back to top
2024. május 30. 06:22

KezdőlapF1Nem haladnak a munkálatok a történelmi pályán, az F1 főnöke próbál nyomást...

Nem haladnak a munkálatok a történelmi pályán, az F1 főnöke próbál nyomást gyakorolni

-

Stefano Domenicali kijelentette, Monzában nem kezdődtek el a felújítási munkálatok, pedig a megállapodás szerint ennek az idei verseny után meg kellett volna történnie. A Forma–1 elnök-vezérigazgatója szerint az olasz államnak be kellene szállnia a futamrendezés finanszírozásába.

A koronavírus-járvány megjelenése óta két olaszországi pálya szerepel a Forma–1 versenynaptárában. Monza hosszú évek óta a program része, olyannyira, hogy a sportág 74 éves történetében mindössze egyszer, 1980-ban maradt ki felújítás miatt. Imola 2020-ban tért vissza, így kijelenthető, hogy ez a helyszín a pandémia legnagyobb nyertese.

Azonban mind az Olasz, mind az Emilia Romagna Nagydíj szerződése hamarosan lejár, és jelen állás szerint 2025 után egyik aszfaltcsíkon sem rendeznek futamot. Ennek kapcsán Angelo Sticchi Damiani, az olasz motorsport első embere nemrég kijelentette, hogy mindkét helyszín esetében megállapodtak az F1 vezetésével, és „őrületes eredménynek” tartja, hogy Olaszország továbbra is két pályával képviselteti magát a versenynaptárban. Stefano Domenicali azonban leszögezte, hogy nem eszik annyira forrón a kását.

Valóban tárgyalunk Monzával és Imolával egy esetleges szerződéshosszabbításról – nyilatkozta a Rainak az F1 elnök-vezérigazgatója. – Jó kapcsolatban vagyok az olaszországi motorsportszövetséggel, de Monzában a nagydíj után el kellett volna kezdődniük a munkálatoknak, és decemberben még mindig nem kezdődtek el. A közeljövőben most már el kellene kezdődniük. A nyomásgyakorlásom konstruktív, de a belső bürokráciának nem szabadna megállítania bizonyos projekteket.”

Ami Imolát illeti, az ottani viadalt idén nem tudták megrendezni az észak-olaszországi áradások miatt, de jövőre a mezőny visszatér a helyszínre, hacsak nem lesznek megint hasonló gondok. Domenicali ugyanakkor rámutatott, hogy az olasz államnak be kell szállnia a futamok finanszírozásába, mivel kizárólag magánkézből ezt nem lehet megoldani.

„Haladnunk kell a korral – fogalmazott. – Imola 2020-ban rendkívüli lehetőséget kapott, és készen álltak rá. Idén sajnos az áradások miatt nem tudtunk ott versenyezni. Alig várjuk, hogy jövőre ismét versenyezhessünk ott, de azt is meg kell érteni, hogy nem vagyunk képesek több magánberuházásra. Az egész arról szól, hogy megtudjuk, hazánk hajlandó-e befektetni az F1-be mint sport-, promóciós és üzleti platformba, mert a Forma–1-es [futamot] már nem lehet magánkézben tartani.”

Ami a jövő évi menetrendet illeti, az Emilia Romagna Nagydíj jelen állás szerint a szezon hetedik fordulója lesz, már amennyiben Sanghaj valóban visszatér a programba. Az imolai futamot egészen pontosan május 19-én rendezik majd meg. Szűk 3 és fél hónap múlva pedig a mezőny Monzába látogat, ahol szeptember 1-én tartják a bajnokság tizenhatodik futamhétvégéjét.

Friss