A Red Bull állítólagos sikertelen töréstesztje kapcsán és az esetleges tévhitek elkerülésének érdekében röviden összefoglaltuk, miről is szólnak a Forma–1-es töréstesztek.
Miután kiderült, hogy a Red Bull 2024-es autójának orra megbukott az FIA kötelező töréstesztjén, bizonyára sokan elkezdték dörzsölni a tenyerüket, mondván ez talán majd visszaveti egy kicsit az energiaitalos csapatot, és szorosabb küzdelmet eredményez, mint amilyet 2023-ban láthattunk. Ám ez valószínűleg nem lesz így – vagy ha igen, akkor nem emiatt –, és minden bizonnyal a Red Bull csak abba futott bele, amibe a csapatok rendszeresen belefutnak az új autóikkal.
Hogy mi ez, ahhoz azonban először meg kell érteni, hogyan is működik az F1-es törészteszt.
A Red Bull már a 2025-ös autóján dolgozik, az elbukott töréstesztnek pedig semmi jelentősége
Jelenleg két létesítményben végeznek Forma–1-es törésteszteket, ezek egyike Milánóban (itt tesztel a Ferrari, az AlphaTauri és a Sauber), a másik pedig az Egyesült Királyságban, Bedfordban (itt tesztel az összes többi csapat) található. Utóbbiba, a Cranfield Impact Centre-be nyert bebocsátást Matt Amys-s F1-es YouTuber tavaly, és készített informatív videót arról, hogy mit is csinálnak itt pontosan.
Az FIA a 80-as években kereste meg ezt a laboratóriumot, hogy dolgozzanak ki sztenderdeket F1-es töréstesztekhez, és a legtöbb csapat azóta is itt végzi el a töréstesztjeit, ami nagyon hasonló ahhoz, ahogyan az utcai autók tesztelése történik: az F1-es autók kasztniját egy szánkószerű taligára rögzítik, és a megfelelő sebességgel hozzávágják a falhoz.
Számos különböző tesztet végeznek, hiszen külön előírások vonatkoznak az orrkúpra, hátsó és oldalsó ütközési zónára, kormányoszlopra, stb., közben pedig mérik a lassulást, vizsgálják a deformációt és minden egyebet, hogy az a meghatározott határértékeken belül van-e. A teszteket 1000 frame/másodperces rögzítésre alkalmas kamerákkal veszik, miközben elképesztően erős fényű reflektorokkal világítják meg a helyszínt, hogy ezek a speciális kamerák mindent rögzíthessenek.
Teljesen normális, ha valaki megbukik
Az elbukott törésteszteket nem úgy kell elképzelni, hogy a csapatok mérnökei az FIA jelenlétében gyöngyöző homlokkal remegnek a monitorok előtt, majd a kardjukba dőlnek, ha az adott elem nem megy át a törésteszten. Az istállók ugyanis annyiszor tehetik próbára az autójuk szilárdságát, ahányszor csak akarják (nyilván nem ingyen), majd amikor úgy érzik, hogy sikerrel tudnák teljesíteni a törésteszteket, szólnak az FIA-nak, hogy „na most lehet jönni nézelődni.”
Jim Watson, a Cranfield Impact Centre menedzsere a videóban elmondja, hogy az orrkúpok esetén általában 5-10 teszt előzi meg az éles tesztet, amelyeknél csak a csapatok és természetesen a laboratórium alkalmazottai vannak jelen, és csak ezek után szokott sor kerülni az éles próbára, amelynél már az FIA is ott van.
Ezekről a töréstesztekről természetesen legtöbbször semennyi információ nem szivárog ki, olykor azonban így is szárnyra kap a hír, hogy ez vagy az az istálló nem teljesítette ezt vagy azt a tesztet. Noha a laboratórium a Cranfield Egyetem campusán található, a tesztek teljes mértékben zárt ajtók mögött zajlanak, így maximum a csapatoktól érkezhet az info, ami pedig felveti, hogy adott esetben a konkurencia „altatására” is tökéletesen alkalmas – miközben persze a riválisok is tudják, hogy a legtöbbször mennyire csekély a jelentősége ennek –, ha egy csapat elbukott töréstesztekről szivárogtat.
A teljes videó, benne rengeteg törésteszt-felvétellel alább nézhető meg: