42 évvel ezelőtt a mai napon, január 23-án rajtolt el az 1982-es Forma–1-es szezon, ám sokáig úgy tűnt, hogy a Dél-afrikai Nagydíjat le sem futják. Az ok: a versenyzők sztrájkba kezdtek.
Az 1970-es évek végének és 80-as évek első felének Forma–1-ét alapjaiban meghatározta a FISA (Nemzetközi Autósport Szövetség) és a FOCA (a brit csapatokat tömörítő, Bernie Ecclestone vezette Forma–1-es Konstruktőrök Szövetsége) háborúja, amelynek sokadik felvonása az 1982-es szezon előtt érkezett el. A Jean-Marie Balestre vezette FISA ugyanis az F1-es pilóták versenyengedélye, az úgynevezett superlicence kiadásának feltételeibe foglalta, hogy a pilóták annak aláírásával elkötelezik magukat az adott csapatuk mellett, azaz elveszítik jogaikat, és velük teljes mértékig a csapat rendelkezhet. Emellett kikötötte, hogy a világbajnokság vagy a FISA jó hírnevének ártó pilótákat kizárhatják.
A legtöbb pilóta észre sem vette az újonnan beillesztett apró betűs részt, és csak automatikusan aláírta a superlicence-kérelmét, ám az akkor már évek óta saját légitársaságát igazgató, annak anyagi gondjai miatt ettől az évtől visszatérő Niki Lauda figyelmét nem kerülhette el, és jelezte az aggályait – mondván, innentől a csapatok úgy adhatják-vehetik majd a versenyzőket, ahogyan csak akarják – a grand prix-versenyzők érdekvédelmi szervezetét (GPDA) elnöklő Didier Pironinak, az események pedig. felgyorsultak.
Lauda résen volt
Az első lépés az volt, hogy a csütörtöki edzésnap (csütörtöktől szombatig rendezték az 1982-es Dél-afrikai Nagydíjat) reggelén a GPDA busszal torlaszolta el a bokszutcába vezető utat, amelyre Lauda és Pironi sorban felinvitálták a pályára érkező pilótákat, akik mind – sokan a csapatuk fenyegetése ellenére – felszálltak. Kivéve Jochen Masst, akinek mentségére legyen mondva, hogy az egészről nem tudott, mert másik bejáraton ment be a pályára.
A busz ezután Johannesburgba, a Sunnyside Park Hotelbe vitte a mezőny tagjait, miközben Pironi az ezúttal kivételesen egyetértő, a versenyzőket móresre tanítani igyekvő Balestre-vel és Ecclestone-nal tárgyalt a pályán, ám mivel egyik fél sem volt hajlandó a kompromisszumra, nem jutottak semmire.
A 31 nevezett pilótából 30-an a hotelban – pontosabban a hotel medencéjének partján, merthogy egész nap ott ütötték el az időt – várták a híreket, de hamarosan 29-re fogyatkozott a létszám, Teo Fabi, a Toleman-istálló 27 esztendős újonca ugyanis annyira félt a csapata megtorlásától, hogy az éjszaka során kiszökött a szállodából (mivel a WC a folyosón volt, a pilóták megegyeztek, hogy éjszakára a terem kulcsát egy asztalra teszik, hogy amikor valakinek ki kell mennie, onnan elveheti, majd vissza is teheti, Fabi azonban csak kiment, és többet nem ment vissza).
„Úgy futott, mint egy csirke. Kiment és nem jött vissza, amivel örökre elveszítette mindannyiunk tiszteletét. És nem azért, mert úgy döntött, hogy elmegy. Nem. Azért, mert mindannyiunkat elárult azzal, hogy egyenesen Balestre-hez és Ecclestone-hoz ment, és mindent elmesélt nekik, amiről beszéltünk” – emlékezett vissza az olasz versenyző árulására a Williamsszel abban az évben végül világbajnoki címet nyerő Keke Rosberg 1992-ben az Autosportnak.
Teo Fabi elárulta a többieket
A finn dühe teljesen érthető, hiszen nem csak Fabit fenyegette a csapata. John Macdonald, a March főnöke például ordítva közölte Raul Boesel-lel még a pályán, hogy amennyiben felszáll Laudáék buszára, azonnal kirúgja, és reszeltek a karrierjének. A FOCA vezetése mellett a Brabham-istállót csapatfőnökként irányító Ecclestone pedig hasonlóan kemény volt Nelson Piquet-vel és Riccardo Patrese-vel, és megmondta nekik, hogy amennyiben nem állnak teljes harci díszben az első edzés kezdetére, mindketten új csapat után nézhetnek.
Zongoraszó és végül győzelem
Amikor nyilvánvalóvá vált a versenyzőknek, hogy az éjszakát is a hotelben kell tölteniük, Lauda megszervezte, hogy kapjanak egy termet és matracokat, mert tudta, hogy ha most mindannyian külön szobában térnek nyugovóra, annyi lesz az egységes kiállásnak. Merthogy addigra tényleg valódi egységbe tömörült a mezőny – a később elszaladó Fabit kivéve, persze –, és egyfajta iskolai táborhangulat alakult ki a hotelban, ahol a rutinosabb versenyzők azt is magukra vállalták, hogy bátorítják az érthető módon idegesebb fiatalokat. A bajtársias hangulathoz pedig nagyban hozzájárult a mókamester szerepét magára vállaló Gilles Villeneuve, aki elkezdett zongorázni, majd amikor a pályáról friss hírekkel érkező Pironi bejelentést készült tenni – „ha nem megyünk vissza azonnal és kezdjük meg az edzéseket, örökre eltiltanak minket” –, Beethoven ötödik szimfóniájának drámai kezdését kezdte játszani.
