2024. április 19. 08:16

KezdőlapHírekMeghalt Cserkuti József, a magyar autósport legendája

Meghalt Cserkuti József, a magyar autósport legendája

-

75 éves korában meghalt Cserkuti József, a magyar hegyi versenyzés, illetve túraautózás legendás alakja. Több mint két évtizedes pályafutása során összesen 450 trófeát nyert, később pedig csapatfőnökként is tevékenykedett.

„Pótolhatatlan veszteség érte a magyar autósportot – idézi a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség Facebook-oldala annak elnökét, Szujó Zoltánt. – Elment Cserkuti József, vagy ahogy mindenki szólította, »Öcsi«. Káprázatosan tehetséges hegyi menő, kiváló túraautó-versenyző, később nagyszerű csapatfőnök. Aktív szerepe volt az Astra Kupa létrehozásában, amely márkakupában rengetegen ismerkedhettek meg az autóversenyzéssel és indíthatták el pályafutásukat. Öcsi! Száguldj most már odafönn, az égi pályák szerpentinjein, naná, hogy BMW-vel…! Nyugodj békében!”

Cserkuti József tavaly decemberben ünnepelte 75. születésnapját. Fiatalkorában érdekes módon a versenyzés csak a harmadik helyen állt, hiszen elsősorban a képzőművészet és a vegyészet érdekelte. A motorsporttal a nála 19 évvel idősebb bátyjának, a sokszoros motoros magyar bajnok Cserkuti Lászlónak köszönhetően ismerkedett meg, utána nyergelt át az autóversenyzésre.

Első versenye az 1967-es Taurus Rali volt, első nemzetközi győzelmét pedig Olaszországban, egy Bolzano és Mendola között megrendezett viadalon érte el. Később aztán elsősorban a hegyi versenyzésben és túraautózásban remekelt. Előbbiben az Európa-bajnokság második helyéig jutott, míg utóbbiban az 1987-es monzai második hely, valamint az Estorilban elért harmadik pozíció volt a legjobbja a legmagasabb szinten.

Közel három évtizedes pályafutását végül összesen 450 trófeával zárta, amelyeket otthonában őrzött. Karrierje jelentős részét az NSU, illetve a BMW különböző autóinak volánja mögött teljesítette. 1995-ben hagyott fel a versenyzéssel, aminek elmondása szerint két fő oka volt. Egyrészt addig egyszer sem szenvedett komoly balesetet, és aggódott, hogy mikor törik meg ez a sorozat, másrészt akkor már a mások által elvárt teljesítmény is túl nagy terhet jelentett neki.

Cserkuti József, Cserkuti László
Cserkuti József és bátyja, László (Fotó: Fortepan/Bojár Sándor)

„Cserkuti Öcsit még én is gyerekként csodáltam, amikor televízióban el lehetett kapni olyan autósportos összefoglalókat, amelyekben lehetett látni azt, hogy milyen fantasztikus teljesítményt nyújtott túraautó-versenyeken vagy akár hegyi Európa-bajnokságokon – nyilatkozta Szujó Zoltán a Rallycafe.hu-nak. – Európa-bajnoki ezüstérmes, és egyébként egy végtelenül tehetséges, emellett nagyon szerény, nagyon szerethető alakja volt az autósportnak. Amikor aztán többször találkoztam vele a Hungaroringen, akkor nem lehetett nem észrevenni, hogy milyen szeretet övezi, és mindenki hatalmas szeretettel és tisztelettel fordult hozzá, ami tényleg csak a legnagyobbaknak jár.”

Cserkuti József később csapatfőnökként is tevékenykedett. 1999-ben a Euro Open by Nissanban versenyző Illés Tamásnak volt a főnöke. Az az évi kiírást egy bizonyos Fernando Alonso nyerte meg. Ám nem csupán ezen a téren jeleskedett versenyzői pályafutása után, hanem egy fontos bajnokság életre hívásában is jeleskedett.

„Amikor Illés Tamás a Formula Nissanban versenyzett, akkor Cserkuti Öcsi volt ennek az istállónak a csapatfőnöke – fogalmazott Szujó. – Ez csak azért érdekes, mert abban a bajnokságban ment például Fernando Alonso is. Öcsi tehát közelről láthatta egy igazi világsztár megszületését. Egyébként a maga nemében ő is világsztár volt. Talán kevesebben tudják róla, hogy az Opel Astra Kupa életre hívásában aktív szerepet játszott, és ez egy olyan, belépő kategóriájú túraautó-versenysorozat volt, ahol nagyon sokan ismerkedhettek meg az autóversenyzéssel, és indíthatták be igazán a karrierjüket. Rengeteg olyan, ma is ismert név van az autósport világában, akik ott is versenyeztek.”

„Ami még érdekesség Cserkuti Öcsivel kapcsolatban, hogy emlékeim szerint a testvére motorversenyzőként kezdte, ő pedig szerelt neki. Aztán egyszer úgy indultak el együtt egy autóversenyen, hogy Öcsinek még nem volt jogosítványa, ezért navigálnia kellett, és akkor szeretett bele az autóversenyzésbe. Akkor egyébként talán még jobban támogatott volt központilag, a pártvezetés részéről a motorsport, mint az autósport. Aztán, hogy ez átforduljon, Cserkuti Öcsi személyisége is kellett. Emellett hosszú éveken keresztül építette fiával a legjobb rádió távirányítású RC versenyautókat. Olyannyira, hogy sok-sok Európa-bajnoki, és azt hiszem, talán két világbajnoki címet is szereztek az általuk épített és felkészített távirányítós autókkal, ami nem játék, az egy nagyon komoly Európa-, illetve világbajnokság, és egy komoly küzdelemsorozat. Szóval egy igazi versenyző, egy ízig-vérig autóversenyző, nagybetűs autóversenyző távozott most a hazai autósportból, és nyilván pótolhatatlan űrt hagy maga után. A mi kötelességünk, hogy méltó módon megőrizzük az emlékét.”


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss