Lewis Hamiltont aggasztja Isack Hadjar átigazolása a Red Bullhoz, mivel úgy véli, a bikások nem a legjobb környezetet biztosítják versenyzőiknek. A hétszeres világbajnok a távozó Yuki Tsunodát is méltatta.
Nem mondhatni, hogy bombaként robbant a hír, hiszen lehetett rá számítani, de a héten mégiscsak történt egy – vagy ha úgy tetszik, kettő – fontos bejelentés. A Red Bull ugyanis nyilvánosságra hozta, hogy ki lesz Max Verstappen jövő évi csapattársa, és a testvércsapat, vagyis a Racing Bulls esetében is kiderült a 2026-os felállás.
Ami a Milton Keynes-i istállót illeti, a várakozásoknak megfelelően Isack Hadjarra esett a választás. Nagy kérdés, hogy az idén egyébként remekül debütáló versenyző mire lesz képes a Red Bullban, hiszen közvetlen elődei igencsak szenvedtek. Ezzel kapcsolatban Lewis Hamiltonnak is vannak kétségei, elsősorban a bikások irányába.
Hivatalos: eldőlt, hogy ki lesz Verstappen jövő évi csapattársa, újonc is lesz a mezőnyben
„Csak ma értesültem róla – nyilatkozta csütörtökön a Forma–1 hivatalos platformjának. – Nem fogom azt hazudni, hogy ez nem aggaszt. Szerintem fantasztikus munkát végzett idén, és még mindig nagyon fiatal, még mindig sokat tanul magáról és a környezetéről. Ezzel együtt ebben az évben nagyszerű munkát végzett, és remek a hozzáállása. Mindannyian tudjuk, mi történik, amikor az ember a Red Bullhoz kerül, és milyen környezetbe csöppen bele. Nyilván én nem voltam ott, így nem tudok tapasztalatból beszélni, ám kívülről nézve, nyilvánvalóan elég nehéz, a jelenlegi helye pedig nagyon jó környezetnek tűnik.”
Bár a hétszeres világbajnok nem mondta ki, de lényegében körülírta, hogy a Red Bull szerinte egy pilótatemető, legalábbis ami Verstappen mindenkori csapattársát illeti. Ennek pedig Yuki Tsunoda lett a legújabb áldozata, hiszen a japán versenyző nemcsak mostani csapatából került ki, de még a Racing Bullsnál sem folytathatja a versenyzést, így nem lesz ott a jövő évi mezőnyben.
„Yuki lenyűgöző pilóta, de minden versenyző, aki oda megy, hasonló élményeket szerez – fogalmazott Hamilton. – Ez viszont nem azt jelenti, hogy azok a pilóták ne lennének nagyszerűek, egyértelmű, hogy valami másról van szó. Szóval csak remélni tudom, hogy olyan változások történnek, amelyek megfelelő támogatást nyújtanak neki.”
Hadjar abban reménykedhet, hogy ő nem indul annyira nehéz helyzetből, mint például Tsunoda vagy Liam Lawson, illetve korábban Alexander Albon vagy Pierre Gasly. 2026-ban ugyanis jönnek az új technikai szabályok, vagyis nem egy olyan Verstappenhez kell mérnie magát, aki már teljesen összeszokott a kocsival, amelyet – gyorsabb pilóta lévén – jelentős mértékben az ő igényei alapján fejlesztettek tovább.
