back to top
2024. május 30. 05:29

KezdőlapF1Sainzra is lesújt a Ferrari-átok? – Schumachernek és Räikkönennek sem jött össze,...

Sainzra is lesújt a Ferrari-átok? – Schumachernek és Räikkönennek sem jött össze, amit várnak tőle

-

Valamiért az utóbbi 25 évben a Ferrarit elhagyó versenyzőknek nem sok babért termett már a Forma–1-ben. Vajon Carlos Sainz lesz a kivétel?

Carlos Sainz hiába kezdte kitűnően az idei évet és hiába ő eddig az egyetlen, aki tavaly és az idén le tudta győzni a Red Bullt, a spanyol pilóta sorsa már hónapokkal ezelőtt eldöntetett: a szezon végén el kell hagynia a Ferrarit, hogy átadja a helyét Lewis Hamiltonnak. Remek teljesítménye ugyanakkor igen kapóssá tette a 29 esztendős spanyolt, akinek a kérői között ott van az Audi és a hírek szerint a Mercedes is, miközben egy esetleges red bullos visszatérést sem lehet teljesen elvetni.

A 2015 óta az F1-ben szereplő pilóta korábban elmondta, igyekszik pozitív maradni, és úgy van vele, hogy majd máshol eléri azt, amiért a Ferrarival küzdött az utóbbi években, azaz a világbajnoki címet. A történelmi példák ugyanakkor nem sok jóval kecsegtetnek a számára, a Ferrari elhagyása után ugyanis nagyon sok versenyző nem tudott már gyakorlatilag semmilyen sikert elérni.

Carlos Sainz, Ferrari, Bahreini Nagydíj
Sainz máshol világbajnok lesz, vagy a Ferrari volt a csúcs a karrierjében? / Fotó: Antonin Vincent / DPPI / Ferrari

Nem kell sokáig visszamenni az időben ahhoz, hogy olyan világbajnokok sorát tudjuk felmutatni, akik még csak versenyt sem nyertek, miután távoztak Maranellóból. Legutóbb Sebastian Vettel vitte ezt véghez, aki hat ferraris szezon után még két idényt lehúzott az Aston Martinnál, mielőtt 2022 végén szögre akasztotta a sisakját. A legjobb eredménye a silverstone-iakkal két 2. hely 2021-ből, de ezek közül az egyiket utólag elvették tőle.

Aztán ott van Kimi Räikkönen, Vettel korábbi csapattársa, akinek 2018-ban járt le az ideje Maranellóban. A Jégember 2013 után ebben a szezonban végre ismét győzött, majd ezután még három évig versenyzett az Alfa Romeóval, ez azonban már csak amolyan levezetés volt, dobogós helyezés nélkül.

Korántsem a levezetés azonban a célja Fernando Alonsónak, aki még természetesen bőven kozmetikázhat a ferraris korszaka utáni eredményein, de egyelőre az a helyzet, hogy a kétszeres világbajnok 2013-ban a vörösökkel nyert legutóbb F1-es futamot, az azóta eltelt több mint 10 évben pedig egyszer sem jött össze neki ez. Mivel legalább 2026 végéig a mezőnyben lesz, a spanyol veterán persze még nyerhet.

Fernando Alonso, Ferrari, Spanyol Nagydíj, 2013
Alonso a 2013-as Spanyol Nagydíjon nyert legutóbb F1-es futamot / Fotó: STUDIO COLOMBO X FERRARI

Alonso egykori csapattársa, a 2008-as világbajnoki címet jogi úton megszerezni szándékozó Felipe Massa viszont nem. A brazil pilóta 2006 és 2013 között erősítette a maranellóiakat, 2017-ben lezárult pályafutása utolsó győzelmét pedig 2008-ban szerezte. 2010-ben ugyan még nyerhetett volna, csak a Ferrari félreállította Alonso elől Hockenheimben, a Ferrari elhagyása után a Williamsnél azonban be kellett érnie a dobogós helyezésekkel.

Akárcsak barátjának és mentorának, a 2006 végén először a Scuderiától visszavonuló Michael Schumachernek. A hétszeres világbajnok esetében mondjuk a többes szám sem állja meg a helyét, hiszen 2010 és 2012 között mindössze egyetlen dobogóra futotta tőle a Mercedesszel, miközben Schumacher a 4. X fölött is egyértelműen azért jött vissza, hogy futamokat, majd újabb vb-címet nyerjen.

Michael Schumacher tényleg ennyire gyenge volt második F1-es karrierje során?

Valami hasonló volt az elképzelése Eddie Irvine-nak, Schumacher első ferraris csapattársának is, aki 1999-ben nyert először és utoljára is az F1-ben, hogy aztán még három idényt lehúzzon a 2000-es szezonra érkező Jaguarral. A nagy tervekről hamar kiderültek, hogy a Ford vezetésével megvalósíthatatlanok, így Irvine sem nyert már többet, viszont legalább még kétszer dobogóra állt.

Az utóbbi 25 évben tehát négy világbajnok (vagy három és fél, ha azt vesszük, hogy Alonsónak még ott az esély), illetve két olyan versenyző sem tudott már nyerni ferraris évei után, akik a vörösökkel egy-egy alkalommal harcban voltak a vb-címért. Persze ennek elsősorban az az oka, hogy nem is kaptak erre alkalmas autót, így azért nem kell rögtön leírni Sainzot, de valamiért mégis az a tendencia, hogy a legtöbbeknek a Ferrari után már csak lefelé vezet az út.

Persze akadt azért ellenpélda is ebből az időszakból, hiszen azok után, hogy Rubens Barrichello 2005 végén távozott Maranellóból, 2009-ben újra a vb-címért csatázhatott, és a Brawn GP színeiben két versenyt is nyert. Alighanem Sainz azért nem érné be ennyivel, de a brazil veterán példájából legalább erőt meríthet.

Friss