back to top
2025. április 23. 20:47
Többi

    KezdőlapF1Nem Verstappen és nem a Ferrarik – ez a pilóta lehet a...

    Nem Verstappen és nem a Ferrarik – ez a pilóta lehet a McLarenek legnagyobb kihívója Japánban?

    -

    Bár a második szabadedzést többször is meg kellett szakítani, a Japán Nagydíj pénteki napja alapján így is kirajzolódott, hogy a McLaren tűnik a legerősebbnek, az első számú kihívójuk pedig George Russell lehet. A Red Bullnál debütáló Yuki Tsunoda egy körön felvette a versenyt Max Verstappennel, de a hosszú etap során messze volt tőle.

    Abból a szempontból semmiképpen sem alakult ideálisan a Japán Nagydíj pénteki napja, hogy az általában releváns második szabadedzés ezúttal nem igazán mondható reprezentatívnak, mivel négyszer is megszakították. Az viszont így is látszott, hogy az első szektor újraaszfaltozása meghozta az eredményét, ugyanis az azonos pályaeseménnyel összevetve a mostani legjobb körök 1 másodperccel voltak gyorsabbak a tavalyiaknál, ahogyan azt Mark Hughes a The-Race hasábjain kiemelte.

    Tsunoda jól kezdett Japánban, Norris nyitott az élen

    A sok piros zászló miatt helyi idő szerint délután nem volt érdemi versenyszimuláció, de az első gyakorláson azért többen is végeztek ilyen jellegű felkészülést a hétvégére. Az alábbiakban láthatóak lesznek a körátlagok, amihez annyit tennénk hozzá, hogy egyrészt a feltüntetett pilóták közül csak a két Red Bull ment lágy gumikon, a többiek közepeseket használtak, másfelől az egyébként meglehetősen erős szél iránya szombatra váratóan 180 fokkal változik.

    Lángoló pálya, rommá törő Alpine, kicsúszó Alonso tették használhatatlanná a második szuzukai edzést

    Az élcsapatok körátlagai:

    Lando Norris 1m33.36 (7 kör)
    Oscar Piastri 1m33.44 (7 kör)
    George Russell 1m33.49 (10 kör)
    Charles Leclerc 1m33.57 (8 kör)
    Lewis Hamilton 1m33.77 (6 kör)
    Andrea Kimi Antonelli 1m34.43 (9 kör)
    Max Verstappen 1m34.43 (8 kör)
    Yuki Tsunoda 1m35.09 (5 kör)

    Ehhez hozzáadva az egy körön látott teljesítményt, egyértelműnek tűnik, hogy szombaton és vasárnap is a McLaren lesz a legnagyobb esélyes. Hogy csapaton belül miként alakulhat az erősorrend, azt nehéz megmondani: bár Piastri a második tréningen gyorsabb volt Norrisnál, az elsőn viszont nem tudott reprezentatív időt futni, mivel a lágy gumis köre rosszul sikerült, majd versenyszimulációra váltott.

    Ahogyan a Kínai Nagydíj „normál” időmérőjén és főfutamán, úgy ezúttal is Russell lehet a legnagyobb kihívó, aki az első szabadedzésen 163 ezreddel maradt el honfitársától, míg hosszabb távon körönként átlagosan 12 század volt a különbség. A Mercedes elsősorban az S-kanyarokban nagyon gyors, sőt, még az azt követő emelkedőn is minimálisan vezet. A McLaren a Spoon-kanyarban kerül óriási előnybe, amelynek a háromszoros futamgyőztes csak a felét tudja ledolgozni a pálya végi sikánban.

    Ami csapattársát, Antonellit illeti, az olasz versenyző egyelőre kicsit jobban küszködik. Legalábbis a pálya első részén, ugyanis a harmadik szektorban ő a leggyorsabb, és úgy véli, képes lesz majd előrelépni. „Alig várom, hogy egyre inkább felépítsem az önbizalmamat a hétvégén – nyilatkozta. – Az autó egyensúlya jónak tűnik, és tudom, hogy még többet ki tudok belőle hozni.”

