back to top
2024. december 18. 09:40

KezdőlapF1„Láttunk néhány kellemetlen dolgot" – az egyik ápoló is részt vehetett Michael...

„Láttunk néhány kellemetlen dolgot” – az egyik ápoló is részt vehetett Michael Schumacher családjának zsarolásában

-

Kezdetét vette a 2013-as síbalesete óta a világtól elzártan élő Michael Schumacher családja ellen elkövetett zsarolási kísérlettel vádolt három férfi tárgyalása, és az egyikük rögtön az első napon megvádolta a hétszeres világbajnok egyik korábbi ápolóját, mondván segített nekik hozzájutni a Schumachert ábrázoló több mint 1500 fotóhoz, több száz videofelvételhez, valamint orvosi dokumentumokhoz.

Tegnap elkezdődött annak a három férfinak a tárgyalása, akik 15 millió eurót akartak kizsarolni Michael Schumacher családjától azért, hogy ne hozzák nyilvánosságra a 2013 decemberében súlyos síbalesetet szenvedett, azóta a világtól elzártan, teljes titoktartás mellett élő és ápolt hétszeres világbajnokról készült fotókat és videókat.

Mint az már korábban kiderült, a Schumacherék által 2012-től 2020-ig biztonsági emberként alkalmazott 53 éves Markus Fritsche, annak Daniel Lins nevű (az anyja leánykori nevét használja) 30 éves fia, illetve Fritsche szintén 53 éves, kidobóként dolgozó barátja, Yilmaz Tozturkan több mint 1500 fotóhoz és 200 videóhoz jutott hozzá négy USB-meghajtón és két külső merevlemezen Schumacherről. A férfiak azt tervezték, hogy 15 millió eurót zsarolnak ki a családtól, amely ha nem fizet, közzéteszik a megszerzett file-okat a darkweben. Végül a német és a svájci rendőrség összehangolt akcióval kapcsolta le őket, a tárgyalásuk pedig a minap kezdődött meg a németországi Wuppertalban.

Ennyit tudunk arról, milyen állapotban van Michael Schumacher – 10 éves a tragikus baleset

És már a tárgyalás első napján eddig nem ismert részletek láttak napvilágot, képbe került ugyanis egy ápolónő, számolt be róla a Daily Mail. A brit lap nem fedte fel a vádiratban „részt vettként” feltüntetett nő kilétét – akit tanúként idéztek be, de nem jelent meg –, Tozturkan ugyanakkor azt állította, hogy az ellopott file-okat egy ápolónőtől kapta. „Fritsche azt mondta, hogy az ápolónőnek pénz kell. A terv az volt, hogy eladjuk az anyagot, majd három felé osztjuk a pénzt köztem, Fritsche és az ápolónő között. Én nem találkoztam az ápolnővel, csak egy képet láttam róla és ennyi” – mondta Tozturkan.

A nőt egyelőre nem vádolják semmivel, viszont a svájci hatóságok jelenleg is vizsgálják, hogy volt-e bármilyen közvetlen szerepe a bűncselekmény elkövetésében. A Linkedinről azóta törölt önéletrajza szerint egyébként négy nyelvet beszél (francia, angol, arab és német), és VIP ellátásra, valamint neurológiai rehabilitációra szakosodott.

Sabine Kehm, Michael Schumacher menedzsere és a család egyik bizalmasa a tárgyalás első napján elmondta, feltűnt neki, hogy a nő látszólag nagyon jól kijött Fritsche-vel. „Emlékszem, láttam Fritsche-t és ezt az ápolót, ahogy kettesben beszélgetnek. Nagyon jól kijöttek. Végül azonban [az ápolónő] elment, mert problémáink voltak vele, azzal, ahogyan dolgozott. Láttunk néhány kellemetlen dolgot. Először az ápolónő, majd Fritsche távozott [az állásából].”

Sajtó: Autóhangokkal stimulálják Schumacher agyát

Kehm nem részletezte, hogy pontosan mit láttak, de további részleteket is megosztott. „Volt egy számítógép, amelyhez az ápolók és az orvosi személyzet férhetett hozzá, nekik voltak belépési kódjaik, és ha valaki más is belépett, azt észrevettük. Corinna [Schumacher, Michael Schumacher felesége] és én automatikusan [az ápolónőre] gyanakodtunk, csak ő lehetett az.”

Tozturkan a tárgyaláson elmondta, hogy a file-ok között nemcsak fotók és videók, hanem orvosi feljegyzések is találhatók, Heike Puschmann, a család egy másik alkalmazottja pedig úgy fogalmazott: „Az ügyészek szerint az anyag nagyon személyes információkat tartalmaz, amelyek Schumachert ábrázolják a családjával a síbaleset előtt és után.” Puschmann arról is beszélt, hogy Fritsche három havi végkielégítést kapott a családtól, és ezt kevesellte, és emailt írt neki arról, hogy amennyiben nem kap több pénzt, ártani fog Schumacheréknek.

Álpap, rejtélyes haláleset, fotózó „barát” – esetek, amikor elárulták Schumachert

Az ápolónőből is vádlott lehet

„Az ügyfelem nagyon keveset tud erről a nőről, egy fotót látott róla egyszer, nincs kapcsolatban vele és nem ismeri őt – mondta a tárgyaláson Oliver Doelfs, Tozturkan ügyvédje – Az ápolónő Svájcban él, a német hatóságok pedig nem kérdezhetik ki őt. Úgy tudjuk, folyamatban vannak eljárások ellene, de ragaszkodnak ahhoz, hogy nem adnak ki nekünk információt.”

Később a wuppertali bíróság pedig az alábbi közleményt juttatta el a Daily Mailnek:

„Az ügy egyik vádlottja egy korábban a Schumacher családnál dolgozó ápolónőt vádolt meg azzal, hogy részt vett a bűncselekményben. Az ügyészség a nyomozás jelenlegi állása alapján részletesen értékeli ezeket a kijelentéseket. Ezután születik döntés arról, hogy kell-e nyomozást indítani a vádlott ellen. Még eldöntendő, hogy a vádlott az ápolót beidézi-e, és tanúként hallgatja-e ki a wuppertali bíróság.

Tozturkan ügyvédje a Daily Mailnek pedig azt mondta: „Azt is láthatták, hogy a tanúk szerint az ápolónő és Fritsche közel álltak egymáshoz, és látszólag több volt közöttük munkakapcsolatnál. Technikailag [az ápolónő] nem köteles beszélni, mert Svájcban él és azzal gyanúba keverheti magát, úgyhogy most a bíróságon múlik, hogy beidézik-e őt.”

„Hiányzik a régi Michael” – öccse is megszólalt Michael Schumacher síbalesetéről

Friss