back to top
2024. május 19. 01:29

KezdőlapF1Senna első F1-es autóját vezethette az Alpine versenyzője (videó)

Senna első F1-es autóját vezethette az Alpine versenyzője (videó)

-

Korábbi Forma–1-es autót vezetni mindig nagy élmény, de ha Senna-rajongóként valaki a brazil legenda pályafutásának első F1-es torpedójába ülhet bele, annál nem nagyon van feljebb. Ezt élhette át nemrég Silverstone-ban Pierre Gasly, aki az Alpine jogelődje, a Forma–1-ben 1981-ben bemutatkozó, ott ezen a néven 1985 végéig versenyző Toleman-istálló korábbi autóját hajthatta meg.

Gaslyról köztudott, hogy bár. közel két évvel Senna halála után született, nagy rajongója és tisztelője az 1994. május 1-jén, azaz alig több mint 30 évvel ezelőtt elhunyt legendának. Amikor az F1 2020-ban visszatért Imolába, a francia pilóta Senna ikonikus festését mintázó sisakban versenyzett – majd elárverezte azt és a befolyt összeget Senna alapítványának ajánlotta –, és ezt fogja tenni az idén, Senna halálának 30. évfordulója alkalmából is.

És ebben a sisakban vezette nemrég Silverstone-ban a Toleman-Hart TG183B jelű autót, amely az Alpine-jogelőd istálló 1983-ban és az 1984-es szezon elején használt modellje, amivel utóbbi évben Senna bemutatkozott az F1-ben.

A Toleman és Gasly találkozása Silverstone-ban:

„Nem emlékszem, hogy valaha is részem lett volna ilyen elképesztő élményben. Senna első F1-es autójának vezetése minden várakozásomat felülmúlta – lelkendezett Gasly a teszt után. – Annyira érzelmes volt. Soha nem ültem még nálam idősebb versenyautóban, a vezetés puritánsága pedig elképesztő volt. Csak a három pedál és az egyszerű kormány. Nagyon más, mint amihez a modern F1-es autóban hozzá vagyok szokva. Az ember életében egyszer adódik ilyen lehetőség, amit soha nem fogok elfelejteni. Nagyon-nagyon különleges volt.”

A mindössze 540 kg-os és nagyjából 700 lóerős, 1,5 literes turbómotorral hajtott kocsival először Derek Warwick szerzett pontot 1983 végén. Senna az első versenyén, az 1984-es Brazil Nagydíjon Jacarepaguában 1,7 másodperccel volt gyorsabb az időmérőn csapattársánál, Johnny Cecottónál, de a versenyen 8 kör után kiesett turbóhiba miatt. A második futamon, Kyalamiban azonban már pontot szerzett, amikor 6. lett. Ezután Zolderben szintén ilyen eredményt ért el, de csak azután, hogy hetekkel később a Tyrrellt kizárták a bajnokságból, és Stefan Belloff elveszítette a belgiumi hatodik helyet.

Ilyen volt Senna első éve a Forma-1-ben – a volt versenymérnök nem mindennapi visszaemlékezése

A TG183B utolsó futamán Senna pályafutása során először és utoljára nem tudta kvalifikálni magát egy futamra, noha nem a saját hibájából. A pénteki időmérőn a Toleman és a Pirelli összetűzése miatt nem vett részt, szombaton pedig az idő nagy részében a garázsban vesztegelt technikai probléma miatt, így több mint 2 másodperccel lemaradt a 107%-os szabály adta határról.

Az immár Michelin-gumikon futó TG184-es bevezetésével azonban a csapat új lendületet kapott és fennállása legjobb idényét teljesítette, amely akár győzelmet is hozhatott volna, ha a Monacói Nagydíjat nem intik le idő előtt az eső miatt. Persze nagy kérdőjel, hogy amennyiben folytatják, Senna autója végigbírta-e volna a távot, mert akkor már megrepedt hajtócsapággyal körözött, illetve azt sem tudhatjuk, hogy a szintén szélvészgyors Stefan Belloff nem tudta-e volna még őt is elkapni.

Senna ezután még két dobogós helyezést ért el, egyet Brands Hatch-ben, egyet pedig Estorilban, majd az idény után távozott a Lotushoz.

Meghalt a Sennát a legendává válás útján elindító Ted Toleman

Friss