A Ferrari a Belga Nagydíjon az F1-ben elsőként átlépte a 10 ezer konstruktőri pontot. Ennek kapcsán a sorozat hivatalos honlapja készített egy összeállítást a maranellóiak tíz legnagyszerűbb sikeréről.
A nyári szünet előtti utolsó F1-es futam, a Belga Nagydíj számos témát szolgáltatott, így a nemzetközi sajtóban elsikkadt, hogy a Ferrari jelentős mérföldkőhöz érkezett: az olasz gyártó – és itt valóban a gyártó, nem pedig a csapat a helyes szóhasználat – ugyanis Charles Leclerc harmadik és Carlos Sainz hatodik helyével megszerezte a tízezredik konstruktőri pontját. Egészen pontosan immáron 10017-nél tartanak.
Ezen a ponton fontos leszögezni, hogy ez nem egyezik meg a Ferrari-versenyzők által szerzett összes egységgel, hiszen ebben a tekintetben már a 11 ezerhez közelítenek. A különbség amiatt alakult ki, hogy a Forma–1 első nyolc idényében nem volt konstruktőri bajnokság, majd 1958-tól 1978-ig minden futamon csak a legelőkelőbb helyen záró versenyző pontszáma számított bele az összetettbe.
Természetesen a Ferrari jutott el elsőként ehhez a mérföldkőhöz, hiszen a második helyen álló Red Bull alig több mint a háromnegyedénél, 7656 egységnél jár. Ez alkalomból pedig a Forma–1 hivatalos honlapján készítettek egy összeállítást a maranellóiak F1-es történetének tíz legnagyszerűbb pillanatáról. Ennek sorrendjét mi is megtartottuk.
10.: Vége a leghosszabb várakozásnak
A Ferrari történetében többször is előfordult, hogy akár évek teltek el két egymást követő győzelem között. Ezek közül a leghosszabb várakozást Alain Prostnak az 1990-es Spanyol, illetve Gerhard Bergernek az 1994-es Német Nagydíj között megrendezett 58 futam jelentette. Utóbbi azonban egyúttal azt is jelentette, hogy jó úton járnak az egy évvel korábban kinevezett csapatfőnök, Jean Todt vezetésével.
A nagy motorerőt igénylő hockenheimi pályán a Ferrari ki tudta aknázni a V12-es erőforrásában rejlő lehetőségeket, és Berger, valamint Jean Alesi kisajátította az első sort. Utóbbinak viszont nem sokáig tartott a verseny, mert az 1. körben elektromos probléma miatt kiesett. Az osztrák pilótát Michael Schumacher üldözte, de a Benettont hajtó Ford felmondta a szolgálatot. Berger így közel 1 perccel nyert a két Ligier, Olivier Panis és Éric Bernard előtt.
9.: A legutóbbi reményteljes kezdés
Néhány éve szintén sok idő, illetve futam telt el két egymást követő Ferrari-győzelem között: a 2020-as idény maga volt a katasztrófa, miután a Scuderia minden bizonnyal megállapodott az FIA-val, és nem használta az előző évi szabálytalan motorját. 2021-ben már valamivel jobb volt a helyzet, de ekkor már a következő, új technikai szabályokra alapuló idényen volt a hangsúly.
A bahreini szezonnyitón pedig úgy tűnt, hogy a Ferrari ismét harcolhat a vb-címért: Leclerc megszerezte a pole pozíciót, majd maga mögött tartotta Max Verstappent, ráadásul utóbbi kiesése miatt Sainz bejött a második helyen. A monacói pilóta aztán a harmadik fordulóban, Melbourne-ben is nyert, de ezt követően a Red Bull átvette az uralmat, és a remélt bajnoki csatából semmi nem lett.
8.: A „cápaorrú” legnagyobb diadala
A Ferrari 1961-ben szintén jól reagált a szabályváltozásokra, és kihasználta, hogy a motorok hengerűrtartalmát 2,5-ről másfél literre csökkentették. A kinézete miatt „cápaorrúnak” becézett 156-os egyértelműen a mezőny legerősebb autója volt. Igaz, Monacóban Stirling Moss megviccelte őket, de Zandvoortban már kettős győzelmet arattak Wolfgang von Trips és Phil Hill révén.
