbbfejlesztett MCL60-ast és Szuzukára Oscar Piastri is megkapta azt, egyértelműen a Ferrari és a Mercedes elé kerültek. Ami a futamukat illeti, Verstappennel nem tudták felvenni a versenyt, de a Ferrarik és Mercedes rájuk nem jelentettek semmilyen veszélyt.

Piastri a Bottas és Sargeant ütközés után rövid időre életbe léptetett VSC-fázis során megejtett kiállásával Norris elé került, de később a brit frissebb gumin utolérte őt, majd néhány frusztrált üzenetváltás után a csapat félreállította előle az ausztrált. Ezután senkitől sem zavartatva autóztak el a célig

A Japán Nagydíj végeredménye

 

Friss