back to top
2024. július 23. 05:02

KezdőlapF1Verstappen nem mond igazat az ütközésről – évekkel ezelőtt kellett volna szigorúbban...

Verstappen nem mond igazat az ütközésről – évekkel ezelőtt kellett volna szigorúbban bánni vele?

-

Nincs egyetértés a felek között Max Verstappen és Lando Norris ausztriai ütközésével kapcsolatban. A címvédő tagadja azt a tényt, amely egyértelműen látható, ellenfele pedig tisztességtelenséggel vádolja őt. Mindeközben a csapatfőnökök érdekes elméletekkel álltak elő.

Drámai módon ért véget az Osztrák Nagydíj. Sokáig úgy tűnt, hogy Max Verstappen sima győzelmet arat, és előnye már közel 10 másodperc is volt Lando Norrisszal szemben, ám egy elrontott kerékcserének és az autó állítólagos hibájának (ezt maga az érintett állította a rádióban) köszönhetően a brit versenyző utolérte őt.

A McLaren pilótája többször is támadott, de egyszer ő, egyszer pedig Verstappen ment szélesre, mindenesetre utóbbi maradt az élen, a sportfelügyelők pedig nem szóltak közbe. A 64. körben aztán Norris ismét elszánta magát a 3-as kanyarban, aminek mindkettőjük számára csúnya vége lett. A két autó ugyanis összeért, és Verstappennek a bal, míg Norrisnak a jobb hátsó gumija lett defektes.

Katasztrofálisan zárult Verstappen és Norris újabb csatája, Russell ölébe hullott az ausztriai győzelem

Ennek következtében mindketten lassú tempóban a bokszba hajtottak – a címvédő végül az ötödik helyen zárt, vetélytársa autója viszont annyira megsérült, hogy feladta a küzdelmet. Verstappen pedig annak ellenére szerzett 10 pontot, hogy a sportfelügyelők egyértelműen őt tartották felelősnek az esetért, és 10 másodperces büntetéssel sújtották.

A döntéshozók csak egy rövid indoklást tettek közzé, amelyben nincs sok érdemi magyarázat. Verstappennek viszont egyértelmű véleménye volt az egészről, és ezt a leintés után ki is fejtette „Persze! Hogyne! – jelentette ki az autóban. – Ez egyszerűen nevetséges. Jobbra-balra lehet mozogni. Mit kellene csinálnom?”

A holland pilótát természetesen a leintés után is megkérdezték az esetről. „Kívülről nyilván nehéz látni, hogy mikor fékezek – nyilatkozta a Sky Sportsnak. – Tudom, hogy korábban mindig volt erre panasz, de most rendre elmozdítottam a kormányt, mielőtt fékeztem. Kívülről mindig könnyű mondani, hogy fékezés közben mozdulok be, de mindig az autóban lévő tudja a legjobban, hogy mit csinál. Mindenkinek lehet véleménye, de én vagyok az, aki vezet, én kontrollálom a legjobban. Meglehet a véleményük, de, ahogyan mondtam, kívülről könnyű ítélkezni és véleményt mondani. Ez van.”

A címvédő nem hazudtolta meg önmagát, és hozta a megszokott stílusát a megszólalásában. Az egyik mondatával viszont érdemes többet foglalkozni: Verstappen azt állította, hogy mindig a fékezés előtt mozdult be, de ez tényszerűen nem igaz, legalábbis a végső összecsapásuknál. Az 1-es számú Red Bull fedélzeti kamerájából ugyanis jól látszik és hallatszik, hogy a 61-szeres futamgyőztes azután fordítja balra a kormányt, hogy rálépett a fékre.

Persze ettől még nem szabad azonnal a közvélemény szándékos félrevezetésével vádolni, hiszen könnyen lehet, hogy az a pár pillanat másként csapódott le benne, mint ami a valóság. Azonban még ebből sem lett volna feltétlenül akkora baj, ha elég helyet hagy Norrisnak, aki a pálya legszélén volt, vagyis nyilvánvalóan nem volt meg az egyautónyi helye. A McLaren pilótája nem véletlenül vádolta nem túl korrekt versenyzéssel ellenfelét.

„Csalódott vagyok – kezdte. – Ennél többet nem tudok mondani. Jó verseny volt. Erős és tisztességes csatát vártam, de nem mondanám, hogy végül így lett. Nehéz ezt elfogadni. Részemről hibamentes futam volt, jó munkát végeztem. Van egy szabály, nem szabad [ilyen módon] reagálni a hátul lévő versenyzőre. Ő pedig ezt tette, háromból háromszor. Kétszer sikerült elkerülnöm, de harmadszor nekem jött. Elrontotta a saját versenyét, csakúgy, mint az enyémet. Ennél többet nem tudok tenni, a legjobbamat nyújtottam. Nem tudok sokat csinálni. Ha a szabályokat nem tartják be, azzal nem tudok mit kezdeni. Nekem az a munkám, hogy gyorsan vezessek.”

Hozzá kell tenni, hogy Verstappen sem volt maradéktalanul elégedett azzal, ahogyan Norris vezetett. „Néha úgy éreztem, hogy bevetődik – jelentette ki. – Annyira későn fékezett, hogy egyenesen kellett mennem, és át kellett mennem a hurkán, máskülönben már akkor összeértünk volna. Szerintem a kanyar típusa miatt is vannak néha ilyen problémák. Természetesen soha nem jó összeütközni.”

