Napra pontosan 115 éve született Guy Moll, aki rövid pályafutása alatt is megmutatta, hogy rendkívül tehetséges. Egy rejtélyes baleset miatt azonban nagyon korán életét vesztette.
Kvízkérdésnek is elmenne, hogy ki az első afrikai versenyző, aki megnyerte a Monacói Nagydíjat, mindezt Enzo Ferrari csapatával? Nem, nem Jody Scheckter, ő csak akkor lenne helyes megoldás, ha csupán F1-es Monacói Nagydíjakról lenne szó. Azonban évtizedekkel korábban volt valaki, akinek ezt szintén sikerült elérnie, ám pályafutása fájdalmasan rövid ideig tartott.
Guy Mollról, avagy Guillaume Laurent Mollról van szó, aki éppen 115 éve, 1910. május 28-án látta meg a napvilágot. Legalábbis a források leggyakrabban ezt állítják, de születési dátuma nem teljesen egyértelmű, hiszen akad, ahol 1912-t vagy 1913-at írnak, sőt, egy könyvben 1915-öt említenek, ez azonban a későbbiek ismeretében igencsak valószínűtlen, és a továbbiakban is az 1910-es évvel számolunk.
Moll francia apa és spanyol anya gyermekeként született, és bár francia állampolgár volt, de egyben afrikai is. Ha manapság valaki „leafrikaizik” egy francia embert, akkor erősen felmerül a rasszista indíttatás, ám akkoriban erről még szó sem volt. A két szülő ugyanis a 20. század elején kivándorolt Algériába, amely még sokáig francia gyarmat volt, és gyermekük már ott látta meg a napvilágot.
Moll 1930-ban kezdett el versenyezni. Kezdetben algériai viadalokon indult, és teljesítményének köszönhetően a Grand Prix-pilótaként és egy kereskedelmi vállalat üzemeltetőjeként is tevékenykedő Marcel Lehoux hamar felfigyelt rá, és az Oráni, valamint a Casablancai Nagydíjra biztosított neki egy Bugattit. Végül mindkét viadalon kiesett, de előbbin még vezetett is.
Lehoux 1932-ben átvitte Franciaországba honfitársát, hogy az megtapasztalja az európai versenyzést. Első ottani futamán, a Marseille-hez közeli Miramas pályán úgy lett harmadik, hogy az utolsó sorból indult, és az akkoriban az egyik legjobbnak számító Alfa Romeót hajtó Raymond Sommert, valamint kora legnagyobb legendáját, Tazio Nuvolarit üldözte.
Így rontotta el Hitler és a náci vezérkar ünnepét minden idők egyik legnagyobb versenyzője
1933-ban tovább bontogatta szárnyait. Pau-ban úgy lett második pont Lehoux mögött. Ebben talán nem is az volt a legnagyobb bravúr, hogy korábban nem ment azon a pályán, hanem az, hogy az előző napi vihar miatt havas volt a pálya. Az év későbbi részében a családi kasszához hozzányúlva vette egy Alfa Romeo 8C2300-ast, amely ugyanakkor teljesítménye elmaradt az akkoriban a legkorszerűbbnek számító P3-astól.
Az esztendő hátralévő részében több dobogót is szerzett, ráadásul Reimsben kis híján nyerni is tudott. A monzai második helye szintén emlékezetes lehetett volna, főleg a leggyorsabb körével megspékelve, ám az összesen három halálos áldozattal járó két baleset beárnyékolta a versenyt. Moll egyébként a rajt előtt figyelmeztette a pályabírókat a csúszós pályára, ám mindhiába.
1934-re aztán újból szintet lépett, ugyanis nem más szerződtette őt, mint Enzo Ferrari. Bár a Commendatore már akkor is működtetett egy Scuderia Ferrari elnevezésű csapatot, ám ez nem a mai formájában ismert istálló volt, hiszen akkor még nem gyártottak saját autókat, hanem lényegében az Alfa Romeo gyári alakulataként funkcionáltak.
Az olasz sajtóban megpendítették, hogy Mollt csak a pénzéért szerződtették, ám Enzo Ferrari rendre cáfolta ezeket a híreszteléseket. A francia pilóta pedig szinte rögtön elhallgatta kritikusait, hiszen megnyerte a hatodik alkalommal megrendezett Monacói Nagydíjat. Sokáig csapattársa, a hazai pályán versenyző Louis Chiron vezetett, ám egyrészt a hajrára meghibásodott az autója, másrészt a legvégén megpördült, így meg kellett elégednie a második hellyel.
1934 Monaco Grand Prix.
Enzo Ferrari and race winner Guy Moll(Scuderia Ferrari) Alfa Romeo Tipo B/P3.
Louis Chiron finished second for Scuderia Ferrari in the Alfa Romeo Tipo B/P3,René Dreyfus finished third for Automobil E. Bugatti in the Bugatti T59.#F1 #RetroF1… pic.twitter.com/BAw5ze1rLf
— kris van Ditshuizen (@KrisVanD2) April 4, 2025
Egy hónappal később Moll Tripoliban második lett. Ezúttal egy másik csapattársával, Achille Varzival küzdött a győzelemért, akit az utolsó kanyarban meg is támadott, később pedig meggyanúsította, hogy megpróbálta őt leszorítani. Ezt követően a lényegében két hosszú egyenesből álló AVUS-on nyerni tudott, de a rivalizálás folytatódott.
A Francia Nagydíjra Enzo Ferrari csak három autót nevezett, és Moll kispadra szorult. A futam egy pontján azonban Carlo Felice Trossi behajtott a bokszba, miután az első és a harmadik fokozata is elment. A francia versenyző viszont átvette az autót, és végül olyannyira be tudta hozni, hogy végül harmadikként intették le.
A legendás Targa Florión második lett, majd augusztusban jött a pescarai viadal, amelynek helyszíne később a Forma–1 történetének leghosszabb pályájaként vonult be a történelembe. Az esős és szeles futamon a Mercedest hajtó Luigi Fagiolit üldözte a vezetésért, amikor utolérte a szintén egy Ezüstnyíl volánja mögött ülő Ernst Hennét.
Moll egy szűk egyenesben próbálta meg végrehajtani a lekörözést, és ekkor megtörtént a tragédia. 270 km/h-s sebességnél ugyanis elveszítette az irányítást az autója felett, és árokba hajtott. 50 méteren át kétségbeesetten próbált visszatérni a pályára, ám az egyik első kereke átment egy csatornafedélen, az autó pedig megpördült, és mintegy 220 km/h-val egy kis híd korlátjának csapódott.
Az Alfa Romeo a levegőbe repült, átfordult a tengelye körül, sofőrje pedig kiesett belőle. A kocsi még 400 méteren át pörgött-forgott-csúszott, majd egy ház falának csapódva állt meg. Ami Mollt illeti, a segítségére siető nézők találták meg, ám esélyük sem volt megmenteni, és már a helyszínen halottnak nyilvánították.
Un 27 de mayo de 1934 se corría el IV Avusrennen en Avus, a las afueras de Berlin. El joven y talentoso Guy Moll vencía con un Alfa Romeo Tipo B/P3 Streamliner de la Scuderia Ferrari, delante de Achille Varzi en un Tipo B/P3 normal y de August Momberger en un Auto Union Type A pic.twitter.com/tLcU436jh4
— Jose Miguel Vinuesa (@Josemivn) May 27, 2025
A baleset valódi oka máig tisztázatlan. A hivatalos vizsgálat szerint Moll egy oldalról érkező széllökés miatt vesztette el az irányítást, ám a sajtóban ezt nem tartották logikusnak, legyen szó, akármelyik irányról. A szemtanúk szerint Renne szándékosan középre helyezkedett, hogy védje csapattársát, amiért Olaszországban később kicsit meg is hurcolták, míg a futamot harmadikként záró Marquis Antonio Brivio felvetette, hogy a módosított első felfüggesztés hibásodott meg.
Ezzel kapcsolatban érdekes adalék, hogy Moll halála családi viszályt és végül szakítást idézett elő a Ferrarinál. Renzo Saracco Ferrari, Enzo unokatestvére ugyanis a Commendatorét okolta a történtekért, mondván, erősen az előzése ösztökélte Mollt. Ennek az lett a vége, hogy távozott a csapatmenedzseri pozícióból, és többé nem bukkant fel az istálló közelében.
Mollnak tehát fájdalmas rövid karrierje volt, és óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy mire vihette volna. Akár még az 1950-ben induló Forma–1-es vb hősorának is meghatározó alakja lehetett volna, figyelembe véve, hogy az első vb-t megnyerő Giuseppe Farina bő három és fél évvel volt idősebb nála, nem beszélve a győzelmi, illetve részvételi korrekordot tartó Fagioliról és Chironról, akik még a 19. században születtek. Enzo Ferrari szerint mindenesetre akár minden idők egyik legjobbjává is kinőhette volna magát.
„Guy Moll nem az első külföldi versenyző volt, aki az én Scuderiámhoz igazolt, de az biztos, hogy ő volt az első szenzációs pilóta, aki ezt megtette – írta önéletrajzi könyvében. – Nem tudom, hogy az etnikumok keveredése volt-e az oka, hogy igazi csodagyerek volt. Véleményem szerint [Stirling] Mosst leszámítva ő volt az egyetlen, akit Nuvolarihoz lehetett hasonlítani az agresszív szellemiségét, bizonyos mentális tulajdonságait, illetve azt a nyugodtságot és higgadtságot tekintve, amelyben vezetett, és amellyel kész volt szembenézni a halállal. Soha nem láttam még ilyen hidegvérűséget és magabiztosságot veszélyhelyzetben. Rájöttem, hogy számára az jelenthette a legnagyobb kockázatot, hogy a riválisok rosszabbak nála, és esetleg kísértést éreznek, hogy a nagyobb ügyességgel és merészséggel szemben unortodox módszerekkel védekezzenek. Ez valószínűleg így is volt. Villeneuve Mollra emlékeztet.”
Ferrari természetesen Gilles Villeneuve-re utalt, akivel valóban vannak párhuzamok. Mindkettőjüket rendkívül tehetségesnek tartották, ám ezt egyikük sem tudta igazán kibontakoztatni. Ráadásul mindketten úgy vesztették életüket, hogy egy lassabb, alapvetően másik fázisban járó pilóta mellett próbáltak elmenni, majd kirepültek az autóból.
A bosszúvágy kergethette a végzetes balesetbe a Ferrari legendáját