    Négy különböző intézkedéssel készül az FIA, hogy elkerülje a szuzukai tűzriadókat

    Mind egy körön, mind a versenytempót illetően a Ferrari jön az erősorrendben. A végeredményt tekintve Leclerc és Hamilton igencsak közel voltak egymáshoz az első szabadedzésen, viszont a hosszú etapon a monacói versenyző átlagosan 2 tizeddel volt gyorsabb csapattársánál. A Scuderia pilótái a második és a harmadik szektorban 3 tizedet kaptak Russelltől, ami arra utal, hogy nem képesek fenntartani a gumik teljesítményét egy teljes körön keresztül.

    Az első szektorban nagyszerűen érzem magam – kezdte a hétszeres világbajnok. – Ott igazán lehet nyomni, különösen az új felületen. Az első szabadedzésen nem volt annyira jó az egyensúly, mint amennyire lehetett volna, de nagyot léptünk előre a tréningek között, és elégedett vagyok az általunk követett iránnyal.”

    Egy körön Verstappen nem maradt el túlságosan a Ferrariktól, mindössze 14 ezred volt a hátránya Hamiltonnal szemben a nyitótréningen. Norrishoz képest viszont már több mint fél másodperc volt a különbség, ami meglehetősen aggasztó a Red Bull esélyeit illetően. A hosszú etapon ráadásul már a többi riválistól is jelentősen elmaradt, igaz, ez részben az eltérő gumikeveréknek tudható be.

    Ha Lawson 2125-ig vezetné a Red Bullt, akkor se lenne elég gyors korábbi főnöke szerint

    Különböző dolgokat próbáltunk ki az autóban, és sok minden nem úgy működött, ahogyan szerettük volna – fogalmazott a címvédő. – Elég nehéz összerakni a kört. Itt meglehetősen nagy önbizalomra és elköteleződésre van szükség, és jelenleg úgy érzem, van még min dolgoznom. Lágy gumin voltam, amely sok menedzselést igényel, és nem igazán lehet erőltetni.”

    Csapattársa, Tsunoda viszont annál elégedettebb lehet, figyelembe véve, hogy milyen elvárásokkal vágott neki a hétvégének. Az eső gyakorláson körről körre közeledett a holland versenyzőhöz, és végül alig több mint 1 tizeddel kapott ki tőle. Igaz, a versenyszimuláción már jóval nagyobb volt a differencia. „Kicsit más, mint amit a szimulátorban tapasztaltam, az autóban való érzés szempontjából picivel több, mint amire számítottam – mondta. – A valós kocsiban ez kissé szélsőséges.”

    A Red Bull vélhetően mellélőtt a gumiválasztásával, hiszen a lágy abroncsok nagyon hamar elkezdtek szemcsésedni, és jelentős volt a lemaradás a közepes változathoz képest. Ami a várható stratégiát illeti, Szuzukára két kiállás a jellemző, de a Pirelli és a csapatok is úgy gondolják, hogy az új aszfalton könnyen meg lehet csinálni az egy kerékcserét a közepes, illetve a kemény abronccsal.

    Az élcsapatokon túl a Racing Bullsra érdemes odafigyelni, melynek pilótái ígéretes pozícióban zárták a második szabadedzést, bár a képet árnyalja a sok megszakítás. A Red Bull által lefokozott Liam Lawson folyamatosan 1 tizedre volt Isack Hadjartól, és mindketten magabiztosnak tűnnek az autóban. Rajtuk kívül Fernando Alonso volt kiemelkedő az 1-es szektorban, olyannyira, hogy mielőtt magyar idő szerint reggel eldobta az Aston Martint a Degner 1-ben, minden addiginál gyorsabban ment át a pálya első szakaszán.

    Csempészés és menekülés a diktatúrából, avagy miért egy németről nevezték el a szuzukai kanyart?

    Friss