back to top
2024. augusztus 24. 07:41

KezdőlapF1A Hungaroring is kedves gesztussal tiszteleg Senna emléke előtt

A Hungaroring is kedves gesztussal tiszteleg Senna emléke előtt

-

A 30 éve elhunyt Ayrton Senna emléke előtt tisztelegve a Hungaroringen az idei versenyre a brazil zászló színeire festették le a rázóköveket a sikánnál.

A Hungaroring a Forma-1 egyik legrégebbi múltra visszatekintő pályája, a Magyar Nagydíj 1986 óta folyamatosan a versenynaptár része. Mostanában azonban nagy átalakításon esik át, aminek első ütemének eredményei már láthatók, de a legnagyobb változás csak ezután jön, hiszen az idei verseny után lebontják a közel négy évtizede átadott főépületet, hogy korszerű utódot húzzanak fel a helyére.

„A közműhálózat fejlesztése teljes mértékben befejeződött, ez érinti az áram- és vízellátást erre lehet építkezni a későbbiek során a nagy fejlesztésnél. Elkészült a bejárat is, végre egy méltó irodaházat és bejáratot kap a Hungaroring” – ecsetelte Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója a Magyar Nagydíj előtti sajtóeseményen.

„Ezen a futamon elbúcsúztatjuk az 1986 óta álló nagy épületet – mondta. – Meg fogunk emlékezni erről, lesz egy Viszontlátásra-fal, amelyre meg lehet írni az üzeneteket, a pilótákkal is megemlékezünk róla.”

Gyulay Zsolt megemlítette, hogy a 2-es kanyar mögé felhúzott törmelékfogó-kerítés kialakítása az FIA szakembereit is meglepte pozitív értelemben, valamint kifejtette, hogy a Super Gold lelátó mögötti teret kibővítették, valamint 19 méterrel növelték a paddock szélességét.

Érdekesség lesz az idei Magyar Nagydíj és a Hungaroring látványában, hogy a sikánnál a rázókövek festése nem a megszokott lesz: a 30 éve elhunyt Ayrton Senna emléke előtt tisztelegve a brazil nemzeti zászló színeire, sárgára és zöldre festették le.

Elhangzott, hogy a futam napjára, vasárnapra még nincsenek jegyek, de péntekre és szombatra még lehet belépőkhöz jutni. A Volánbusz idén is indít ingyenes járatokat a Hungaroringre Kerepes HÉV-állomás és a versenypálya 3-as kapuja között, valamint Gödöllőre különbuszokat, ahonnan negyedóránként indulnak vonatok a Keleti pályaudvarra. Emellett a H8-as HÉV a rendezvény idején megnövelt kapacitással, a megszokottnál sűrűbben, 10-15 percenként közlekedik.

Versenyzőtársa szerint Senna előre érezte, hogy meg fog halni

Friss