back to top
2024. október 10. 03:06

KezdőlapF1Így oktatott Alonso védekezést, majd előzte meg Pérezt az utolsó körben (videó)

Így oktatott Alonso védekezést, majd előzte meg Pérezt az utolsó körben (videó)

-

Már azzal is elképesztő tettet hajtott végre Fernando Alonso a Brazil Nagydíjon, hogy az utolsó előtti körig maga mögött tartotta a nála gyorsabb Sergio Pérezt, de a csattanó csak ezután jött: az utolsó körben visszaelőzte a Red Bullt, majd 53 ezredmásodperccel megszerezte a harmadik helyet.

Kétségtelenül Fernando Alonso volt a Brazil Nagydíj legnagyobb sztárja – a közösségi médiában kisebb felháborodást váltott ki, hogy nem ő nyerte el a nap versenyzője címet a szurkolóktól –, miután közel 40 körön át tartotta maga mögött az egyértelműen gyorsabb Sergio Pérezt. Az utóbbi hetek vesszőfutása után feltámadó Aston Martin kétszeres világbajnoka ezt a középső etapban még 5 körrel frissebb gumikon tehette meg, de miután mindketten lágy gumikat vételeztek, gyakorlatilag ugyanolyan abroncsokon kezdődött újra a meccs.

Leclerc a rajtig sem jutott el, piros zászlót érő baleset után Alonso parádés csatában lett dobogós

Semmi meglepő nem lett volna abban, ha a Red Bull mexikói versenyzője ekkor DRS-sel simán körbeautózza a spanyolt, ám Alonso egészen elképesztő módon csak 2 körrel a vége előtt kapitulált. Amennyiben Pérez meg tudta volna tartani a harmadik helyet, akkor is csakis a legnagyobb elismeréssel szólhatnánk Alonso teljesítményéről, aki befűzte az oktatófilmet, és egyedi ívválasztással, valamint az akkumulátor és a gumik menedzselésével úgy tartotta maga mögött Pérezt, hogy a mexikói folyamatosan DRS-távolságon belül volt, mégsem tudott támadni.

Két körrel a vége előtt azonban egy bevállalós manőverrel elkapta Alonsót, aki saját elmondása szerint ekkor azt hitte, hogy ennyi volt, elszállt az esélye a dobogóra, ám Pérez az utolsó kör kezdetén hibázott az egyes kanyarban, aminek köszönhetően Alonso támadhatott a négyesben, és rendkívül agresszív megmozdulással visszavette a harmadik helyet.

Ezzel azonban még nem volt vége, hiszen Pérez az utolsó kör végi hosszú sprint alatt még az Aston Martin elé kerülhetett DRS-sel, ami össze is jött volna neki, ha néhány méterrel később festik fel a célvonalat, így viszont Alonso előnyéből megmaradt 0,053 másodperc.

Pérez előzése, Alonso visszaelőzése, majd a befutó:

A hatalmas csata után Alonsónak a pódiumceremónián volt jelenése, de az interjúzónában végül találkozott Pérezzel, a két spanyol ajkú, baráti viszonyban levő versenyző pedig öleléssel köszöntötte egymást, ahogyan az kivételes sportemberekhez illik.

Friss