Több bűncselekmény is történt a Brit Nagydíj hétvégéjén azon a kiállításon, amelyen régi F1-es kocsikat lehetett megtekinteni. Egy Racing Pointba nemes egyszerűséggel bemásztak, egy Leyton House-nak pedig ellopták a kormányát, miután a mellette lévő Brabhamét nem sikerült.
Több szempontból is ünnepi volt a Brit Nagydíj hétvégéje. Egyfelől ismét meg lehetett emlékezni a sportág 75. évfordulójáról, hiszen a sorozat történetének első futamát is Silverstone-ban rendezték, másrészt csütörtöktől vasárnapig összesen mintegy 500 ezren látogattak ki a helyszínre. Az esemény azonban sajnos nem volt botrányoktól, sőt, bűncselekményektől mentes.
A szurkolói élmény részeként több régi Forma–1-es autót is kiállítottak. Mindez részben az idén elhunyt egykori csapatalapító, illetve csapatfőnök, Eddie Jordan emlékére történt. Az egyik bűncselekmény annyiban kapcsolódik is az istállójához, hogy az jogutódnak tekintett Racing Point autójával történt, amelyben jelentős kár keletkezett.
Imagine spending years on restoring a Formula 1 car, to then then get robbed
Everyone at @SilverstoneUK please keep an eye out for, he's stolen the Leyton House steering wheel at the @F1 Historic display at 1:35pm
Any information please report to Silverstone staff & security🙏 pic.twitter.com/nPBHrXEpmQ
— Matt (@mattamys) July 4, 2025
„Július 4-én, pénteken a northamptonshire-i rendőrséghez bejelentés érkezett, hogy a Brit Nagydíj ideje alatt a Silverstone Circuiten kiállított klasszikus Forma–1-es autó több ezer font értékű kárt szenvedett, amelyet állítólag az idézett elő, hogy valaki belépett a kiállítói területre, és bemászott a járműbe – nyilatkozta a szervezet szóvivője a The-Race-nek. – A rendőrök elvégezték az első vizsgálatokat, és azonosították a gyanúsítottakat: Három huszonhárom, huszonöt, illetve huszonhét éves férfit letartóztattak gépjárműben okozott kár gyanújával, és őrizetbe vették őket. Az incidens körülményeinek alapos kivizsgálása után mindhárom férfit további intézkedés nélkül szabadon engedték.”
A beszámolók szerint az elkövetők streamerek voltak, vagyis élőben közvetítették a tevékenységüket. Az egyikük bemászott a Racing Pointba, majd a biztonsági őrök érthető módon távozásra szólították fel őket. A stream végén állítólag már a rendőrség is megjelent, hogy intézkedjen velük szemben.
Ezzel pedig még nem volt vége, ugyanis ugyanazon a napon helyi idő szerint délután fél 3-kor egy jegytulajdonos bemászott egy 1990-es Brabham BT59-esbe, és a brit szakportálhoz eljuttatott CCTV-kamerás felvételek alapján megpróbálta ellopni annak kormányát. Ekkor még nem járt sikerrel, de átmászott egy szintén az évi Leyton House CG901-esbe, amellyel már összejött a terve, hogy aztán elsétáljon.
„Néhány másik [autóban] is volt, körülbelül fél órát töltött a paddockban – árulta el az autókat működtető Martin Stretton Racing egyik tagja. – Nem lehet eladni. Ez egy egyszeri darab, az ember egyből lebukna. Ez az eredeti kormány 1990-ből, és nem lehet meghatározni az értékét. Egy új kormánykerék két és fél ezer font lenne, de nem rendelkezne az eredeti történelmével. Azt pedig most elvitte. Van egy tartalékautónk, a bemutatásra használt [March] 891-es, egyszerűen kölcsönvettük a kormányát. Ez púp a hátunkon.”
Az elmúlt néhány évben nem ez az első eset, hogy bűncselekmény történik a Brit Nagydíj hétvégéjén. A 2022-es futam első körében több környezetvédelmi aktivista is bejutott a pálya területére, majd „odaragasztották” magukat az aszfaltra, ám szerencsére ekkorra már Zhou Guanyu balesete miatt megszakították a versenyt. A rendőrség az azt követő évben arcfelismerő rendszert vezetett be, amely idén is működött.