back to top
2024. június 23. 03:50

KezdőlapF1Álpap, rejtélyes haláleset, fotózó „barát" – esetek, amikor elárulták Schumachert

Álpap, rejtélyes haláleset, fotózó „barát” – esetek, amikor elárulták Schumachert

-

Eddig három olyan esetről tudni, amikor valaki közel került hozzá, hogy kiszivárogtassa, milyen állapotban van Michael Schumacher.

Jobban belegondolva egészen döbbenetes, hogy Michael Schumacher családjának 10 éven át sikerült titokban tartania a 2013. december 29-én súlyos fejsérülést szenvedett hétszeres világbajnok állapotát, miközben milliók szeretnék tudni, hogy hogy van a legenda. Pedig többször is közel kerültek ahhoz, hogy információ szivárogjon ki, sőt, egy alkalommal egy „barátnak” sikerült lefotóznia Schumachert. Most ezekre az esetekre tekintünk vissza.

Ennyit tudunk arról, milyen állapotban van Michael Schumacher – 10 éves a tragikus baleset

Az első szivárogtatási kísérletre már rögtön a baleset után, még a Grenoble-i kórházban sor került, amikor egy papnak öltözött újságíró próbált bejutni Schumacherhez, de szerencsére időben lekapcsolták.

Aztán 2014-ben azzal a gyanúval tartóztattak le egy férfit, hogy ellopott és kiszivárogtatott Schumacher állapotáról részletes leírást adó orvosi dokumentumokat. A férfi személyazonosságát nem hozták nyilvánosságra, de annyi kiderült, hogy egy svájci, helikopteres mentésekre szakosodott cég, a Rega ügyvezetője. A letartóztatása során végig tagadta a vádakat, végül holtan találták a cellájában…

A következő elképesztő történetre 2016-ig kellett várni, amikor Schumacher egyik közeli barátja – szintén nem derült ki a neve – lefotózta az akkor már két éve lábadozó expilótát, majd több mint 1 millió euróért próbálta meg eladni a képet a német sajtónak. Az esetet a német ügyészség kivizsgálta, Sabine Kehm, Schumacher menedzsere pedig nyomatékosította a Motorsport Magazine-nak, hogy „Michael egészsége nem nyilvános kérdés, ezért továbbra sem fogjuk kommentálni azt. Már csak azért sem, mert meg kell védenünk a privát szféráját.”

Ezután nem történt hasonló próbálkozás, de az idén újabb botrány robbant ki Schumacher állapotra körül, amikor a Die Aktuelle nevű német újság mesterséges intelligencia által generált kamuinterjút közölt Schumacherrel úgy, mintha azok a hétszeres világbajnok szájából hangzottak volna el. Az interjút lehozó szerkesztőt ezután kirúgták, a Die Aktuelle pedig bocsánatot kért a címlapon lehozott interjúért.

Összességében elmondható, hogy a széles nyilvánosság elfogadta a család döntését arról, hogy semmilyen információt nem akarnak közzétenni Michael Schumacher állapotáról, de vélhetően időről időre mindig lesznek olyanok, akik megpróbálják majd megtudni, hogy miként éli mindennapjait a jelen lévő, korábbi önmagára családtagjai és barátai szerint nem hasonlító expilóta.

Komoly következményei lettek az ízléstelen Schumacher-interjúnak

Friss