KezdőlapF1Senna a fájdalomtól jajgatva, 6.-ban ragadt váltóval nyert az esőben, majd kiszállni...

Senna a fájdalomtól jajgatva, 6.-ban ragadt váltóval nyert az esőben, majd kiszállni sem tudott az autóból

-

Saját elmondása szerint nem a legjobb, de mindenképpen legnehezebb győzelmét aratta Ayrton Senna 34 évvel ezelőtt.

Ma 34 éve, hogy 1991. március 24-én Ayrton Senna életében először tudott nyerni hazai pályán. A pályafutása legnehezebb – nem a legjobb, mert annak végig az 1985-ös portugáliai sikerét tartotta – győzelmét arató brazil klasszis egy ideig senkitől és semmitől sem zavartatva robogott a célig, és úgy tűnt, nyolcadik próbálkozásra simán összejön neki az interlagosi diadal, ám a technika végül közbeszólt, az autójából ugyanis elkezdtek „eltűnni” a sebességi fokozatok.

Ennek a vége az lett, hogy Sennának 6.-ban ragadt váltóval, az esőben kellett elevickélnie a célig – eközben a McLaren tagjai a jajveszékelését hallgatták a rádióban – úgy, hogy a végére már mindene görcsölt. Nem véletlenül szakadt ki belőle a célvonal átszelése után az azóta sokszor sok helyen lejátszott, állatias üvöltés, amiben egyszerre volt benne az öröm, a megkönnyebbülés és minden fájdalom.

Hogy pontosan hogyan tudott Senna ilyen körülmények között is nyerni, és mit mondott a győzelme után, az az 1991-es Brazil Nagydíjat részletesen feldolgozó cikkünkből derül ki alább.

A fájdalomtól önkívületben üvöltő Senna a mai napon égett bele örökre az F1-rajongók emlékeibe (videó)

Friss