back to top
2024. szeptember 13. 03:04

KezdőlapF1Túlélte azt, amit legendás csapattársa nem, de depressziója a halálba hajszolta a...

Túlélte azt, amit legendás csapattársa nem, de depressziója a halálba hajszolta a Ferrari volt pilótáját

-

37 éve vesztette életét Didier Pironi egy motorcsónakversenyen. A francia versenyző korábban akár F1-es világbajnok is lehetett volna, de egy Gilles Villeneuve-éhez kísértetiesen hasonló balesetben véget ért az autóversenyzői karrierje.

1987. augusztus 23-án, vagyis éppen 37 évvel ezelőtt lelte halálát Didier Pironi, aki 1978 és 1982 között a Tyrrell, a Ligier és a Ferrari színeiben versenyzett a Forma–1-ben. Összesen három győzelmet aratott, ezek közül a második emelkedik ki az ismertségét tekintve. A csonka 1982-es San Marinó-i Nagydíjon csapattársa, Gilles Villeneuve-öt verte meg.

A közvélemény nagy része máig úgy tartja, hogy ezzel megszegte a csapatutasítást, és lényegében elárulta a kanadai versenyzőt, de néhányan tagadják vagy tagadták, hogy tényleg ez történt volna, sőt, az akkoriban Pironit támogató, a több F1-es csapat szponzoraként is ismert dohánycég marketingigazgatójaként dolgozó John Hogan szerint Villeneuve valójában csak azon háborodott fel, hogy valaki nála is gyorsabb.

Gilles Villeneuve feleségének megrázó vallomása: így élte meg férje elárulását és halálát

Hogy pontosan mi történt, azt talán már soha nem tudjuk meg, mindenesetre a hatszoros F1-es futamgyőztes megfogadta, hogy soha többé nem szól csapattársához, és úgy kezeli őt, mint a többi istálló pilótáját. Ezt sajnos be is tartotta, hiszen a következő, zolderi fordulóban halálos balesetet szenvedett, amikor az időmérőn belerohant Jochen Mass autójába, a Ferrari a levegőbe repült, Villeneuve pedig az ülésével együtt kirepült a kocsiból.

A tragédia miatt a Ferrari Pironival is visszalépett a futamtól, de utána a francia versenyző formába lendült, és a következő hat viadalon öt dobogót, köztük egy futamgyőzelmet szerzett. Ezzel öt hétvégével a zárás előtt 39 ponttal rendelkezett, 9 egységgel, vagyis pontosan egy diadalnyival megelőzve a második John Watsont.

A mezőny ezután Hockenheimbe látogatott, ahol Pironi folytatta jó szereplését, és megszerezte a pole pozíciót. A másnapi bemelegítésen szakadt az eső, Pironi azonban ennek ellenére is kiment a pályára, állítólag azért, hogy teszteljen egy esőgumit. Hogan később úgy fogalmazott, hogy barátja „vadállat” módjára vezetett, és ez megbosszulta magát.

Embed from Getty Images

A stadionrészhez közeledve utolérte Derek Dalyt, aki annak rendje és módja szerint lehúzódott előle. Arra viszont nem számított, hogy közvetlenül az ír pilóta előtt egy másik autó is van, és hatalmas sebességgel belerohant Alain Prost Renault-jába. A következmények kísértetiesen hasonlítottak Villeneuve balesetéhez, hiszen Pironi Ferrarija szintén felrepült, majd rommá törve ért földet. Az persze nem elhanyagolható különbség, hogy a francia versenyző a kocsiban maradt.

Pont olyan volt, mint a korábbi bukásaim, amelyekben nem sérültem meg – emlékezett vissza később Pironi. – Csak az autóra tudtam koncentrálni, hogy a tartalékkocsi nem működik annyira jól, mint ez, és hogy azt kell majd használom a versenyen. Aztán megláttam a lábaimat, és arra gondoltam, hogy talán mégsem indulok a futamon. A helikopterben lettek a nagyon komoly fájdalmaim. Ugyanakkor, ha már balesetet szenvedtem, szerencsém volt, hogy Németországban történt, és nem egy primitívebb helyen.”

Ennek némileg ellentmond, hogy Pironi már az autóban üvöltött a fájdalomtól, de persze lehetséges, hogy inkább csak a látványtól kezdett jajveszékelni. Nelson Piquet megállt mellette, de sok mindent nem tudott tenni, ellenben elhányta magát attól, ami a szeme elé tárult. Később Sid Watkins, az F1 főorvosa is a helyszínre ért, akinek a szerencsétlenül járt versenyző könyörgött, hogy ne amputálják a lábát.

