back to top
2024. október 05. 04:22

KezdőlapF1Alonso sáros, de Russell és a sportfelügyelők is hibáztak az egykori F1-es...

Alonso sáros, de Russell és a sportfelügyelők is hibáztak az egykori F1-es versenyző szerint

-

Jolyon Palmer nem vitatja Fernando Alonso felelősségét George Russell balesetében, de úgy véli, a brit versenyző is hibáztatható, a sportfelügyelők pedig nem voltak következetesek. Damon Hill szerint ugyanakkor az ilyen jellegű trükközést nem kellene kiölni a versenyzésből.

Továbbra is nagy vitát generál, hogy Fernando Alonso jogosan kapott-e 20 másodperces büntetést az Ausztrál Nagydíj után. Mint ismert, a futam utolsó körében George Russell üldözte az Aston Martin versenyzőjét, aki az utolsó körben rendkívül korán fékezett a 6-os kanyar előtt. A brit versenyző ennek hatására megcsúszott, és a falban kötött ki, ahonnan visszapattant a pályára, de szerencsére nem lett nagyobb baj az incidensből.

Megbüntették Alonsót a Russell-incidens miatt, nem a technika volt a ludas

A sportfelügyelők végül „potenciális veszélyes vezetésért” áthajtással sújtották Alonsót, amelyet persze nem tölthetett le, így utólag 20 másodpercet adtak hozzá az idejéhez. Ahogyan arról mi is beszámoltunk, a korábbi F1-es versenyzők közül Martin Brundle, Marc Surer és Karun Chandhok is jogosnak tartja a szankciót. Az F1TV elemzőjeként dolgozó, a sorozatban szintén megforduló Jolyon Palmer bizonyos szempontból egyetért velük, de igyekezett árnyalni a képet.

Csapata látványosan védi, de korábbi pilóták szerint is hibázott Alonso

A brit exversenyző két kérdést tett fel, mielőtt mélyebben megvizsgálta a szituációt: egyfelől veszélyesen kiszámíthatatlan volt-e Alonso manővere, másfelől valóban ez okozta-e Russell balesetét? Az első kérdést viszonylag hamar meg is válaszolta: igen, a 42 éves pilóta valóban kiszámíthatatlanul vezetett közvetlenül a baleset előtt.

Már a fedélzeti kamerás felvételből is jól látszik, hogy Alonso a megszokottnál jóval hamarabb fékez, majd még a kanyarbejárat előtt egy pillanatra visszalép a gázra. Ezt pedig a telemetriai adatok is megerősítik, akár a sebességet, akár a gázadást vizsgáljuk. Persze mindez abból a szempontból érthető, hogy ezután jött a legjobb előzési lehetőség, és a spanyol versenyző nyilvánvalóan el akarta rontani ellenfele kigyorsítását.

Palmer még azt is felvetette, hogy Alonso nem mondott igazat a rádiózása során. Miután Russell a falba csapódott, jelentette versenymérnökének, hogy problémája van a gázpedállal. Korábbi ellenfele azonban él a gyanúperrel, hogy ez nem felel meg a valóságnak, és Alonso ezzel is igyekezett jobb színben feltüntetni magát a döntéshozók előtt, miután látta, hogy mit idézett elő a manőverével.

Ebből a szempontból tehát jogos a büntetés, de Palmer szerint túlságosan kemény. Hogy miért, arra nemsokára kitérünk, de előtte mondandójának azzal a részével foglalkozunk, hogy meglátása szerint a sportfelügyelők nem voltak következetesek, és valójában a kimenetel alapján szankcionáltak. A Renault egykori pilótája a tavalyi Abu-dzabi Nagydíjról, tehát a hárommal korábbi futamról vett elő egy jelenetet, ahol Alonso hasonló szerepet játszott, mint most. Akkor Lewis Hamilton közvetlenül mögé jött vissza a bokszkiállása után, korábbi csapattársa pedig az 5-ös kanyarban jóval korábban fékezett a megszokottnál, majd egy pillanatra akkor is visszalépett a gázra. A hétszeres világbajnoknak ezért szintén lassítania kellett, ám ennek semmilyen szempontból nem lett következménye.

Alonso hiába bizonygatja, hogy csak versenyzett, teljesen jogosan büntették meg

Palmer ugyanakkor Russell szemszögéből is megvizsgálta a történteket. Bár azt elismeri, hogy honfitársa nagyobb sebességgel közeledett ellenfelére, mint amire bárki számítana, de leszögezte, hogy még így sem voltak annyira közel egymáshoz, hogy féktesztelésről lehessen beszélni, sokkal inkább a turbulens levegő okozta a vesztét. A telemetriai adatok talán itt a legérdekesebbek, ugyanis kiderül, hogy a 6-os kanyar előtt 11 méterrel korábban fékezett a megszokottnál, ami nem sokkal több, mint amekkora az 1-es (7 méter), illetve 3-as (6 méter) kanyar esetében volt a különbség. Palmer ebből azt a következtetést vonta le, hogy Russell legalább részben hibás saját balesetéért, pláne úgy, hogy tudnia kellett, hogy Alonso szeret a szürke zónában lenni az ilyen helyzetekben.

Hill másként látja a helyzetet

A legtöbb korábbi versenyző tehát úgy véli, Alonso büntetésének ténye abszolút magyarázható, legfeljebb a mértékén lehet vitatkozni. Az 1996-os világbajnokságot megnyerő Damon Hillnek azonban más a véleménye. Szerinte ugyanis az ilyen trükközések a versenyzés részét jelentik, és a hátul lévőnek fel kell készülnie rájuk.

Nekem úgy tűnt, hogy George nagyon meglepődött, hogy ekkora sebességgel közeledett Fernandóra – jelentette ki az ’F1 Nation’ podcastban. – Vagy csak túl közel került, túl keményen nyomta, és alulkormányzottá vált [az autó], mert ott volt [Alonso] váltójában. Szerintem itt kerülünk abba a nehéz helyzetbe, hogy [megállapítsuk, hogy] mi a versenyzés, és mi az aljas trükk. Úgy vélem, azzal a feltételezéssel kell élnünk, hogy az FIA meg akarja akadályozni az embereket abban, hogy olyan dolgokat tegyenek, amelyek potenciálisan veszélyesek, de ez veszélyes. Az autóversenyzés veszélyes. Az embernek óvatosnak kell lennie, amikor közeledik valakire, fel kell készülnie, hogy [a másik] játszmázik vele. Azt gondolom, hogy ez a sportág része kell hogy legyen, az óvatosság valakivel szemben, aki jó formában van, okos vagy bármi. Egyszerűen azt gondolom, hogy az az elképzelés, miszerint meg kell akadályozni az embereket abban, hogy bármi váratlant húzzanak, nem igazán a versenyzést jelenti.”

Friss