vasárnap, augusztus 14, 2022
KezdőlapNE VEDD ELBalesetek hátráltatták Zsigovits Norbertet

Balesetek hátráltatták Zsigovits Norbertet

-

- Hirdetés -

Több baleset is hátráltatta HUMDA Academy közreműködésével versenyző Zsigovits Norbertet az osztrák enduro-bajnokság ötödik fordulója során, ezért a csákánydoroszlói versenyző inkább a közelgő, hazai szempontból fontosabb versenyeket helyezte előtérbe, és elkerülte a súlyos sérülés veszélyét. 

Folyamatos versenyzéssel készül Zsigovits Norbert a 2022. augusztus 5-7. között zajló zalaegerszegi EnduroGP-versenyre, ennek jegyében a csákánydoroszlói motoros a múlt hétvége során az osztrák enduro-bajnokság ötödik fordulóján is rajthoz állt. A megmérettetés ezúttal nem hozott sikert a számára, de elkerülte a komolyabb sérülést. 

- Hirdetés -

A Rohr im Gebirge térségében megrendezett versenyen a pálya már nem volt ismeretlen a 23 esztendős versenyző előtt, hiszen korábban már rajthoz állt itt, a motorral viszont barátkoznia kellett, mert hosszú idő után először ült a négyütemű KTM 350 EXC-F-en, a közelmúltban jellemzően a kétütemű KTM 300 EXC-t használta. 

Az osztrák bajnokságban szombaton edzéseket rendeznek, majd délután egy superenduro-versenyt is tartanak. Ebben a versenyszámban Zsigovits Norbert a 3. helyre kvalifikálta magát, viszont a döntőbe egy kisebb esés miatt nem tudott bejutni, végül a B-döntőt megnyerve a 7. helyen zárt. 

- Hirdetés -

A második nap során a klasszikus endurózásé volt a főszerep. Zsigovits Norbert az első mért szakaszon a 6. helyet érte el, a második szakaszon viszont balesetet szenvedett, és bár még egy mért szakaszt teljesített, de végül úgy döntött, hogy visszalép a további küzdelemtől. 

„A második mért előtt a többieket figyeltem, ahogy a rajtnál lévő padlót átugratják, ezért én is ezt szerettem volna csinálni, viszont túl magasra repültem és fejjel elkaptam a rajtot jelző táblát. Szerencsére nem lett komolyabb sérülésem, de meghúztam a nyakamat és feldagadt a szám. Még egy mért szakaszt teljesítettem, viszont nem tudtam kellően koncentrálni, ezért jobbnak láttam befejezni a versenyt. Örülök, hogy nem lett nagyobb bajom és tudom folytatni a felkészülést a következő EnduroGP-versenyekre” – nyilatkozta a HUMDA Academy közreműködésével versenyző Zsigovits Norbert. 

Zsigovits Norbert, ÖM Open eredmények

Kategória: ÖM Open
Mezőny: 19 versenyző
Superenduro időmérő: 3.
Superenduro elődöntő 1: 3.
Superenduro B-döntő: 1.
Superenduro összesítés: 7.
Enduro ÖM Open: 18.  

- Hirdetés -

Friss