A legnagyobb sikert azonban Spa-Francorchamps-ban érték el, ahol bár az elején Graham Hill vezetett, de névrokona még az 1. körben megelőzte őt. Végül az amerikai és a német pilóta, valamint Richie Ginther és Olivier Gendebien révén kisajátították az első négy helyet. Ilyesmire ugyan korábban már kétszer is volt példa, abban az időszakban, amikor a mezőny tagjai Forma–2-es autókkal versenyeztek.
7.: Vereség és győzelem egyszerre
Az 1999-es szezonzáró előtt még az egyéni és a konstruktőri világbajnokság kérdése is nyitott volt. Eddie Irvine 4 ponttal vezetett Mika Häkkinen előtt, a Ferrarinak pedig ugyanekkora volt az előnye a McLarennel szemben. Japánban aztán a finn versenyző nyert, így megvédte előző évben szerzett vb-címét, ellenfele pedig harmadik lett, de a második pozíció sem lett volna elég neki.
Schumacher szabotálta volna a Ferrarit, hogy mással ne nyerhessen világbajnoki címet?
Éppen ezért Schumacher nem is engedte őt el, így ő állhatott fel a pódium középső fokára. A kettős dobogó egyúttal azt is jelentette, hogy a Ferrari 1983 után először elhódította a konstruktőri világbajnokságot, David Coulthard kiesése ebből a szempontból már nem számított. Bár az egyéni elsőségre továbbra is várni kellett, ez újabb bizonyítéka volt annak, hogy a Todt által kijelölt út működik.
6.: A halál torkából visszatérő Lauda hőstette
Bár az 1976-os Olasz Nagydíjon a másodikként záró Clay Regazzoni érte el a legjobb eredményt a Ferrari versenyzői közül, a verseny mégis Niki Laudáról maradt emlékezetes. Az osztrák pilóta ugyanis hat héttel korábban szenvedett kis híján halálos balesetet a Nürburgringen, és senki nem számított rá, hogy ilyen hamar visszatér.
Miközben Lauda az életéért küzdött, a Ferrari bejelentette, hogy kiszáll az F1-ből
Azonban visszatért, miután több tényező is motiválta: egyfelől James Hunt vészesen közeledett rá a bajnoki tabellán, másfelől felbosszantotta, hogy ennyire meg akarták találni a helyettesét. Végül annak ellenére is negyedik lett, hogy a felnyílt sebek miatt óriási fájdalmakkal küzdött, legyőzve az eredetileg a helyére szerződtetett, végül egy harmadik autóval induló, de mindössze kilencedikként célba érő Carlos Reutemannt.
5.: Az első F1-es győzelem
A Ferrari a szezonokat tekintve a kezdetek óta ott van a Forma–1 mezőnyében, de 1950-ben nem volt érdemi esélyük a futamgyőzelemre az Alfa Romeo mellett. A következő évre viszont már nem volt akkora a másik olasz márka fölénye, így könnyebben labdába rúghattak. Az első sikert viszont nem a vezérpilótának számító Alberto Ascari hozta el, hanem José Froilán González.
Az argentin versenyző mindössze a második futamát teljesítette a Scuderiával, amikor Silverstone-ban körrekorddal megszerezte a pole pozíciót, ráadásul a régebbi, 12 szelepes V12-es motorral. Bár Juan Manuel Fangio megelőzte őt, de a 39. körben visszavette a vezetést honfitársától, és a győzelem felé autózott. Ascari azonban váltóhiba miatt kiesett, és felmerült, hogy a reimsi alkalomhoz hasonlóan ezúttal is megkapja González autóját. Az olasz versenyző viszont visszautasította a lehetőséget, mondván, csapattársa mennyire jól vezetett, így végül a „Pampák bikájáé” lett a dicsőség.
4.: Villeneuve legnagyobb győzelme
Egy ilyen listáról aligha lehet kihagyni Gilles Villeneuve-öt, és ezt a készítők is így gondolták. Az 1981-es Spanyol Nagydíj időmérőjén mindössze a hetedik lett, de így is ő volt a legjobb a turbómotoros kocsit vezető pilóták közül a motorerőt nem igazán díjazó jaramai pályán. A rajtnál viszont feljött a harmadik helyre, sőt, a 2. kör elején Reutemannt megelőzve már a második pozícióban találta magát.
Alan Jones ugyanakkor elhúzott tőle a másik Williamsszel, de az ausztrál versenyző később kicsúszott, így Villeneuve átvette a vezetést. Azonban hátulról folyamatosan sanyargatták, olyannyira, hogy egészen a leintésig mindössze 1,790 másodperc volt a legnagyobb előnye. Előbb Reutemann üldözte őt sikertelenül, akit aztán Jacques Laffite váltott fel. Végül 22 századdal győzte le a Ligier versenyzőjét, de az ötödikként végző Elio de Angelis előtt is csak 1,24 másodperc volt az előnye.
