95 éve született Graham Hill, aki ugyanannyiszor lett F1-es világbajnok, mint Jim Clark, ugyanúgy egy Indy 500-at nyert, mint honfitársa, és vele ellentétben Le Mans-ban is diadalmaskodott. Monacóban pedig ötször nyert a skót versenyző nullájával szemben, mégis utóbbit tartják számon minden idők legjobbjai között.
1929. február 15-én, vagyis napra pontosan 95 évvel ezelőtt született Graham Hill. Nem kérdés, hogy a néhai brit pilóta az autósport legnagyobbjai közé tartozik: azon tizenhét pilóta egyike, aki legalább két F1-es világbajnoki címet szerzett, és az egyetlen, aki Monacói Nagydíjat, Indy 500-at és Le Mans-i 24 órás versenyt is nyert, vagyis teljesítette az ún. Triple Crownt.
Soha nem volt még ilyen: F1-es vb-trófeához juthat, akinek van rá 11-16 millió forintja
A brit pilóta legnagyobb riválisának kétségtelenül Jim Clark volt tekinthető, akivel egyébként baráti viszonyt ápolt. Mindketten két világbajnoki címet szereztek, ahogyan Indy 500-ból is egyet-egyet nyertek, viszont a skót versenyző Le Mans-ban nem diadalmaskodott. Ahogyan Monacóban sem, miközben Hill ötször is nyert ott.
Mindezek ellenére össze sem hasonlítható az emlékezetük: míg Clarkot szinte mindenki a valaha volt tíz legjobb F1-es pilóta egyikének tartja, addig Hill nem szokott felkerülni az ilyen listákra, de még egy húszas listán sem tűnik egyértelműnek a helye. Pedig egészen Ayrton Sennáig ő tartotta a legtöbb monacói győzelem rekordját, és Michael Schumacher is csak egyenlíteni tudott vele szemben.
Akkor vajon miért Clarkot tartják sokkal jobb versenyzőnek? Nos, erre választ adhat, hogy a teljes pályafutását a Lotusnál töltő versenyző kevesebb mint feleannyi futam alatt közel kétszer annyi győzelmet (27–14) és több mint két és félszer annyi pole pozíciót (33–13) gyűjtött be. Ráadásul két világbajnoki címet is az utolsó futamon bekövetkezett műszaki hiba miatt bukott el, ezek közül az egyik esetben pont Hill profitált. A technikával amúgy sem volt szerencséje: könnyen lehet, hogy 1966-ban és 1967-ben a rengeteg kiesés nélkül felért volna a csúcsra. Arról pedig nem is beszélve, hogy 1968-ban (amikor Hill megszerezte pályafutása második vb-címét) egy futam után életét vesztette, pedig bőven volt még benne pár végső győzelem.
Kék-fehér Ferrarival írt történelmet az ember, aki egyszer elfelejtette, hogy autót vezet
Cikkünk fő témája azonban az lesz, hogy hogyan fordulhatott elő, hogy Monacóban ennyire egyoldalú lett a mérleg, és az a bizonyos 5–0 miért torzítja rendkívüli módon a valós erőviszonyokat a hercegségbeli pályán. Merthogy messze nem az volt a helyzet, hogy Clark nem érezte a versenynaptár legtechnikásabbnak tartott aszfaltcsíkját.
A fonalat 1962-ben vesszük fel, hiszen mindkettőjük számára ez volt az első olyan év, hogy versenyképes autóban ülhettek. Ekkor Clark szerezte meg a pole pozíciót 4 tizedmásodperccel Hill előtt. Ez mai szemmel nagy differenciának tűnik, és bár akkoriban azért nagyobbak voltak a távolságok, azért ez szemmel látható különbség volt. És még így is ez volt az az év, amikor Hill a legközelebb volt Clarkhoz a monacói kvalifikáción.
Kétségtelen, hogy a futam első részében Hill gyorsabb volt Clarknál, és elhúzott a mezőny elől. Aztán viszont a skót pilóta elkezdte ledolgozni a hátrányát, és 1 másodpercen belülre került riválisához képest, de megelőzni nem tudta. Utána a lekörözöttek miatt ismét lemaradt, majd a kuplung felmondta a szolgálatot, és kiesett. Hill azonban ekkor még nem tudta megszerezni első hercegségbeli győzelmét, hiszen a hajrában meghibásodott a motorja, így nevető harmadikként Bruce McLaren örülhetett.
1963-ban Clark minden idők egyik legdominánsabb idényét futotta. Tízből hét futamot megnyert, emellett egy-egy második és harmadik helyet szerzett. Az egyetlen alkalom, amikor nem iratkozott fel a pontszerzők listájára, az a Monacói Nagydíj volt, pedig ismét megszerezte a pole pozíciót, ezúttal 7 tizeddel megelőzve Hillt.
