2024. február 23. 01:48
KezdőlapF1Népszerű és jól bevált emberek térnek vissza a Forma–1-es közvetítésbe

Népszerű és jól bevált emberek térnek vissza a Forma–1-es közvetítésbe

-

A német RTL bejelentette, hogy a korábban jól bevált műsorvezetőkkel, kommentátorokkal, illetve riporterrel közvetítik ismét a Forma–1-et. A csatorna az eredeti jogtulajdonossal kötött megállapodásnak köszönhetően hét versenyt is élőben közvetít.

A német RTL egészen 2020-ig az összes Forma–1-es futamot közvetített, mindezt pedig jól bejáratott, a legtöbbek által kedvelt arcokkal és hangokkal tette. 2021-től viszont a helyi Sky lett az elsődleges jogtulajdonos, és abban, valamint a következő idényben már csak pár verseny jutott nekik, tavaly pedig egyáltalán nem sugározták a pályán zajló eseményeket.

Idén viszont változik a helyzet. Azt már tavaly év végén bejelentették, hogy a csatorna visszatér az F1-be mint közvetítőtársaság. Akkor csak annyit lehetett tudni, hogy hét futamot közvetítenek élőben, a többi hétvégéről pedig az időmérőt vagy a sprintet adják, miután sikerült megállapodniuk a Sky-jal, amely ingyenesen nem érhető el a nézők számára.

Most pedig az is kiderült, hogy a szezonnyitó Bahreini Nagydíjon máris visszatér hozzájuk az F1. Emellett a nyári szünet előtti utolsó kettő (Magyar és Belga Nagydíj), valamint az azt követő három (Holland, Olasz és Azeri Nagydíj) versenyt fogják közvetíteni, illetve az év (jelen állás szerint) huszonkettedik főversenyét, a Las Vegas-i viadalt. Emellett tizenkét sprintfutamot vagy időmérőt láthatnak ingyenesen a nézők.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Kai Ebel (@kai_ebel) által megosztott bejegyzés

Ráadásul a nézők annak is örülhetnek, hogy a korábban említett jól bevált emberek lesznek láthatóak, illetve hallhatóak. A két műsorvezető Florian König és Laura Papendick lesznek. Előbbi éveken át dolgozott ebben a minőségben, utóbbi pedig 2021-ben és 2022-ben többször is helyettesítette kollégáját, most pedig már ő is a csapat állandó tagja lesz.

A helyszíni riporter Kai Ebel lesz, a kommentátorok szerepét pedig Heiko Wasser és Christian Danner lesznek. Utóbbi 1985 és 1987 között, valamint 1989-ben a Forma–1-ben is szerepelt, de csak két pontszerzésig jutott. Időközben viszont a DTM-ben is versenyzett, ahol nyolc évet töltött el, és három futamot is nyert.

„A Forma–1 abszolút csúcspont számunkra – nyilatkozta Andreas von Thien, az RTL sportosztályának vezetője. – Az RTL harmincéves sikertörténete közvetlenül Florian König, Kai Ebel, Heiko Wasser és Christian Danner nevéhez kötődik. Laura Papendickkel együtt tökéletes a felhozatalunk a motorsportrajongók számára. Ezért nagyon örülünk, hogy mindannyian a ott vannak újra a rajtvonalnál.”

Friss