back to top
2024. október 15. 06:03

KezdőlapHírekÚgy tűnik, a Mercedes ki akarta tenni a csapatból Hamiltont, hogy aztán...

Úgy tűnik, a Mercedes ki akarta tenni a csapatból Hamiltont, hogy aztán mindenkit sokkoljon

-

Lewis Hamiltonnak minden bizonnyal meg voltak számlálva az évei a Mercedesnél, amit Toto Wolff a tudtára is adhatott. Mindez azonban nem a hétszeres világbajnok visszavonulását készítette elő, hanem a Ferrarihoz szerződéséhez vezetett.

Miután Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke a minap először állt a sajtó rendelkezésére azután, hogy bejelentették, Lewis Hamilton az idei szezon végén elhagyja a csapatot és a Ferrarihoz szerződik, elkezdett körvonalazódni, hogy a hétszeres világbajnok miért, és miért pont most hagyja el azt a gárdát, amellyel korábban soha nem látott sikereket ért el.

Mark Hughes, a The-Race.com-on kezdte el fejtegetni a bizonyára már sokaknak eszébe jutott forgatókönyvet, és bár biztosan ő sem tudja, hogy mindez valóban így történt-e, Wolff mostani és Hamilton korábbi nyilatkozataiból kiindulva elég valószínű, hogy igen.

Hamilton a konyhában sokkolta Wolffot a Ferrari-bejelentéssel, aki nem neheztel rá

Hughes rávilágított, hogy Wolff szavaiból kiderült: a Ferrari hosszabb távra kötelezte el magát Hamilton mellett, mint amire a Mercedes hajlandó volt, ők ugyanis csak 1+1 éves szerződést kötöttek tavaly a 39 esztendős versenyzővel, ami azt jelenti, hogy az első év után Hamilton távozhat, mint ahogyan azt most majd meg is teszi.

„Nagyfiúk vagyunk, tudtuk, hogy a rövid távú szerződés aláírása mindkét fél számára kedvező lehet. Nem tudtunk hosszabb időre elköteleződni. Tudtuk, hogy ez lehet egy év, de lehet kettő. Amikor úgy döntöttünk, hogy aláírjuk a szerződést, osztottuk azt a véleményt, hogy számunkra és számára is adódhatnak lehetőségek. Ennélfogva talán az egyik megfontolás annak a lehetősége volt, hogy aláírjon egy hosszabb távú szerződést a Ferrarival, és még dobjon egy igazán nagyot a karrierje végén” – mondta Wolff.

Mindez a Mercedes csapatfőnökének arra a kérdésre adott válaszával kiegészítve sokatmondó, amely arra vonatkozott, hogy ki válthatja majd Hamiltont. „Arra koncentrálok, hogy a kollégáimmal közösen a megfelelő döntéseket hozzam a csapatnak azt illetően, hogy ki ül jövőre az autóban. És… tudják, talán lesz esély valami bátrat húzni.”

Hogy ez alatt mit ért, abba Wolff nem ment bele, és összességében is nagyon szűkszavúan nyilatkozott Hamilton pótlásáról, de azt alighanem kijelenthetjük, hogy egy jelenleg is a mezőnyben levő, már bizonyított versenyző leigazolása nem tartozna a „bátor húzás” kategóriájába. A Mercedes szupertehetségének, az F2-ben az idén debütáló Andrea Kimi Antonellinek Hamilton helyére ültetése viszont már igen.

A 17 esztendős olasz a szezon előtti teszteken már letette a névjegyét és megmutatta, hogy alighanem újoncévében a bajnoki címért fog küzdeni, és hacsak nem történik valami egetrengető, hamarosan a Forma–1-ben láthatjuk. Wolff persze igyekezett visszafogni a vele kapcsolatos találgatásokat, mondván azzal csak rosszat tennének vele, ha most elkezdenék Hamilton utódjaként beállítani, de amíg nem lesz meg a név, és Antonelli mindeközben még jól is fog teljesíteni, a találgatások csak egyre erősebbek lesznek.

