22 évvel ezelőtt hunyt el Lance Macklin, akit a legtöbben az 1955-ös Le Mans-i tragédiában játszott szerepével azonosítanak. A néhai brit versenyzőt sokan eltékozolt tehetségnek tartották hozzáállása miatt.
Vannak olyan emberek a világtörténelemben, akiket a többség csupán egyetlen eseményhez tud kötni. Ez alól az autósport sem kivétel, hiszen szép számmal voltak, vannak olyan versenyzők, akik sokak fejében egyetlen momentum miatt maradtak meg. Persze sajnos nem mindenkinél egy győzelem hozta el ezt az emlékezetes pillanatot: Lance Macklin esetében például az egyetemes autósport történetének legnagyobb tragédiája jelentette azt a hírnevet, amelyet aligha kívánt.
Az 1955-ös Le Mans-i 24 órás verseny harmadik órájában Mike Hawthorn ádáz csatát vívott Juan Manuel Fangióval. Ahogyan az ilyenkor lenni szokott, a viadal ezen szakaszában már időről időre jöttek a lekörözések, és ez most sem volt másképp. A Jaguar pilótája előbb Pierre Levegh, majd Macklin mellett ment el, ellenfele pedig ugyanerre készült.
Csakhogy Hawthornnak az előző körben jelezték, hogy legközelebb álljon ki a bokszba. Mivel a kör végén tartottak, a brit versenyző hirtelen lefékezett, és jobbra húzódott, hogy megálljon a szerelőinél (akkoriban még semmi nem választotta el a bokszutcát a pályától). Abban, hogy időben le tudjon lassulni, segített neki, hogy autójában tárcsafékek működtek.
A biztos halál várt rá, de saját felelőtlensége előbb megölte az első brit F1-es világbajnokot
Macklin viszont ezt nem mondhatta el magáról, hiszen a privát Austin Healey-jében ugyanis csak dobfékek voltak, így neki több időre volt szükség a fékezésre. Mivel honfitársa hirtelen lassított előtte, kénytelen volt elrántani a kormányt, hogy ne öklelje fel Hawthornt. Ez sikerült is neki, de ebből lett az elképesztően nagy baj.
„Épphogy elmentem Mike Hawthorn mellett – emlékezett vissza már idős korában. – Nem tudom, mennyivel kerültem el, de nagyon közel volt, egy ponton azt hittem, eltalálom. Ismét egyenesbe raktam az autót, és többé-kevésbé újra az irányításom alatt volt, majd hirtelen óriási csattanás történt: Levegh Mercedese nekiment az autóm hátuljának, majd felrepült. Azt hiszem, százötven-kétszáz yardnyira álltam meg a baleset helyszínétől, úgyhogy semmit nem láttam a katasztrófából, nem láttam, hogy emberek haltak meg, sérültek meg, és a többi. Miközben sétáltam, láttam, ahogyan a szurkolók elképedve néznek, és olyanokat mondanak, hogy »úristen, ez borzalmas, milyen szörnyű dolog«. Azt gondoltam magamban, hogy »emiatt jöttetek ide, balesetet akartatok látni, és egy nagy bukásban volt részetek«.”
Ilyen bukást azonban épelméjű ember nem akar látni. Levegh ugyanis már csak annyit tudott tenni, hogy felemelt kézzel jelzett csapattársának, mielőtt nekicsapódott az Austin Healey-nek, amely a levegőbe katapultálta őt. A Mercedes a pálya mellett becsapódott, majd lényegében felrobbant, és a különböző alkatrészek a nézőtérre repültek, egyes elemek 100 méterrel később álltak meg. Ezalatt pedig jó néhány szurkolót eltaláltak, akadt, akit lényegében lefejeztek. Összesen több mint 80 néző vesztette életét, és rengetegen megsérültek. Természetesen a francia versenyző sem élte túl a balesetet.
Ahogyan arra ő is utalt, Macklin még jó néhány métert tett meg, és örülhetett, hogy a többiek ki tudták kerülni. Ezalatt előbb a bal oldali falba csapódott be, majd becsúszott a bokszutcába, és egy rendőrt, egy fotóst, valamint két, a szervezésben részt vevő személyt gázolt el, akik szintén súlyos sérüléseket szenvedtek. Ezután ismét a pálya bal oldala felé haladt, ahol végül megállt.
This week’s ep is about the 1955 Le Mans disaster. Here’s the moment Pierre Levegh launched into the air after running into the back of Lance Macklin. Mike Hawthorn who was in front of both of them and who’d braked for the pits is on the left pic.twitter.com/47ByxMTgrR
— Do Go On (@DoGoOnPod) February 13, 2022
Miután kiszállt az autóból, azonnal Hawthornt hibáztatta, akivel egyébként baráti viszonyt ápolt.„Közvetlenül elém húzódott, és beletaposott a fékbe” – jelentette ki, majd „istenverte idiótának” nevezte az akkor 26 éves versenyzőt. Nem sokkal később a „vádlott” odament hozzá, és bocsánatot kért tőle, mondván, „majdnem megöltelek”, és „megöltem azokat az embereket”. Hozzátette, hogy soha többé nem fog versenyezni.