3.: A legnagyszerűbb nap Monzában
A lista egyetlen olyan tagja, amely nem egy futamon, hanem egy időmérőn elért eredmény. 1982-ben a Ferrari könnyen megnyerhette volna az egyéni vb-t, de aztán az események tragikus fordulatot vettek: Villeneuve Zolderben meghalt, Didier Pironi pedig Hockenheimben akkora balesetet szenvedett, hogy véget ért a karrierje. A következő két hétvégén csak Patrick Tambay képviselte a Ferrarit, de a konstruktőri pontverseny miatt sürgősen találniuk kellett egy új csapattársat.
Végül az akkor már 42 éves Mario Andrettire esett a választás. Az amerikai versenyző 1971-ben és 1972-ben már szerepelt a Ferrarinál, és egészen biztos, hogy ha a lista nem tízes, hanem húszas lenne, akkor az 1971-es Dél-afrikai Nagydíjon aratott győzelme is helyet kapott volna. A világbajnok Monzában tért vissza a Scuderiához, ami fellendítette a jegyeladásokat. A nézőknek pedig nem is kellett csalódniuk: mindössze egy fioranói teszt után a pénteki időmérőn hatodik lett, másnap viszont annyit tudott javulni, hogy 35 ezreddel megverte Nelson Piquet-t, és megszerezte a pole pozíciót. Mindez akkora tett volt, hogy néhányan ezt tartják Monza legnagyszerűbb napjának. Másnap a kipörgő kerekek miatt visszaesett a negyedik helyre, majd motorproblémákkal együtt harmadikként ért célba, amivel a Ferrari a konstruktőri elsőség kapujába került.
2. Schumacher remek küzdelemben ért révbe
A 2000-es idényben Schumacher immáron ötödször próbálkozott azzal, hogy a Benetton után a Ferrarival is világbajnok legyen. Bár négy fordulóval a vége előtt még 6 pontos hátrányban volt Häkkinennel szemben, ezen a négy hétvégén megállíthatatlannak bizonyult, így megszerezte pályafutása harmadik összetettbeli elsőségét.
52 kör a határon, szétvert kormány és könnyek – ilyen volt Schumacher élete versenye
A német versenyző már az utolsó előtti helyszínre, Szuzukába úgy érkezett meg, hogy győzelem esetén bebiztosítja a végső győzelmet. Riválisa azonban nem könnyítette meg a dolgát, és nagy csatára késztette őt. Végül a második kiállások során sikerült átugrania a címvédőt, onnantól kezdve pedig már senki nem állíthatta meg abban, hogy 21 év után ismét egyéni világbajnoki címet szerezzen a Ferrarinak.
1.: Hazai győzelem az alapító emlékére
Napra pontosan 36 évvel ezelőtt, 1988. augusztus 16-án bejelentették, hogy a Ferrari alapítója, Enzo Ferrari két nappal korábban 90 évesen elhunyt. Nyilvánvaló, hogy ilyenkor egy futamgyőzelem a legméltóbb megemlékezés, ám az az évi, a szezon összes addigi versenyét megnyerő McLaren ellen ez már-már lehetetlennek számított, és a soron következő spái viadalon nem is sikerült.
Prost tudta, hogy ki fog esni, de előtte megpróbálta tönkretenni Senna versenyét
Hazai pályán, Monzában viszont minden a kezükre játszott: Alain Prost egészen a 35. körig üldözte Ayrton Sennát, de ekkor a Honda-motor felmondta a szolgálatot. Azt viszont elérte, hogy a brazil pilóta a tervezettnél több üzemanyagot használjon el, így a hajrában spórolnia kellett. Olyannyira, hogy amíg a 37. körben Berger hátránya 26,340 másodperc volt, addig az utolsó előtti, 50. körre ez 4,9-re csökkent. Könnyen lehet, hogy emiatt minél hamarabb le akarta körözni az élete egyetlen F1-es futamát teljesítő Jean-Louis Schlessert, ám a Williams versenyzője a Rettifilo-sikánban ráment a rázókőre, és kiütötte a siető McLaren-pilótát, aki nem is tudott továbbmenni. Ennek köszönhetően Berger megörökölte a győzelmet, ráadásul mögötte csapattársa, Michele Alboreto futott be.