A Red Bull és Verstappen sokkoló lépését idézi a Mercedes legutóbbi döntése

Mert az gyakorlatilag borítékolható, hogy amennyiben Antonelli folytatja a szárnyalását, előbb-utóbb a Mercedesnél fog kikötni, ám Wolff szinte biztosan nem akarta őt már 2025-ben a mély vízbe dobni.

Hughes szerint Wolff és Hamilton 10 éves kapcsolata és baráti viszonya miatt több mint elképzelhető, hogy a tavaly aláírt szerződéshosszabbítás tárgyalásakor az osztrák üzletember beavatta hosszú távú terveibe a britet, és felvázolta neki, hogy Antonelli egy vagy két Williamsnél eltöltött szezon után őt váltaná a Mercedesben.

Magyarán, Wolff finoman jelezte Hamiltonnak, hogy hosszú távra már ne készüljön, mert jönni fog az utódja, és ezért nem is írnak vele alá 1+1 évnél hosszabb időre. A Mercedes csapatfőnökének gondolkodása azonban valószínűleg inkább Hamilton visszavonulása körül forgott, ám ahelyett, hogy a rövid távú elköteleződéssel ebbe az irányba terelte volna a versenyzőjét, azt érte el, hogy Hamilton egy év után a Ferrarihoz megy, mondván alighanem ez az utolsó esélye arra, hogy ezt megtegye.

Nyilván ehhez az is kellett, hogy Hamiltont már eddig is foglalkoztassa a gondolat, hogy egyszer a Ferrari versenyzője legyen. Így ez lehetett az a momentum, ami megadta neki a lökést, hogy komolyan fontolóra vegye a váltást. Illetve vélhetően tényleg környezetváltásra és új kihívásra volt szüksége, ami Hughes számára egy, a tavalyi szezon után Hamiltonnal készített interjúból is nyilvánvalóvá vált, az elmúlt napok történései pedig csak ráerősítettek erre.

Az F1-es szakíró akkor arról kérdezte Hamiltont, hogy a Mercedes visszavezetése a csúcsra van-e olyan izgalmas kihívás, mint amikor a McLarentől  a Mercedeshez igazolt, mire a hétszeres világbajnok a következőt válaszolta: „Amikor csapatot váltottam, volt izgalom. Nehéz kezdetre számítottunk, mert azelőtt nem voltak valami sikeresek, úgyhogy egyszerűen nyers izgalmat éreztünk. Egy új ember a csapatban, aki beleveti magát a munkába és elkezd kapcsolatokat építeni a többiekkel. Az másfajta izgalom volt, mert ezúttal már évek óta ismerjük egymást.”

Hamilton most megtette, amitől Ayrton Sennát megfosztotta az élet

„Mindez rengeteg nyomással jár, mert egyfolytában nagyítóval figyelnek, és jelenleg olyan szakaszában járok az életemnek, amelyben kizárt, hogy nyerjek. Ha nyerek egy futamot, azt mondják az emberek, hogy »Hétszeres világbajnok, van 103 győzelme.« Ha nem teljesítek jól, az nagy dolog. Az életem ezen pontján csak veszíthetek.”

Kivéve persze, ha eligazol az F1 legnagyobb múltú, egyben legnépszerűbb csapatához – amely legutóbb 2008-ban nyert konstruktőri és 2007-ben egyéni világbajnoki címet –, és visszavezeti őket a csúcsra, egyúttal velük dönti meg Michael Schumacher rekordját. Ez már bőven okozhat ugyanolyan érzést, mint amikor a Mercedeshez igazolt.

Wolff tehát a Mercedes hosszú távú jövőjét előkészítendő alighanem a Ferrari karjaiba lökte Hamiltont, amiért persze felesleges hibáztatnia magát, hiszen egy felelős vezetőnek pontosan az a feladata, hogy évekkel gondolkodjon előre. És ki tudja, lehet, hogy a Mercedes pontosan így járt a legjobban.

Friss