KezdőlapF1Elnevezik a Hungaroring kanyarjait, az egyikről már tudni is, kinek a nevét...

Elnevezik a Hungaroring kanyarjait, az egyikről már tudni is, kinek a nevét kapta

-

Rohamosan közeleg a 40. Magyar Nagydíj időpontja, a megújuló Hungaroring pedig kezdi elnyerni végleges formáját. A helyszínen tekintettük meg, hogy áll az építkezés, máris mutatjuk, mit láttunk!

Talán a megszokottnál is nagyobb esemény lesz a 2025-ös Forma–1-es Magyar Nagydíj, hiszen idén 40. alkalommal látogat hazánkba a mezőny. Ráadásul éppen az aktuális versenyre fog elkészülni – részben – a vadonatúj paddock épület, valamint a modern főtribün.  Az építkezés az előzetesen vázolt ütemtervnél is gyorsabban halad, viszont a mostani esztendőben még néhány ideiglenes megoldást is kénytelen alkalmazni a Hungaroring, hiszen a főépület felső szintjét csak jövőre fogják átadni, emiatt a versenyirányítás is kihelyezett munkaállomáson fogja levezényelni az idei Magyar Nagydíjat.

A szurkolóknak jó hír, hogy nem kell az F1-es futamig várni, ha a Ringen szeretnének akciót látni, ugyanis júliusban GT Opent rendeznek. A Hungaroring vezetésének nem titkolt célja, hogy ezen az eseményen tesztelje az új technikai berendezéseket – tudatta Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója a hétfő reggeli sajtótájékoztatón.

Fotókon a felújítás jelenlegi állapota:

Ezzel egyidőben azt is bejelentették, hogy a gyors munkavégzés miatt újabb öt szektort tudnak megnyitni a főtribün felső traktusában a nézőknek, ami hozzávetőleg 600 extra jegyet jelent. Ezzel kapcsolatban Gyulay Zsolt kiemelte, idén is teltházra számítanak. Az idei évtől Platinum néven futó lelátó tetőszerkezete egyébként már a helyén, jelenleg a szigetelése zajlik. A fő tartóelemeket nem meglepő módon darukkal emelték a helyükre, ezekből mindent egybevetve 12-őt használtak, hétfőn viszont már csak 2 állt ezekből, március végére pedig a maradékot is elbontják.

A sajtótájékoztatón arról is szó esett, milyen különlegességekkel készülnek a kerek évfordulóra. A 4-es kanyart hivatalosan is elnevezik Nigel Mansellről, akinek a kézlenyomata is odakerül; a többi kanyar elkeresztelését viszont a szurkolókra bízzák. Minden javaslatot szívesen fogadnak, viszont a végső döntést egy szakmai zsűri fogja meghozni. Emellett különleges érmesort is kibocsát a pénzverde, valamint arra is ígéretet tettek, hogy a fővárosban is több F1-es aktivitással találkozhatnak majd a szurkolók a futam ideje alatt.

Bár egyre több klasszikus európai versenyhelyszín státusza veszélyben a F1-es versenynaptárban, úgy tűnik, a Hungaroring hosszútávú jövője is biztosított. Mint ismert, Magyarország 2032-ig szerződéssel rendelkezik, viszont – nem kis részben a felújítás miatt – jelenleg szinte biztosra vehető, hogy azt követően is évente hazánkba látogat majd a száguldó cirkusz, még a rotációs rendszer sem merült fel, amelybe például a belgiumi Spa-Francorchamps kényszerül.

Végre megújul a Hungaroring – így fog kinézni! (videó, képek)

Friss