back to top
2024. június 23. 02:38

KezdőlapHírekHivatalosak az új Rally5 KIT szabályai

Hivatalosak az új Rally5 KIT szabályai

-

Az FIA nyilvánosságra hozta az új Rally5-Kit technikai szabályzatát 2024-re. A szövetség már az októberi ülésén elfogadta a szabályokat, de a részleteket csak nemrég hozták nyilvánosságra.

A 2019-ben bevezetett Rally5 az FIA rally piramisának belépő osztályát jelenti, és úgy tervezték, hogy megfizethető és elérhető legyen a nemzeti versenyzők számára. A probléma azonban az volt, hogy a gyártók nem láttak benne túl sok fantáziát, a homologizált modellek közül a legismertebb a Renault Clio és a Ford Fiesta Rally5-ös változata volt.

Az FIA az új szabállyal azt akarja elérni, hogy a nemzeti szövetségek a saját helyi piacuknak megfelelő autókat homologizáljanak.

„Ha valaki Dél-Amerikában, Ausztráliában, Európában vagy bárhol a világon, helyben homologizálhat egy autót a Rally5-Kit osztályban, amely aztán a nemzetközi homologizáció keretében az egész világon versenyezhet majd. Ez egy módja annak, hogy helyi alkatrészeket és helyi tapasztalatokat használjunk fel, hogy olyan járműveket tudjunk bevezetni, amelyek költséghatékonyan működhetnek a helyi piacon – mondta az FIA  sportigazgatója, Andrew Wheatley.

Herczig Patrik Róma
Fotó: @World / Red Bull Content Pool

A kit lehetővé teszi, hogy bármely szériagyártású, kétkerék-meghajtású, legfeljebb 1,6 literes turbófeltöltős vagy legfeljebb kétliteres szívómotorral szerelt autó átalakítható legyen Rally5-ös specifikációjúvá, korlátozott számú módosítás után, amely magában foglalja az állítható lengéscsillapítókat, az alváz alatti védelmet és a szekvenciális sebességváltó beszerelésének lehetőségét.

„A Rally5-Kit elsődleges célja, hogy a versenyzőknek olyan utat biztosítson a homologizált autókhoz, amely végül egy egymárkás bajnokságokat hoz létre világszerte” – tette hozzá Wheatley.

A 15 000-18 000 eurós tervezett költséggel a kit-autók teljesítményét a már létező Rally5-ös autók, például a Renault Clio Rally5 szintjére hozzák.

„Olyan rendszert alkalmaznak majd, amely a szűkítő és az autó súlya közötti egyensúlyt biztosítja. Tehát ha az autó nehezebb, akkor nagyobb szűkítő lesz rajta, ha könnyebb, akkor kisebb” – magyarázta a sportigazgató.

foto: R-technology

Az első Rally5-Kit szabályoknak megfelelő autó az R-Technology által épített Suzuki Swift lesz, amely jelenleg Spanyolországban tesztelés alatt áll, és a spanyol szövetséggel és az FIA-val közösen homologizálják majd. A  Swift a 2024-es szezon kezdetétől indulhat a versenyeken.

Whetley azt is megerősítette, hogy az FIA arra számít, hogy hamarosan több autót is homologizálnak a Rally5-kit koncepció alapján.

„A világ számos szövetségével dolgozunk együtt, hogy hasonló egymárkás bajnokságokat fejlesszünk ki, amelyek mindig jó visszhangot kaptak, és mindig nagyon pozitív módon segítették a versenyzők fejlődését” – mondta.

foto: R-technology

 

Friss