Verstappen és Norris közismerten rendkívül jó viszonyt ápolnak egymással, hiszen már gyerekkoruk óta ismerik egymást. A pályán már volt néhány kisebb konfliktusuk, de ezt rendre sikerült nagyobb balhé nélkül rendezniük. A 24 éves pilótának feltették a kérdést, hogy ezután is megmarad-e köztük a barátság, amire ő átpasszolta a képzeletbeli labdát ellenfelének.

„Nem tudom, attól függ, mit mond – felelte. – Ha azt állítja, hogy semmi rosszat nem csinált, akkor nagyon is el fogja veszíteni a tiszteletemet. Ha elismeri, hogy kicsit buta volt, nekem jött, és valamilyen szinten meggondolatlan volt, akkor továbbra is tisztelni fogom, de ezzel együtt nehéz megemészteni. A győzelemért harcoltunk. A magam részéről igyekeztem korrekt lenni, ő viszont nem volt az.”

Verstappent aztán szembesítették a bit versenyző mondataival. A holland pilóta nem ismerte el a hibáját, de arról mindenkit biztosított, hogy meg fogja tekinteni a visszajátszást, és Norrisszal is le fogja folytatni a szükséges eszmecserét. „Vissza kell néznem, hogy miért és hogyan értünk össze. Természetesen fogunk róla beszélni, balszerencse, hogy megtörtént.”

Érdekes elméletek a csapatfőnököktől

Verstappennek nem ez volt az első vitatott incidense az Osztrák Nagydíj hajrájában. A 2019-es futamon ő volt a támadó fél Charles Leclerc-rel szemben, és három körrel a vége előtt bevetődött a monacói versenyző mellé, aminek következtében összeértek. Bár akkor egyik autó sem sérült meg, de a Ferrarit kiterelte a pályáról, és így szerezte meg a vezetést, majd később a győzelmet. Akkor megúszta a büntetést, pedig sokak szerint nem kellett volna.

„Úgy vélem, a világ teljes lakossága tudja, ki a felelős, kivéve néhány embert – fogalmazott Andrea Stella, a McLaren csapatfőnöke. – Azonban a probléma emögött az, hogy ha az ember nem beszél őszintén az ilyen dolgokról, akkor újra és újra előjönnek. Ma is előjöttek, mert korábban nem beszéltek róla megfelelően. Amikor [Verstappennek] Lewis [Hamiltonnal] voltak csatái, akkor keményebben kellett volna megbüntetni. Az ember így megtanulja, hogyan versenyezzen úgy, hogy azt tisztességesnek lehessen tartani. Számos fejezet volt. A helyzet az, hogy nagyon tiszteljük a Red Bullt, nagyon tiszteljük Maxot, nem kell ezt tenniük. Ezzel már-már aláássák a jó hírüket. Miért tennék ezt?”

Az olasz szakember leginkább a 2021-es idényre gondolt, amikor Verstappennek rengeteg éles csatája volt a hétszeres világbajnokkal. Különösen a hajrára durvult el a helyzet, amikor a holland versenyző a São Pauló-i és a Szaúd-arábiai Nagydíjon is piszkos módszerekkel próbált előnyt szerezni. Persze lehetne mondani, hogy ő ilyen, de Stella szerint nem ezen kellene múlnia.

„A sportfelügyelők úgy ítélték meg, hogy teljes mértékben Max a hibás ezért az esetért – szögezte le. – Nem arról van szó, hogy egy pilóta milyen stílusban versenyez, hanem hogy betartsa a szabályokat. Az előírásoknak pedig hatékonyaknak kell lenniük, mert ha egy autó kiesik a futamból egy ilyen baleset miatt, akkor a büntetésnek arányosnak kell lennie a kimenetellel.”

Érdekes adalék, hogy közvetlenül az ütközés után kiírták, hogy Norris 5 másodperces büntetést kapott, mivel többször is átlépte a pályahatárokat. Könnyen lehet, hogy ő ezt már korábban tudta, Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke pedig arra utalt, hogy ez befolyásolhatta a történteket. Bár nem mondta ki, de vélhetően arra gondolt, hogy ennek tudatában honfitársa több kockázatot vállalt a kelleténél.

„Nekem úgy tűnt, hogy volt elég helye Landónak – vélekedett, bár ezt erősen lehet vitatni. – Már megvolt a szabálysértés a részéről, hogy négyszer hagyta el a pályát. Mindketten kemény versenyzők, Lando pedig kitette a könyökét, és már előtte is összeértek. Végső soron ez mindkettőjüknek sokba került.”

Ami a bajnoki tabellát illeti, az ütközésből egy fokkal szerencsésebben kikerülő Verstappen 81 pontra növelte előnyét a továbbra is második helyen álló Norrisszal szemben. Jelen állás szerint tehát aligha lesz idén komoly csata a világbajnoki címért, de könnyen elképzelhető, hogy ez jövőre megváltozik, és akár egymással fognak megvívni a végső győzelemért. Akkor pedig mindkettőjüknek a fejében ott lesz, ami most Spielbergben történt.

Friss