2024. március 29. 13:56

KezdőlapNE VEDD ELNa, melyik WRC-sztár vezeti ezt az autót?

Na, melyik WRC-sztár vezeti ezt az autót?

-

Mindenki szeret driftelni, mert driftelni jó, de az egyik gyári rallyversenyző ennél messzebbre merészkedett és benevezett egy profi driftversenyre.

Kalle Rovanpera 2019-ben, a Szilveszter Rallyn már megmutatta a magyar szurkolóknak is, hogy igen látványosan tud közlekedni, erre pedig komoly szüksége is volt a hétvégén, amikor egy nemzetközi ír drift versenyen állt rajthoz egy Toyota Suprával. 

A világbajnoki éllovas korábban már versenyzett finn drift versenyeken, de most először indult egy nemzetközi mezőnyben, a Drift Masters ír fordulója alkalmával. 

A verseny selejtezőjében 93.00-as pontot szerezve a hetedik helyen jutott szombaton a másnapi legjobb 32 közé, ahonnan ugyancsak tovább tudott jutni a legjobb 16 közé. 

Ekkor azonban a tereprallyból jól ismert Jakub Przygonskival kellett összemérnie Rovanperának a tudását és két csatából sem tudták a bírók megállapítani a győztest, így három összecsapásra volt szükség a lengyel és finn versenyző között, melyből végül a háromszoros lengyel drift bajnok került ki győztesen. 

Rovanpera később elárulta, nem sikerült megtalálnia a jó tapadást. 

“Valamiért az első csatában megszűnt a tapadásom – írta a finn pilóta a Twitteren. – Csökkentettük ezt követően a guminyomást, de még rosszabb lett. Bosszantó, de nagyon élveztem a hétvégét, legközelebb pedig még jobb formában leszek.” 

A Toyota Gazoo Racing 21 éves versenyzője legközelebb júliusban indul a Drift Masters svéd futamán. 


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss