back to top
2024. július 13. 19:14

KezdőlapF1A tökéletes Hamilton is kevés lett volna – így úszott el a McLaren...

A tökéletes Hamilton is kevés lett volna – így úszott el a McLaren kettős győzelme Silverstone-ban

-

Abszolút megérdemelt győzelmet aratott Lewis Hamilton a Brit Nagydíjon, de ezzel együtt nem lehet elmenni szó nélkül amellett, hogy a McLaren miként dobta el magától a kettős sikert.

Lewis Hamilton a 2021-es Szaúd-arábiai Nagydíj óta először nyert a Forma–1-ben, amivel ő lett a 21. század legidősebb F1-es futamgyőztese, egyben az első pilóta, aki 300. nagydíja után nyerni tudott. Emellett hazai pályán szerzett 9. sikerével rekordot állított fel, hiszen soha senki nem nyert még ennyiszer ugyanazon a pályán. A leintés után sírva fakadó, apjával és anyjával is összeölelkező hétszeres világbajnokot elmondása szerint soha nem érintette meg ennyire győzelem, ami annak tudható be, hogy a hosszú sikertelenség megviselte őt mentálisan, és kételyek gyötörték amiatt, hogy elég jó-e még egyáltalán.

Hamilton szerint ráment a mentális egészsége arra, hogy a 2021-es dráma óta nem nyert

Vasárnap bebizonyosodott, hogy igen, hiszen rajttól a célig hiba nélkül vezetett – oké, az eső érkezésével meglátogatta az első kanyar bukóterét, de George Russell is így tett –, a kulcspillanatokban pedig higgadt maradt és jó döntéseket hozott. Amikor kellett, gyors volt (Russell megelőzése az eső eleredtével), amikor arra volt szükség, kivárásra játszott (nem kezdett őrült védekezésbe, amikor a sokkal gyorsabb McLarenek megérkeztek és mindkettő elment mellette), emellett remekül bánt a gumikkal (lágy etap a végén) és közben olyan tempót ment, hogy maga mögött tartsa az őt kemény gumikon üldöző Max Verstappent. Ugyanakkor a lassan négy éve általa tartott rekordot eggyel növelő 104. győzelem valószínűleg nem jöhetett volna össze „csak” attól, hogy Hamilton és a Mercedes mindent jól csinált, mert amennyiben a McLaren is így tett volna, alighanem kettős győzelmet szerez.

A Mercedes sem volt tökéletes, de a McLaren hatalmasat hibázott

A két Mercedes megtartotta az első két helyet a rajtnál, hátrébb pedig Verstappen Norrist körbeautózva feljött harmadiknak, ám később mindkét McLaren megelőzte őt, hogy aztán az eső érkeztével a papaja színű autók Russellt és az őt a körülmények változásával utolérő és lehagyó Hamiltont is levadásszák. Miután az élen haladók a mezőny nagy részéhez hasonlóan kitartottak a kezdeti esős körök során és nem álltak ki intermediate gumikért – Charles Leclerc és Sergio Pérez igen, el is ment rajta a futamuk –, a komolyabb esőzés érkezésével Max Verstappen és a Red Bull lőtte be tökéletesen, hogy mikor kell kereket cserélni, és a 26. kör végén megejtett kiállással a holland megkapta az intermediate gumikat. A Norris, Piastri, Hamilton, Russell sorrendben haladó élen álló négyes tagjai közül Norris és a két Mercedes-pilóta egy körrel Verstappen után, a 27. körben érkezett, azaz a McLaren nem, a brackley-i istálló viszont gyors egymásutánban cserélte le versenyzői abroncsait.

Mercedes, McLaren, Brit Nagydíj, rajt
A rajtnál még a két Mercedes vezetett / Fotó: Jiri Krenek / Mercedes

Ezzel a Mercedes veszített – Russell csak Verstappen mögé tért vissza –, hiszen nem volt elég nagy a távolság Hamilton és Russell között a gyors dupla cseréhez, ezért jobban jártak volna, ha Hamiltont kihívják már a 26. körben, Russell pedig egy körrel később érkezik. Ám így sem buktak annyit, amennyit akkor buktak volna, ha Russell Piastrihoz hasonlóan inkább kint marad még egy körre. A McLaren ausztrálja ugyanis csak a 28. kör végén jött, addigra pedig már olyan mértékben esett, hogy ezzel a másodikról visszacsúszott a 6. helyre, a Verstappennel azonos körben kiálló Carlos Sainz mögé.

Ezután Norris, Hamilton, Verstappen, Russell, Sainz, Piastri sorrendben folytatódott a verseny – de csak míg Russell a vízpumpa meghibásodása miatt feladni nem kényszerült a küzdelmet – az élen álló Norris pedig nem tudott ellépni Hamiltontól, sőt, a hétszeres világbajnok elkezdte lejjebb tornázni a kezdeti, 3 másodperc körüli különbséget, amivel elévágási közelségbe került. Végül 14 körrel a vége előtt száradt fel annyira a pálya, hogy Hamilton, Verstappen és Piastri is kijött azonos körben. Mivel előbbi kettőnek nem volt már új közepes gumija (mindenki ezt tartotta a legjobb versenyguminak, amit mutat, hogy 20-ből 17-en ezt választották az első etapra), Hamilton lágyat, Verstappen pedig keményet vételezett. A McLaren azonban Norrisnál és Piastrinál is megspórolt egy-egy közepes szettet, így kézenfekvő volt, hogy ők ezt kapják, de csak Piastrinak tettél fel a sárga oldalfalú Pirelliket.

Norris és mérnöke, Will Joseph nem tudta eldönteni, hogy melyik gumi lesz a jó, a versenyt vezető brit ezért Hamiltonék kiállása után egy újabb kört megtéve érkezett a szerelőihez, majd lágyakat kapott, amivel megpecsételődött a sorsa.

Hogy mi vezetett idáig, abba remek betekintést nyújt a Norris és mérnöke közötti rádiózás. Joseph a 38. körben közölte a pilótájával, hogy nem várható további eső, és szerintük a lágy gumi a legjobb választás a hátralevő körökre. Erre Norris azzal válaszolt, hogy „Igen, szerintem is lágynak kell lennie, még eléggé vizes a pálya.”

Norris, Piastri, McLaren, Brit Nagydíj
A McLaren csúnyán elrontotta a stratégiát / Fotó: McLaren Racing

A McLaren tehát eleve a rossz gumit akarta feltenni Norrisnak, aki ezzel egyetértett, de itt még nem volt vége, mert miután a 39. kör elején Joseph elmondta neki, hogy Hamilton és Verstappen is kiállt, Norris arról érdeklődött, hogy „Milyen a lágy gumi, van-e valaki azon?”. Erre a mérnök azzal felelt, hogy egyelőre csak lágy gumis kivezető körökből tud kiindulni, de ott gyorsnak tűnik ez a keverék, majd átadta Norrisnak azt az infót is, hogy Piastri közepes gumikat kapott. Norris ezután jól hallható határozatlansággal a hangjában közölte, hogy „Igeeeen, box, box!”. Ezután kapta meg azt az infót, hogy Verstappen kemény gumin van. „Ki kell állnunk a boxba, a lágy gumi most jobb, vagy bármilyen slick gumi” – mondta sürgetően az egyszeres futamgyőztes, addigra érezhetően kissé összezavarodva.

„Oké, szóval választhatunk közepest, hogy levédjük az olyanokat, mint Verstappen, vagy választhatunk lágyat, hogy levédjük az olyanokat, mint Hamilton” – jött azonnal a reakció Joseph-től, aki próbált némi kapaszkodót nyújtani a versenyzőjének, akitől némi hezitálás után érkezett a válasz: „Hamilton, szerintem Hamilton, vagy ha gondoljátok, akkor közepes, nekem mindegy.” Mivel Norris ekkor már a harmadik szektorban volt, Joseph rávágta, hogy „lágyat teszünk fel”, majd így is cselekedtek, amivel lábon lőtték magukat. Azzal, hogy Norris egy körrel később érkezett, mindenképpen odalett a vezetés, ráadásul túlcsúszott a garázs elé felfestett jelzésen, ami miatt a kelleténél hosszabbra nyúlt a kiállása.

Ám amennyiben közepes Pirelliket kapott volna, legalább lett volna esélye a lágy abroncsokat nála sokkal jobban kezelő Hamilton ellen, és megpróbálhatta volna levadászni a honfitársát. Ezt mutatja az is, hogy Piastri az utolsó 12 körben 10 másodpercet hozott a lágy gumikat hamar kinyíró, végül Verstappennel szemben is alulmaradó, és csak a 3. helyen végző csapattársán.

A szemmel láthatóan csalódott Norris utólag magára vállalta a dolgot, de az elbukott győzelem inkább a csapat lelkén szárad. „Magamat hibáztatom, amiért ma olykor nem a helyes döntést hoztam. Utálom ezt. Utálok ebben a pozícióban végezni, és örökké kifogásokat keresni, hogy miért nem végeztem elég jó munkát” – ostorozta magát.

Andrea Stella csapatfőnök viszont rámutatott, hogy nekik kellett volna határozottabbnak lenni. „Azért kérdeztük meg Landót [arról, hogy milyen gumit tegyünk fel], mert azt gondoltuk, hogy nehéz helyzetet teremthet a közepes gumira váltás ilyen körülmények között, de mégsem volt az, mert Verstappen gond nélkül megoldotta a kemény gumin. Ezért azt gondolom, felelősséget kellett volna vállalnunk és azt mondanunk, hogy a közepes a megfelelő gumi, azt tesszük fel. Azzal, hogy Landót is bevontuk, kételkedtünk magunkban, és ez vezetett a döntéshez.”

Norris, McLaren, Brit Nagydíj
Norris nem véletlenül fogta a fejét / Fotó: McLaren Racing

A Red Bull és a Mercedes sem hezitált

Hogy Stellának van igaza, arról a riválisok rádiózásának meghallgatása után magunk is meggyőződhetünk, miközben a McLaren is képes volt jó döntést hozni az egyik autójával. Piastrival ugyanis rögtön azt közölték, hogy az élmezőnyben másnak nincs új közepes keveréke, és „szerintünk az a legjobb választás”, mire az ausztrál rögtön válaszolva megerősítette, hogy szerinte is.

A Red Bullnak és a Mercedesnek egy fokkal persze könnyebb volt a helyzete, hiszen ők csak használt lágy, illetve új kemény gumiból válogathattak, lévén a futamra maradt egyetlen közepes garnitúrát elhasználták az első etapban. Figyelemreméltó azonban, hogy sem Peter Bonnington (Hamilton versenymérnöke), sem Gianpiero Lambiase (Verstappen versenymérnöke) nem vonta be a gumikeverékről zajló párbeszédbe a versenyzőt, és a diskurzus mindkettejük esetében arra korlátozódott, hogy mikor érdemes kiállni slick gumiért.

Ebből a szempontból az igazán mesteri húzás a Mercedest dicséri, mivel ők léptek elsőként, és hívták ki a 38. kör végén a versenyzőjüket úgy, hogy nem másra reagáltak. Természetesen a többiek is látták, hogy a pálya nagyjából elért a váltóponthoz, és hamarosan alkalmas lesz a slick gumikra, de Verstappen és Piastri esetében is Hamilton kiállása húzta meg a ravaszt (a holland azonnal rávágta, hogy ő is jön, amikor mérnöke szólt neki, hogy Hamilton kiállt).

Hamilton, Mercedes, Brit Nagydíj
Hamilton életben tartotta a lágy gumikat / Fotó: LAT Images / Mercedes

Hamilton és a Mercedes tehát bőven tett azért, hogy nyerjen, és megkérdőjelezhetetlen, hogy megérdemelt a sikerük, mert nem hibáztak. A McLaren pedig tényleg lehetett volna határozottabb Norrisszal és dönthetett volna helyette arról, hogy neki is az új közepes gumikat teszik fel, de alighanem őket is elbizonytalanította, hogy Norris egyetértett a mérnöke 38. körös felvetésével, miszerint a lágy a legjobb választás. Úgy tűnt, hogy a 24 esztendős versenyző ezután hiába vált határozatlanná, majd hiába vetette fel, hogy ha a csapat szerint a közepes a jó gumi, neki az is megfelel, a McLaren döntését menthetetlenül befolyásolta az első gumikeverékről lefolytatott párbeszéd.

Hogy utólag nézve mennyire egyértelmű volt, hogy mit kellett volna tenni, azt remekül szemlélteti a Hamilton, Verstappen és Norris közötti interakció a pihenőszobában (videó ITT). Amikor ugyanis szóba kerültek a gumik, Hamilton az éppen a lágyakra panaszkodó Norrisra nézve felvetette, hogy „de nektek két új közepes keveréketek volt”, mire a McLaren versenyzője sokatmondón csak annyit felelt: „Tudom.” A hétszeres világbajnok ezután még megjegyezte, „érdekes” lett volna, ha Norris közepes gumit kap, mert „valószínűleg ez volt a leggyorsabb gumi.”

Érdemes nézni Verstappen arcát…

„Rosszabb, mint egy rémálom” – a háttérben zajlott a Brit Nagydíj igazi drámája

Friss