vasárnap, július 3, 2022
KezdőlapNE VEDD ELVogel Adri így melegít a Mecsekre

Vogel Adri így melegít a Mecsekre

-

- Advertisement -

A Cseh Rallybajnokság újabb fordulóján, az Agrotec Petronas Rallyn vesz részt hétvégén Vogel Adrienn és navigátora, Maricsek Miklós. A Roger Racing Team versenyzői a cseh Orsák Rallysport színeiben indulnak a Hustopeče környékére szervezett viadalon – áll a Roger Racing közleményében. 

A cseh rallykra jellemző, már-már megszokottnak mondható kihívások mellett egyéb próbatétellel, a szokatlanul késői rajttal is meg kell birkóznia a magyar párosnak. Az etapokkal együtt összesen 319,77 km-es kétnapos verseny pénteki második körére szinte az éjszaka közepén indítják el a mezőny egy részét. 

- Hirdetés -

“Lesz itt minden, szőlőtőkék között is megyünk majd, keskeny betonos és széles aszfaltos szakaszok ugyanúgy lesznek, murvás részekre is készülnünk kell, nyújtott nagy kanyarok, tempósabb és lassabb részek váltják majd egymást. Pénteken a kiírás szerint éjjel fél 12 körül rajtolunk, ami azért jó, mert a következő héten a Mecsek Rallyn is megyünk sötétben, szóval kicsit hangolódunk a hazai versenyre is” – foglalta össze a legfontosabb tudnivalókat a versenyről Maricsek Miklós.

“Versenyben vagyunk még a cseh bajnokságban a női kupáért, természetesen szeretnénk jó pár fiút is legyőzni. A legfontosabb, hogy mennyit tudunk gyorsulni, legutóbb Csehországban fokozatosan javultunk, most is ez a cél. Különösen izgalmas, hogy a Roger Racing Team alapítója és tulajdonosa, a csapatfőnököm, Jobbágy Ákos is indul a versenyen, Bán Viktor navigátorral” – tette hozzá Vogel Adrienn. 

- Advertisement -

Pénteken három gyorsaságit kétszer teljesít a mezőny, ezen a napon 65,12 km lesz a versenytáv, szombaton másik három gyorsasági szakaszon szintén kétszer kell végigmenniük, már hosszabban: 81,4 kilométeren.

 

- Advertisement -

Friss