2024. február 28. 06:57
KezdőlapF1Meghalt egy munkás a Las Vegas-i F1-es futam előkészületei során

Meghalt egy munkás a Las Vegas-i F1-es futam előkészületei során

-

Haláleset történt Las Vegasban, a novemberi Forma-1-es futam előkészületei során. A kaszinóvárosra egy helyi szerint rá sem lehet ismerni, a turisták pedig egyelőre jobb, ha elkerülik a világ egyik legnagyobb szórakoztatási központját.

Amerikai sajtóhírek szerint meghalt egy férfi Las Vegasban, miközben a novemberi Forma-1-es nagydíj előkészületein dolgozott. A munkás helyi idő szerint szombaton délelőtt sérült meg a Las Vegas Boulevard-on. A vegasi rendőrség tájékoztatása szerint „súlyos nyaki sérülést” szenvedett, miközben a híres Bellaggio szökőkúton dolgozott. Kórházba szállítása után halottnak nyilvánították. A Munkavédelmi és Egészségügyi Hatóság ki fogja vizsgálni a történteket, más részletet azonban nem közöltek.

A Forma-1 első, november 16. és 18. közötti Las Vegas-i Nagydíjának előkészületei nagy erőkkel zajlanak, a Bellaggio Hotel előtt pedig lelátókat építenek, ami azt jelenti, hogy a híres szökőkutat a verseny utáni időszakig nem lehet majd látogatni. Ezen már több helyi lakos és turista is kiakadt, a TikTokon pedig egy turisztikai tanácsadással foglalkozó tiktoker személetes videóban mutatta be, hogy mi zajlik jelenleg a „bűn városában”.

Ilyen lesz versenyezni a vadonatúj Las Vegas-i pályán (videó)

„A Las Vegas Strip (lényegében a város hotelekkel, kaszinókkal szegélyezett főutcája – a szerk.) mára szinte teljesen felismerhetetlenné vált – hangzik el a videóban. – Számos népszerű turistalátványosság, mint a Bellaggio szökőkút már nem elérhető, miközben a város készül a novemberi Forma-1-es versenyre. Már csak 63 nap van a versenyig (a videó szeptember 17-én került ki), és lelátók épülnek szerte a Boulevard-on, és míg egyes esetekben ez nem akadályozza a gyalogos forgalmat, népszerű ingyenes látványosságok, mint például a vulkán a Mirage-szállodánál teljesen körbe lett kerítve.”

„A legnagyobb sokk valószínűleg az, hogy a Bellaggio szökőkút a hírek szerint decemberig nem lesz látogatható. Kitépték az összes érett, egészséges fát és most kezdik eltávolítani a gyönyörű, betonba ágyazott vasrácsokat, amelyek olyan csodálatossá tették ezt a helyet. Ezeket mind lelátók váltják fel a nagy versenyre, és míg nagyon izgatott vagyok, hogy mennyi pénzt hoz a Forma-1 Las Vegasnak, utálom, ahogy a dolgok jelenleg kinéznek, és alig várom, hogy minden visszatérjen a normál kerékvágásba. Ha voltál már itt korábban, és emlékszel, hogy hogyan nézett ki a város, akkor ez egy kicsit sokkoló.”

A videó:

@vegasstarfish

The Las Vegas Strip looks much different from “normal” these days as grand stands, lighting and structural changes are made to accomodate the highly anticipated F1 Formula One Grand Prix event November 18th. Access to popular attractions like the Mirage Volcano, Bellagio Fountains and Caesar’s Palace Fountains are inaccessible through December to tourists. #vegas #lasvegas #vegasstarfish #vegasstrip #formulaone #f1vegas #vegasnews #vegasevents #vegaslocal #vegasexperience #bellagiofountain

♬ Spooky music box bell horror BGM – Notzan ACT

Friss