back to top
2024. október 09. 18:12

KezdőlapF1Piastri a mérnökével, a McLaren magával „szállt szembe” – így győzték le...

Piastri a mérnökével, a McLaren magával „szállt szembe” – így győzték le a Ferrarit és a Red Bullt

-

Oscar Piastri remek győzelmet aratott az Azeri Nagydíjon, pedig a futam eső részében nagyon nem neki állt a zászló. Alapvetően három tényező tette lehetővé, hogy előbb maga mögött tartsa Sergio Pérezt, majd megelőzze Charles Leclerc-t.

Nem feltétlenül eseménydús, de kifejezetten izgalmas és feszültséggel teli futamot hozott az Azeri Nagydíj vasárnap. Oscar Piastri azok után szerezte meg pályafutása második győzelmét, hogy egy szép manőverrel megelőzte a verseny első etapját uraló Charles Leclerc-t, majd közel 30 körön át ellenállt a monacói pilóta próbálkozásainak. A The-Race.com összeszedte, melyik három tényező hozta el a sikert a McLarennek a Ferrarival és a Red Bull-lal szemben.

Merthogy ahhoz, hogy egyáltalán szóba jöhessen Leclerc megelőzése, előbb Sergio Pérezt kellett maguk mögött tartaniuk. A bikások nehéz helyzetben voltak, ugyanis tudták, hogy ha a 13. körben kihozzák a 34 esztendős versenyzőt, akkor a keményeken rajtoló Lando Norris mögé fog visszajönni, ha viszont nem, akkor Carlos Sainz jó eséllyel eléjük vághat.

Nos, Pérez végül abban a körben teljesítette a kerékcseréjét, és valóban a brit pilóta mögé tért vissza. A McLaren pedig ezen a ponton bizonyos értelemben ellentmondott korábbi kommunikációjának, hiszen a hétvége egyik beszédtémája volt, hogy mostantól Norris bajnoki esélyeit priorizálják, adott esetben Piastri feláldozásával. Ehhez képest viszont most őt kérték meg arra, hogy tartsa fel Pérezt a pálya közepén, így csapattársa meg tudja őrizni a pozícióját vele szemben.

Persze mindez teljesen logikus lépés volt, a végeredményt látva pedig maximálisan bejött: Piastri a 15. körben állt ki, és Norris segítségének köszönhetően valóban Pérez elé tért vissza, míg a bajnokság második helyezettje összességében semmit nem vesztett a lassabb tempóval. Ekkor viszont még nem tűnt reálisnak, hogy Leclerc is elkapható lesz.

Piastri földöntúli védekezéssel győzte le Leclerc-t az azeri sikerért, Pérez és Sainz nagyot csattant a végén

A verseny elején Piastri igyekezett tartani a Ferrari tempóját, ám ennek az lett az eredménye, hogy elhasználta az abroncsait, és a 14. kör végére közel 6 másodpercesre nőtt a különbség. Az ausztrál pilóta azonban egy körrel korábban állt ki ellenfelénél, majd közel 3 másodperccel gyorsabb kivezető kört futott. A 17. kör végén körülbelül 1,3 másodpercre csökkent a differencia, majd a 19. kör elején a McLaren már ott volt közvetlenül a Ferrari mögött.

„A legutóbbi etapban Leclerc megtámadásával kissé tönkretettük az első gumikat – közölte Piastrival versenymérnöke, Tom Stallard. – Ezt ne ismételjük meg, legyünk okosak.” A 23 éves pilóta azonban figyelmen kívül hagyta az utasítást, mondván, Leclerc gumijai még három kör alatt sem melegedtek be teljesen, és a 20. kör elején egy szép manőverrel átvette a vezetést. A megmozdulás nem volt kockázatmentes, Piastri saját elmondása szerint is csak 50 százalékot adott magának, de végül bejött, és átvette a vezetést.

„Amikor láttam, hogy mennyire közel vagyunk egymáshoz, tudtam, hogy azonnal meg kell előznöm – fogalmazott. – Láttam egy kisebb lehetőséget, és éltem vele. A tiszta levegő sokat segített az abroncsoknak. Ha [akkor] nem hajtom végre a manővert, soha nem tudtam volna megcsinálni, mert a piszkos levegőben az ember elhasználja a gumikat hátul.”

„Nem gondoltam, hogy ennek ekkora jelentősége lesz – vázolta Leclerc a saját nézőpontját. – Azt hittem, hogy a DRS-t használva vele maradhatok, miközben óvom a gumikat, és később megkísérelhetem az előzést. Az egyenesekben azonban túl lassúak voltunk. Kicsit rosszul ítéltem meg a helyzetet, aminek súlyos következménye lett.”

Valóban, Leclerc közel 30 körön át követte Piastrit, általában DRS-távolságon belülről. Érdemi támadást azonban nem tudott intézni ellene, amiben vélhetően komoly szerepet játszott a McLaren hajlékony hátsó szárnya. A közösségi médiában elterjedt egy kép, amelyen látszik, hogy nagy sebességnél látványosan megnő a rés a felső és az alsó elem között, csökkentve ezzel a légellenállást.

A drukkerek kiakadtak – a McLaren trükkös hátsó szárnya miatt nyert Bakuban? (videó)

Leclerc abroncsai végül három körrel a célba érés előtt adták fel, onnantól kezdve pedig már csak egy hiba tudta volna megfosztani Piastrit a győzelemtől. A monacói versenyző tempójának visszaesése viszont közvetetten előidézte a Carlos Sainz és Sergio Pérez közötti ütközést, amelyet a sportfelügyelők végül versenybalesetnek nyilvánítottak.

Leclerc miatt ütközhetett össze Sainz és Pérez, de egyikük sem érti, hogy mi szükség volt rá

Friss