Milliók szeme láttára kezdte el püfölni barátját a világbajnok, aki előző nap elhányta magát a pályán

Pironinak számos helyen eltört a lába, így nemhogy abban az évben nem térhetett vissza, de autóversenyzői karrierje ezzel véget is ért. Fájdalmát súlyosbította, hogy a Francia Nagydíjon matematikailag is eldőlt, hogy nem lesz világbajnok, hiszen két fordulóval a vége előtt Keke Rosberg megelőzte őt a tabellán. Végül csak a finn versenyző győzte le, hiszen John Watson csupán beérni tudta, de kevesebb harmadik helyet szerzett a Ferrari versenyzőjénél, így maradt a képzeletbeli bronzérmes pozícióban.

A beszámolók szerint Pironi a baleset után mély depresszióba zuhant, hiszen amellett, hogy karrierje kettétört, egy életre mozgássérültté vált. Még az sem vigasztalta, hogy Enzo Ferrari, a Ferrari alapítója közölte vele, hogy bármikor visszaveheti az ülését, és egy kupát is küldött neki azzal a felirattal, hogy „1982 valódi világbajnoka”. Néhány évvel később Pironi ugyan több istállónál is tesztelt, de valós esély nem volt a visszatérésére.

A sebességet azonban nem akarta elengedni, ezért motorcsónak-versenyzésre váltott, és abban vált viszonylag sikeressé. Igaz, Hogan szerint „öngyilkos módon” vezette a hajót, mivel depressziója miatt nem érdekelte semmi. Sajnos ennek meg is lett az eredménye: 1987 nyarán, mindössze egy héttel azután, hogy Norvégiában diadalmaskodott, a La Manche csatormában található, az Egyesült Királyság fennhatósága alatt álló Wight-szigetnél bekövetkezett a tragédia.

Pironi egy háromfős legénység tagjaként vett részt a viadalon. Ő vezetett, míg a fojtószelepet a Ligier mérnöke, Jean-Claude Guénard kezelte, míg a navigátor a Dakar-ralit hasonló szerepkörben kétszer is megnyerő Bernard Giroux volt. A Colibri 4-es kódnevű csónak nagy sebességgel ráment egy tartályhajó által keltett hullámra, majd a levegőbe repült, és átfordult a feje tetejére.

Láttuk, hogy a legénység egyik tagja a csónak alatt volt, amely teljesen felborult, és eléggé elsüllyedt – nyilatkozta az ITV korabeli híradójában Steve Norris, aki vízimentőként dolgozott a baleset idején. – Az egyiküket kihoztuk mentőcsónakkal, és miután beraktuk, szívmasszázst kapott, és szájon át lélegeztettük.”

Egészen pontosan egyikük kirepült a csónakból, Pironi és a harmadik személy pedig bent ragadt, ám egyiküknek sem volt esélye a túlélésre. Az eset nemcsak azért keltett nagy visszhangot, mert az autósportból ismert emberek voltak az áldozatok, hanem azért is, mert a motorcsónak-versenyzés ezen válfajában még soha nem fordult elő kettőnél több életet kioltó baleset (ahogyan azóta sem). Emiatt alaposan kivizsgálták a történteket, és ellenőrizték, hogy nem lépett-e fel valamilyen műszaki hiba, de sok konkrétummal nem tudtak szolgálni.

Más, hasonló adottságokkal, mérettel és sebességgel rendelkező csónakok átmentek a hullámon – fogalmazott Geoff Warde biztonságért felelős szakember. – Szóval helytelen lenne kijelentenem, hogy [Pironi] megfelelő vagy nem megfelelő sebességgel ment. Csak ő tudhatná, hogy abban a pillanatban jól vagy rosszul cselekedett.”

A csónak kialakításával kapcsolatban egyébként akkoriban sok volt a vita, de Warde az ezzel kapcsolatos felvezésre sem tudott érdemben felelni. Ahogyan arra sem, hogy elkerülhető volt-e a baleset. „Ezt a kérdést nagyon nehéz megválaszolni – mondta. – Én azt gondolom, hogy ez a baleset egyedi volt, és nem hiszem, hogy ez alapján bármit is be lehetne tiltani. Ugyanakkor biztonsági szempontból nyilvánvalóan mindig a legjobbunkat próbáljuk nyújtani, hogy a jövőben bármilyen, ehhez hasonló balesetet elkerüljünk.”

Embed from Getty Images

Pironi tragédiáját még szomorúbbá teszi, hogy élettársa, Catherine Goux ekkoriban ikrekkel volt terhes. Mivel mindkét gyermek fiú lett, édesanyjuk nemcsak néhai párja, hanem annak egykori csapattársa előtt is tiszteleghetett: egyiküket Didier-nek, másikukat Gilles-nek nevezte el. Utóbbi egyébként mérnökként szintén megjárta a Forma–1-et, sőt, a 2020-as Brit Nagydíjat követően ő képviselte a Mercedest a dobogón, miután Lewis Hamilton defektes gumival szelte át a célvonalat.

Friss