60 éve ezen a napon született a megdönthetetlennek tűnő F1-es rekord, de aztán jött Verstappen
Bár a rajt Hillnek sikerült jobban, sőt, a Lotus pilótáját Richie Ginther is megelőzte, a 100 körös viadal 18. körében az akkor 27 éves versenyző visszavette a vezetést, majd sorozatban futotta meg a leggyorsabb köröket. A 79. körben azonban a meghibásodott váltó blokkolta a hátsó tengelyt, és az autóval egyszerűen nem lehetett továbbmenni, így a győzelem a BRM pilótájának ölébe hullott.
Egy évvel később Clark ismét megszerezte a pole pozíciót, 5 tizedet adva az ezúttal harmadik Hillnek. A skót pilóta ezúttal nem rontotta el a rajtot, és magabiztosan vezetett. Még az sem zavarta meg, hogy a futam első harmadában eltört a stabilizátora, hiszen még így is növelte az előnyét, legalábbis egy ideig. A 37. körben, pont amikor letört az autójáról egy darab, biztonsági okokból kihívták, aminek következtében félperces hátrányba került Dan Gurney-vel és Hill-lel szemben.
Clark ezután óriási sebességre kapcsolt, és körönként 2 másodpercet adott az élen autózó párosnak, így hamar utolérte őket. Előzni azonban nem tudott, ellentétben Hill-lel, aki így átvette a vezetést, Gurney pedig nem sokkal később kiesett. Clark aztán hiába támadta a BRM-et, nem tudta visszavenni a peches módon elvesztett vezetést. A végjátékban pedig minden esélyét elveszítette, amikor a motorja meghibásodott, így csak negyedikként rangsorolták, miközben az angol versenyző zsinórban másodszor nyert Monacóban.
Mr Monaco. The only man to have completed the Triple Crown and just about the envy of every man on planet Earth. Today he would have been 95, so we’re sharing a few of our favourite photos of the great Graham Hill pic.twitter.com/U0qFEixjA7
— Goodwood Road & Racing (@GoodwoodRRC) February 15, 2024
1965-ben Clark ismét nem hagyott esélyt a többieknek a világbajnoki címet illetően: hiszen tízből hat futamot megnyert. Monacóban viszont Hill ezúttal megszerezte a pole-t, majd több mint 1 perces előnnyel győzött is. Teljesen megérdemelt, nem? Nos, a képet árnyalja, hogy riválisa azon a futamon el sem indult, hogy az Indy 500-ra készülhessen, amelyet aztán meg is nyert.
1966-ban aztán Clark visszatért Monacóba, hogy megszerezze negyedik pole-ját a hercegségben, ismét fél másodpercet adva a negyedik Hillnek. Azonban ezúttal sem volt szerencséje: a rajt után első fokozatban ragadt, ezért visszaesett a tizenötödik pozícióba, majd amikor a 60. körre pont Hillt megelőzve visszakapaszkodott a harmadik helyre, egy kerékagy meghibásodása jelentette neki a futam végét. Az angol pilóta ezúttal nem tudta győzelemre váltani ellenfele balszerencséjét, de egy harmadik helyet így is szerzett ennek révén.
Clark ezzel egyébként a mai napig tartja azt a rekordot, hogy ő szerezte a legtöbb pole pozíciót egy pályán, illetve nagydíjhétvégén úgy, hogy soha nem nyerte meg a futamot. 1967-ben csak az ötödik helyre kvalifikált, de így is 1,1 másodpercet adott Hillnek. A futamon ezúttal sem volt szerencséje, hiszen egy felfüggesztéshiba miatt falba tette a Lotust, miközben Hill a második helyet szerezte meg a Lorenzo Bandini halálos balesetét hozó futamon.
Az 1968-as Monacói Nagydíjat Clark már nem érhette meg, ugyanis bő másfél hónappal korábban életét vesztette egy Forma–2-es futamon. Bár az akkor már a Lotusnál versenyző Hill megnyerte a tragédiát követő első két versenyt, nyilvánvalóan felmerül az örökre megválaszolatlan kérdés, hogy mi lett volna, ha a szezonnyitón diadalmaskodó Clark ott van a mezőnyben. A brit pilóta egyébként ezúttal megszerezte a pole pozíciót, de Johnny Servoz-Gavin lerajtolta, viszont a Matra versenyzőjének a 3. körben meghibásodott az autója, és balesetet szenvedett.
Megérezte saját halálát az F1 történetének egyik legnagyobb versenyzője?
Hill utolsó győzelme, mondhatni, sorsszerű módon Monacóban jött, az 199-es futamon. Ezúttal a negyedik helyről rajtolhatott, ám Jean-Pierre Beltoise-t hamar maga mögé utasította. Előtte Jackie Stewart és Chris Amon autózott, ám előbb az új-zélandi, majd a skót pilóta is kiesett technikai hiba miatt, vagyis a Lotus versenyzőjének megint kellett a szerencse az ötödik monacói diadalához.