2024. április 19. 21:09

KezdőlapNE VEDD ELGulf díjátadó után R-Cup

Gulf díjátadó után R-Cup

-

Múlt pénteken Egerben adták át a Gulf Szponzorprogram díjait a kiválasztott versenyzőknek, ahol csak mosolygós arcokat lehetett látni. 

„Lement a díjátadó, minden meghívott vendég ott volt és jól is érezte magát, egyedül csak a fotós okozott némi zavart az elején, de az ő összes kívánságát is teljesítettük” – kezdte mosolyogva a beszélgetést Strider Zoltán, majd hozzátette. „A díjátadó végén készült mindenkivel egy kis interjú, amiben elmondja mindenki, mik a terveik az idei évre. Ezt még én sem hallottam, de már nagyon várom.”

Gulf
Fotó: Sári Péter

Zoli és Andris ezen a hétvégén már nem az iroda átrendezésére koncentrál, inkább próbálja belakni a teljesen felújított 208-as Peugeotot.

Gulf
Fotó: Sári Péter

„Régen mentünk már, a Vértes Rallye volt az utolsó versenyautós szereplésünk. Mivel itt a nyakunkon a szezon, szeretnénk kicsit visszarázódni. Ez az egyik apropója, hogy a hétvégén ott leszünk Kiskunlacházán, a másik pedig, hogy a rendezvény névadó szponzora Gulf lett. Úgy gondolom jó döntést hoztunk ezzel kapcsolatban, hiszen a hétvégén maximális 130-as létszámmal rajtol a sorozat” – folytatta Strider Zoltán.

Gulf
Fotó: Sári Péter

Nem lesz ismeretlen a csapat számára a Kiskunlacházai reptér, hiszen korábban több Frt versenyen részt vettek itt.

„Le a kalappal az összes hasonló reptéri sorozottal, amiken én nagyon szeretek menni, de ez pont attól több, hogy több helyszínen zajlik az ország minden részen. Szeretnénk egy kicsit újra autóba ülni Orfű előtt, bár a két verseny teljesen eltérő, de szükség van rá, hogy az érzés kicsit visszajöjjön, továbbá le kell ellenőrizni mindent az autón, mielőtt nekivágunk a Rally2-es versenynek” – zárta a beszélgetést Strider Zoltán.

Gulf
Fotó: Sári Péter

A hétvégi R-Cup verseny licences kategóriájában több kihívót kap Zoli, így ez a verseny nem csak egy hétvégi kimozdulás lesz.

A csapat partnereinek köszöni a segítséget!

Fotó és szöveg: Sári Péter


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss