back to top
2025. szeptember 08. 18:33
Többi

    KezdőlapF1„Végleg” negatív rekorder lesz Hamilton a Ferrarinál? – főnöke nem ért egyet...

    „Végleg” negatív rekorder lesz Hamilton a Ferrarinál? – főnöke nem ért egyet az érintettel

    -

    Lewis Hamilton úgy véli, a közeljövőben nem lesz esélye a dobogóra. Frédéric Vasseur, a Ferrari csapatfőnöke viszont optimistábban fogalmazott, és kijelentette, számíthatunk pódiumra a hétszeres világbajnoktól.

    A Ferrari számára csalódást keltően alakult az Olasz Nagydíj, főleg a pénteki nap és az az alapján megfogalmazott várakozások alapján. Akkor ugyanis az első szabadedzésen az első két helyen végeztek, és a másodikon is ott voltak az élmezőnyben. Ehhez képest Charles Leclerc a negyedik, Lewis Hamilton a hatodik helyen fejezte be a futamot, tempóból pedig esélyük sem volt a dobogóra.

    Ami utóbbit illeti, a brit versenyző dolgát még a Zandvoortban kapott büntetése is megnehezítette, hiszen így csak a tizedik pozícióból rajtolt. Az első körök aztán kifejezetten jól sikerültek, és feljött a hatodik helyre, közvetlenül csapattársa és George Russell mögé, ám aztán a Ferrari nem reagált a Mercedes bokszkiállására, a késői csere pedig nem fizetődött ki, így maradt a sorrend.

    Verstappen nyert Monzában, Piastrinak el kellett engednie Norrist a McLaren csapatutasítása után

    „Úgy vélem, összességében meglehetősen jó teljesítményt nyújtottunk – nyilatkozta a hétszeres világbajnok. – Nyilvánvalóan nem vagyunk annyira gyorsak, mint a jóval előttünk lévő autónk, ezért egy ideig nem számíthatunk rá, hogy a legjobb háromban végzünk, de továbbra is hajtunk, és megpróbálunk még többet kihozni magunkból. Ez a hétvége sokat javított a magabiztosságomon, ami az autót illeti, [ám] egyértelmű, hogy még mindig nem érzem magam száz százalékig komfortosan a kocsiban.”

    Amennyiben Hamiltonnak igaza lesz, és a közeljövőben nem áll dobogóra, akkor biztosan ott marad valamelyik negatív ranglista élén – ha nem is végleg, de addig, amíg valaki meg nem dönti a rekordot. Jelenleg ugyanis az övé a legtöbb futam a Ferrarival dobogó nélkül, de erről a listáról nyilvánvalóan lekerül, amennyiben akár csak egyszer is az első háromban végez főfutamon.

    Csakhogy egy másik negatív rekordhoz is vészesen közeledik: Didier Pironi ugyanis a tizenkilencedik versenyén állt először a dobogóra a Ferrarival, ami a legtöbb futamot jelenti a Scuderia történetében. Mindez azt jelenti, hogy ha a 40 éves pilóta a következő két viadal egyikén sem végez az első háromban, akkor vagy így, vagy úgy, de negatív csúcstartó lesz.

    A Ferrari nem akarta, hogy Hamilton rosszkedvű legyen, ezért nem kérték Leclerc segítésére

    Főnöke azonban jóval optimistábban látja a közeljövőt Hamiltonnal kapcsolatban. „Igen, mert Zandvoortban Russell-lel tudott csatázni, most pedig a tizedik helyről felzárkózott a sebességváltójáig – válaszolta Frédéric Vasseur, a Ferrari csapatfőnöke arra a kérdésre, hogy idősebbik versenyzője pezsgőzhet-e a közeljövőben. – Russell néhányszor állt már dobogón [idén]. Igen, számíthatunk rá, hogy [Hamilton] is ott lesz a pódiumon.”

    A Magyar Nagydíjon bebizonyosodott, hogy a Ferrari bizonyos pályákon továbbra sem tudja végig a maximumon működtetni az autót, mivel ebben az esetben a kopólemez szabálytalan mértékű elvékonyodása miatt tartaniuk kellene a kizárástól, ahogyan az Hamiltonnal történt Sanghajban (Leclerc-t a súlyhatár átlépése miatt diszkvalifikálták). Ugyanakkor a francia szakember kiemelte, hogy a hátralévő helyszínek közül akad olyan, ahol általában jól szerepelnek.

    „Szerintem van néhány pálya, ahol szintén jó formában kell lennünk – fogalmazott bizakodóan Vasseur. – Kezdve a következővel. Bakuban történelmileg mindig jól teljesítünk. Az is cél, hogy a második helyen végezzünk a bajnokságban. A McLaren egy másik bolygón van, mi a Red Bull-lal és a Mercedesszel küzdünk.”

    Egykori főnöke megvédte a szenvedő Hamiltont, aki megmentette őt egy kellemetlen beszélgetéstől

    Friss