Korabeli beszámoló a sztrájkról:
A legnagyobb meglepetést azonban így az okozta, amikor Elio de Angelis ült a hangszer elé és Mozartot kezdett zongorázni, a többiek ugyanis nem tudták róla, hogy ha nem az autóversenyzést választja hivatásának, koncert-zongoraművész is lehetett volna. „Elio közeli barátom volt, ezért tudtam, hogy tud zongorázni, de azt senki sem tudta, hogy így…” – idézi Keke Rosberget a Motor Sport Magazine.
A zongora később praktikus célokat is szolgált, a versenyzőknek ezt kellett ugyanis az ajtó elé tolnia, amikor Jackie Oliver, az Arrows tulajdonosa megpróbált erőszakkal bejutni a terembe.
Az FIA felügyelői még a sztrájk első napjának délutánján bejelentették, hogy a futamot el fogják halasztani, a versenyzők superlicencét pedig felfüggesztik. Ezt aznap késő este azonban megváltoztatták, és közölték, hogy amennyiben másnap legalább 15 versenyző részt vesz az edzésen, megrendezik a Dél-afrikai Nagydíjat.
Így tértek nyugovóra az alkalmi F1-es cserkésztábor résztvevői, de előtte még újabb vicces jeleneteket szolgáltatott, hogy dupla matracokon kellett aludniuk, így Patrick Tambay elspekulálgathatott azon, hogy Villeneuve és Alain Prost közös gyereke is autóversenyző lesz-e majd.
Prost és Mansell is próbálta megmenteni, de nem élte túl a szörnyű balesetet Senna volt csapattársa
Másnap természetesen mindenki a bizonytalanságtól idegesen ébredt, és egészen délelőtt 10 óráig fent is maradt ez a hangulat, amikor is befutott a pályáról Pironi hívása: mindenki induljon Kyalamiba, a csatát megnyertük.
Mivel egy napot elbuktak, csak egyetlen szabadedzés maradt – ezen Ecclestone nem engedte autóba ülni Piquet-t, mondván „túl fáradt”, miközben mindhárom Brabhamre Patrese kettes rajtszámát ragasztották, hogy aztán az időmérőn már Piquet is vezethessen és a 2. rajtkockát szerezze meg –, de legalább a nézőknek nem megint az üres pályát kellett nézniük. A pole pozíciót René Arnoux szerezte meg a másnapi futamra, amelyet aztán csapattársa, Prost nyert meg úgy, hogy közben defekt is hátráltatta.
Egy fricska azért persze még hátravolt, a verseny alatt a felügyelők ugyanis kiadtak egy közleményt: „A verseny megtartásának érdekében ideiglenes fegyverszünet köttetett a versenyzők és a hivatalos szervek közötti egyet nem értésben. A fegyverszünet a verseny végéig tartott, amikor is megszűnt. Ez azt jelenti, hogy a megegyezés előtti pozíciókat visszaállították, a lentebb megnevezett versenyzők pedig határozatlan időre fel vannak függesztve.”
Prost (középen), Reutemann (balra) és Arnoux a dobogón
A következő versenyen azonban „nagy meglepetésre” mindenki jelen volt. „Soha nem hallottunk többé egy szót sem a superlicenc-be foglalt kitételekről, ami határozatlan ideig egy csapathoz kötött volna minket. Mi nyertünk…” – mondta utólag Lauda.
Persze azért ünnepelni nem volt miért, hiszen egyik félnek sem hiányzott a legkevésbé sem ez a sztrájk. „Az intelligens emberek nem sztrájkkal érik el a céljaikat. Ez volt az első versenyem a Williamsszel, és Frank [Williams] ezek után nagyon kemény volt velem. Érthető módon nagyon csalódott, mert itt voltam én, az új versenyzője, aki megkapta a nagy esélyt, majd rögtön cserbenhagytam őt” – mondta az eleinte az egésztől vonakodó, végül mégis kötélnek álló Rosberg, majd rámutatott, hogy nem sokkal később, a FOCA imolai sztrájkja során ők is megtapasztalhatták, milyen a dolgok rosszabbik felén állni.
„Másfelől ez fordítva is így működött. Két hónappal később Imolában volt a FOCA-sztrájk, a csapattulajdonosok sztrájkja. Ez volt a bajnoki évem, és ki kellett hagynom egy versenyt, mert történetesen az egyik FOCA-csapatban versenyeztem (miközben 7 csapat, köztük a Ferrari és a Renault is rajthoz állt – a szerk.). De senki nem kért bocsánatot tőlem.”
De ez már egy másik történet.
Gilles Villeneuve feleségének megrázó vallomása: így élte meg férje elárulását és halálát