Mohammed Ben Sulayem ismét elmondta, hogy szeretné visszahozni a Forma–1-be a V8-as vagy a V10-es szívómotorokat, és kijelentette, a csapatoknak is ez az érdekük. Az időpont tekintetében pedig az FIA elnöke lényegében megerősítette a korábbi feltételezéseket.
Jövőre jelentősen megváltozik a Forma–1, már ami az autók jellemzőit illeti. Ennek oka, hogy a hajtáslánc nagyban átalakul, hiszen az erőforrást immáron 50-50 százalékban teszi ki a belső égésű motor, illetve az elektromos rész. Mindez pedig bevonzotta az Audit, visszatérésre késztette a Hondát, valamint technikai partnerként a Fordot, és később a jövőre bemutatkozó Cadillacnek is saját motorja lesz.
Azonban annak ellenére, hogy még az új motorszabályok életbe sem léptek, Mohammed Ben Sulayem az elmúlt időszakban többször is arról beszélt, hogy a formulát hamarosan ismét meg kell változtatni. A szurkolók körében egyébként nem igazán közkedvelt FIA-elnök ráadásul sokak szívének kedves megoldással rukkolt elő, ugyanis szerinte vissza kellene hozni a V8-as vagy a V10-es szívómotorokat. Ezzel nemrégiben is előhozakodott, hozzátéve, hogy a változtatás a csapatok érdekét is szolgálja.
Van remény? – akár már a vártnál hamarabb is hangosabbá válhatnak az F1-es motorok
„A hibrid egy dolog, de a belső égésű motor terén is nézelődnünk kell – nyilatkozta egy sajtóbeszélgetésen. – Vajon az egyik csapat el fog lépni [a következő szezonban]? Az FIA-nak ezen a ponton kell igazságosnak lennie, mert fel kell karolnunk és meg kell óvnunk az újonnan érkezőket, mielőtt más új csatlakozókra gondolnánk. Ha pedig ezt meglépjük, a kulcs az olcsóbbá tétel, és nagyon sok területen olcsóbbá lehet tenni, például az üzemanyag terén, és sok mindenben [elég] egyetlen beszállító. Ezt meg kell vizsgálnunk, mert a csapatok mostanában jönnek rá, hogy [az F1] nagyon drágul. Amikor felvetettem a V6-os, a V8-as, a V10-es vagy a V12-es motort, az egy ötlet volt, és az volt a válasz, hogy »nem fogják tisztességesen megcsinálni«, illetve »mi van, ha nem hagyják jóvá?«. Az FIA tönkre fog menni? Nem.”
„[A csapatok] számára viszont az üzlet fenntartása a helyes – folytatta. – Az embernek fogalma sincs, hogy a jelenlegi motor mennyire bonyolult és költséges. A kutatás és fejlesztés eléri a 200 millió [dollárt], a motor pedig körülbelül 1-8-2-1-be kerül, szóval esetleg V8-as szívómotorral is próbálkozhatunk, meglátjuk. Sok gyártó V8-asokat tesz az autójába, tehát üzletileg ez így rendben van. Hogy mennyibe kerül? Minden ötven százalékkal csökken. Így lehet fenntartani mindazt, amink van, a csapatok pedig megengedhetik maguknak. Sokkal olcsóbb lesz, kilencven-száz kilogrammal könnyebb, ami azt jelenti, hogy biztonságosabbá tehetnénk. A versenyző számára a legrosszabb a súly, így az autó kisebb és jobb lesz, aztán a hang és minden más is megoldódik. Szóval ez a helyes út. Ami minket illet, érkezhet a V8-as. A csapatok kapcsán nagyon optimista vagyok, aminek örülök. A FOM támogatja, az istállók pedig felismerik, hogy ez a helyes út. Az egyetlen, amin még finomítanunk kell… kit érdekel, hogy 2,5 literes, 2,6 vagy 3? V8-as vagy V10-es, a csapatoktól függően. Konzultálunk velük, aztán hallgatunk rájuk.”
Ben Sulayemnek arra is van válasza, hogy mikor térhetnek vissza a szívómotorok. Ahogyan arról anno mi is beszámoltunk, a Cadillac saját erőforrása az előzetes tervekkel ellentétben nem 2028-ban, hanem 2029-ben érkezik, aminek kapcsán többen úgy vélekedtek, hogy ez egy jel is lehet. Az egyesült arab emírségekbeli exversenyző pedig valóban ezt az esztendőt jelölte meg.
Fontos utalást kaptunk arra, mikor jöhet vissza a V8-as vagy V10-es motor az F1-be
„Hamarosan meg kell lépnünk, és amikor azt mondom, hogy hamarosan, akkor [látni kell, hogy] 2026 mindjárt itt van – jelentette ki. – Három évre van szükség, így remélhetőleg 2029-re már lesz valami, de az üzemanyag is rendkívül drága, és ezzel nagyon óvatosnak kell lennünk. A sebességváltók szintén kifejezetten drágák. Tárgyalunk róla, és ha nem fog megvalósulni, akkor az FIA nem fogja megtenni.”
Bár a jelenlegi, illetve a következő motorszabályzat épp részben a fenntarthatóságot szem előtt tartva született meg, Ben Sulayemnek meggyőződése, hogy a környezetvédelmi célokat más, olcsóbb módon is el lehet érni. Éppen ezért úgy gondolja, hogy a szívómotorok visszahozásával megkoronázná saját regnálását elnökként.
„Igen, mert ez a helyes, hogy próbáljuk fenntartani az üzletet – válaszolta az erre vonatkozó kérdésre. – Nem mindenki engedheti meg magának a Forma–1-ben. Nézzék meg a ralit! Fenntartható üzemanyagot hozunk, és megszüntetjük az elektromosságot. Mire van szükségünk? Mi a célunk? Az elektromosítás? Nem, el kell érnünk a számokat a környezetvédelem tekintetében. Ha így tudjuk elérni, akkor így. Kit érdekel? Úgy érezzük, hogy jó úton haladunk.”
Carlos Sainz visszalépése után újabb kihívója lehet az FIA elnökének