Ez utóbbit persze nem tartotta be, sőt, miután volt ideje átgondolni, jelentősen változtatott álláspontján. Kijelentette, hogy a kezével jelezte Macklinnek, hogy mire készül, akinek szerinte lett volna ideje reagálni, ahogyan a többieknek is, és leszögezte, nem tartja magát felelősnek az esetért. Na de akkor ki volt a hibás?
Nos, ebben a kérdésben mindhárom közvetlen érintett neve felmerült. Az utókor talán leginkább Hawthornra húzza rá a vizes lepedőt, de Macklint azzal vádolták, hogy elvesztette az irányítást az autója felett, míg az akkor már közel 50 esztendős Levegh esetében az életkorral, illetve az esetlegesen megkopott reflexekkel kapcsolatos problémák merültek fel.
A rendőrség természetesen kivizsgálta a történteket, és azt a döntést hozta, hogy nincs kizárólagos felelőse a tragédiának. Később Macklin is erre az álláspontra helyezkedett. „Az esetet legfőképpen a verseny sebessége idézte elő – utalt a már akkor is elképesztően gyors autókra. – Nem mondanám, hogy egy konkrét személy lenne a felelős.”
.
🏁Mercedes-Benz 300 SLR 1955 #LeMans 🏁The horrible accident of Le Mans, 1955.
Pierre Levegh’s Mercedes-Benz 300 SLR ran into Lance Macklin’s Austin-Healey 100 and crashed into the audience, killing 83 spectators and Mr. Levegh himself. The crash resulted in a new pit … pic.twitter.com/YIU3HzVY53— 🏁 Internal-Combustion.com (@VintageLastFlag) September 24, 2023
Macklin neve tehát örökre összekapcsolódott a Le Mans-i tragédiával, de természetesen karrierje és élete nem csak ebből állt. Többek között ezért is készült el életrajzi könyve, ’A Race with Infamy’ címmel. Persze Jack Barlow műve is kitér az 1955-ös eseményekre, bár néhol megkérdőjelezhető a hitelessége az ehhez hasonló mondatok miatt: „Aznap éjjel Macklin rosszul aludt, a fejében Hawthorn féklámpájának képe villant fel.”
A könyv kitér arra, hogy Macklin gazdag szülők gyerekeként nőtt fel. Többek között az Invicta és a Railton autómárkákat is édesapja, Noel Macklin alapította. Lance-nek azonban nem volt üzleti érzéke, így kicsit úgy tűnt, mintha egész életét pénzhiányban élte volna le. Persze ennek ellenére is bejárta a világot, legalábbis annak jelentős részét.
A második világháborúban egy motoros torpedóhajó parancsnoka volt, majd versenyzésbe kezdett. 1950-ben már Le Mans-ban indult, ahol kategóriagyőzelmet aratott, amit egy évvel később megismételt, ráadásul akkor már harmadik lett összesítésben. Pontosan ugyanilyen eredménnyel zárt a három évvel későbbi Sebringi 12 órás viadalon.
Emellett a Forma–1-ben is rajthoz állt, egészen pontosan tizenöt hétvégéből tizenháromszor. 1952 és 1954 között egy nem túl versenyképes HWM-mel küzdött a többiekkel, majd az 1955-ös Brit Nagydíjon, a tragédia utáni egyetlen versenyén egy Maseratival pályafutása legjobb eredményeként nyolcadikként ért célba. Ekkor a Stirling Moss nevét viselő csapatnál szerepelt, és az ezt a futamot megnyerő honfitárs volt az, aki „eltékozolt tehetségként” emlegette Macklint.
Ajándékba kapott győzelemmel indult a történet, amelynek Hamilton írta a jubileumi fejezetét?
Persze erre volt is oka, hiszen előfordult, hogy ha egy nő társaságában jól érezte magát, akkor egyszerűen nem jelent meg a pályán. Spa-Francorchamps-ban pedig egyszer azért állt meg az Aston Martinjával, hogy szerezzen egy sört. Ezt még talán James Hunt – aki ma ünnepelné 77. születésnapját – is megirigyelte volna.
30 éve halt meg Räikkönen bálványa, akiről mindenkinek a szex, a drogok és az alkohol jut eszébe
Visszavonulása után csatlakozott a Facel Vega párizsi exportrészlegéhez. Bár 1983-ban a vállalat csődbe ment, de addigra Macklin már elmondhatta magáról, hogy Mick Jaggernek, a Rolling Stones énekesének is eladott egy darabot. Egyszer egy csipszboltot is megvásárolt, amelynek vezetését akkori feleségére bízta. „Barátként és szeretőként nagyszerű volt, de férjként és családfenntartóként katasztrofálisnak bizonyult” – mondta az érintett.
Később Spanyolországba költözött, de ott már nem volt teljesen egészséges: a könyv arra is kitér, hogy azt hitte, az ottani rádióban róla és a Le Mans-i balesetről beszélnek. Élete utolsó időszakát az Egyesült Királyságban, Angliában élte le. Éppen 22 éve, 2002. augusztus 29-én távozott az élők sorából, négy nappal 83. születésnapja előtt.